Új igazgatói kinevezések a Danubius-nál

Nagy Edit a Hotel Hungaria és a Hotel Arena szállodák élére érkezik, Varga Csaba HR igazgató a központi üzemeltetési igazgatói pozíciót is ellátja év elejétől.

2022. január elsejétől a Danubius Hotelsnél a központi üzemeltetési igazgatói pozíciót Varga Csaba központi emberi erőforrások igazgató tölti be, az eddigi feladatköre megtartása mellett irányítja az üzemeltetési területet is.

 

Varga Csabát 2020-ban nevezték ki a Danubius HR igazgatójának. Ezt megelőzően a Danubius Hotel Helia és a Radisson Blu Béke klaszterének szállodaigazgatója volt. A szakember 1995-ben kezdte szállodaipari pályáját. A Danubiusnál eddig eltöltött 20 év alatt leányvállalati üzemeltetési igazgatói, HR vezetői és szállodaigazgatói pozíciókat is betöltött korábban. Széleskörű tapasztalatai mellett, munkáját segíti, hogy az idei évtől mindkét általa irányított terület a HR és az üzemeltetés is megerősített vezetői csapattal működik tovább.

 

Szintén január 1-től Nagy Edit a Danubius Hotel Hungaria és a Danubius Hotel Arena igazgatói pozícióját tölti be. Nagy Edit a klaszterigazgatói feladatokat Bogár Zoltán, központi üzletfejlesztési igazgatótól veszi át, aki átmenetileg megbízott szállodaigazgatóként ellátta a szállodák vezetését is.

A szakember a Hotel Nemzeti Budapest MGalleryből érkezik a Danubius Hotelshez, ahol szintén szállodaigazgatói pozíciót töltött be az elmúlt három évben. Szakmai pályafutását a Hotel Marriott Budapestben kezdte, majd a szállodaláncnál maradva üzemeltetési igazgatóként dolgozott többek között az oroszországi Voronyezsben, Szkopjéban és Isztambulban.

Elérhetőségeik:

Varga Csaba - központi üzemeltetési és HR igazgató Email: csaba.varga@danubiushotels.com

Mobil: +36 30 432 1911

Nagy Edit – szállodaigazgató

Danubius Hotel Arena és Danubius Hotel Hungaria Email: edit.nagy@danubiushotels.com

Mobil: +36 30 967 01 99

Forrás: Danubius / Turizmus Online


Bemutatkozott a BOTANIQ Collection prémium turisztikai brand

Bemutatkozott a BOTANIQ Collection prémium turisztikai brand 

Igencsak látványos rendezvény keretében, április 11-én, a Pesti Vigadóban debütált az új brand. Ahol az is kiderült, mit rejtenek a "titkos kertek"?
Díjeső a TRIBE budapesti tagjának

Díjeső a TRIBE budapesti tagjának  

Három kategóriában is díjazták a WING által fejlesztett TRIBE Hotel Budapest Stadiumot a LIV Hospitality Design Awards-on.
Világszerte szárnyal a hotelipar topszegmens területe

Világszerte szárnyal a hotelipar topszegmens területe 

A nemzetközi tanácsadó cég elemzése szerint kiemelkedő évet zárt a globális hotelpiac.
Indul a Marriott saját képzési programja

Indul a Marriott saját képzési programja 

LevelUp! elnevezéssel innovatív képzés indul a vendéglátóipari szakemberhiány pótlására a Marriott cégcsoport kezdeményezésére.
Moderonak indult, Meleaként nyílt meg Sárvár új ötcsillagos, tóparti szálláshelye

Moderonak indult, Meleaként nyílt meg Sárvár új ötcsillagos, tóparti szálláshelye 

Amelyet egy meghívásnak köszönhetően mi is kipróbálhattunk.
KSH: a vendégéjszakák száma 19, a vendégeké 23 százalékkal nőtt 2023 februárjához képest

KSH: a vendégéjszakák száma 19, a vendégeké 23 százalékkal nőtt 2023 februárjához képest 

A belföldi vendégek által eltöltött éjszakák száma 14, a külföldi vendégéjszakáké 24 százalékkal emelkedett.
Sajátos akciót hirdetett a leégett hotel - saját vendégei építhetik újjá

Sajátos akciót hirdetett a leégett hotel - saját vendégei építhetik újjá 

Adománygyűjtő akciót hirdetett a visegrádi hotel vezetősége.
A hotel, amely csak vonattal érkező vendégeket fogad

A hotel, amely csak vonattal érkező vendégeket fogad 

Norvégia legnagyobb fjordja közelében, gyönyörű környezetben fekszik a Vatnahalsen Hotel.
Luxusszálloda egy XVII. századi kastélyból

Luxusszálloda egy XVII. századi kastélyból 

A Château Neercanne egykor bárók otthona volt, ma Michelin-csillagos étterme miatt Hollandia kedvelt luxusszállodájává vált.
Szallas.hu: húsvéti locsolkodás helyett wellnesshotelben lazulás

Szallas.hu: húsvéti locsolkodás helyett wellnesshotelben lazulás 

A négynapos húsvéti hosszú hétvége és a tavaszi szünet sok magyarnak üdüléssel telik a szállásfoglaló portál adatai szerint.

Interjú

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.
Első az életképesség: fenntartható üzleti modell a vendéglátásban

Első az életképesség: fenntartható üzleti modell a vendéglátásban 

A vendéglátóipar fenntarthatósági fordulata elkerülhetetlen az ökológiai lábnyomunk csökkentéséért - de vajon hatékonyan cselekedhet-e a fenntarthatóságért egy olyan vendéglátóhely, amelynek saját jövője sincs biztosítva?
Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.