Új légitársaságok indulnak a régiónkban

Az ukrán Bees Airlines startup cég átvette első két Boeing 737-800-asát, már márciusban elindíthatja első járatait, bár engedélyei még nincsenek. Szlovéniában eközben a csődbe ment Adria Airways egykori pilótája alapít légitársaságot, és Montenegró sem marad légitársaság nélkül - írja az AIRportal.hu.

A járványhelyzet várható javulását, az utazási korlátozások enyhülését vagy megszűnését remélve több új légitársaság is tervezi a tágabb régiónkban, hogy tavasszal vagy kora nyáron elindítja első járatait.

Közülük az ukrán Bees Airlines jár a legközelebb ahhoz, hogy utasokat szállítson, már átvette a lízingcégtől első két Boeing 737-800-as repülőgépét – számolt be az Aviation Direct. Egyelőre azonban a cég légi üzemeltetői engedélyét (AOC) nem adták még ki a hatóságok, és az üzemelési engedélye sincs meg, mindkettő megléte feltétel az utasszállító járatok beindításához. A Bees Airlines utazási irodákkal közösen a népszerű egyiptomi nyaralóhelyre, Marsza Alamba és a kenyai Mombasába tervezi első járatait.

Ex-Adria pilóta is vállalkozik

A szlovén nemzeti légitársaságként aposztrofált Adria Airways 2019 szeptemberében jelentett csődöt és állt le, elbocsátva minden alkalmazottját. Az egyik Airbus A320-pilóta, Blaž Berdnik azonban nem adta fel, és saját vállalkozásba fogott Szlovéniában, amihez több egykori kollégáját, iparági szakértőket és egy kínai befektetőt is megnyert magának – írta meg a Simple Flying.

A befektető az Adria Airways pilótaakadémiáját szerezte meg, ennek alapjain jöhet létre a South East Airlines nevű új légitársaság. Januárban volt az első hivatalos meghallgatásuk a szlovén hatóságok ellőtt, ahol egyértelműen jelezték szándékukat egy új légitársaság alapítására. A South East Airlines fő profilja a charter járatok lesznek, ehhez már most, az AOC megszerzése előtt kötöttek szerződést utazási irodákkal. A tervek szerint a flottát kizárólag lízingelt, egyosztályos székezésű, 180 utas befogadására alkalmas Airbus A320-asok alkotják majd, 2023-ra ezekből hatot szeretnének üzemeltetni.

Eközben Montenegróban…

Eközben Montenegróban is új légitársaság alakul, a csődbe ment Montenegro Airlines helyébe lépő, állami tulajdonú ToMontenegro nevű légitársaság az idén nyáron indítaná el első járatait. Ehhez a kormány két Embraer E195-öst vásárolt meg, amelyeket korábban a Montenegro Airlines bérelt. Az új cég első járatai Podgoricából és Tivatból Belgrádba repülnek majd.

Forrás: Airportal.hu


Szántód, Tihany, Tomaj és Balaton szolgálatba állt

Szántód, Tihany, Tomaj és Balaton szolgálatba állt 

A BAHART négy új hajóval gazdagodott: a két-két kompot és katamaránt március 28-án, Balatonfüreden, a hajózási szezon kezdetén avatták.
Megszólalt a hitelminősítő a Boeing-ügyben

Megszólalt a hitelminősítő a Boeing-ügyben 

A Moody's hitelminősítő közölte, hogy fontolóra veszi a Boeing minősítésének lerontását.
Különleges jármű futott be Szentendrére - érdemes megnézni!

Különleges jármű futott be Szentendrére - érdemes megnézni! 

Az április 1-jén, hétfőn újra megnyitó szentendrei Városi Tömegközlekedési Múzeum legújabb kiállítási darabja egy egykori Margitszigeti Sétajárat.
Útlezárások a reptér felé április 2-től

Útlezárások a reptér felé április 2-től 

A Budapest Airport Zrt. tájékoztatása az április 2-án kezdődő útfelújítások kapcsán.
A Stadler lenyúlná a spanyol vonatgyártót a magyarok elől

A Stadler lenyúlná a spanyol vonatgyártót a magyarok elől 

A háttérben a madridi kormány állhat, amely a magyar konzorciumtól félti a Talgo vonatgyártót.
Személyi változás a Budapest Airportnál

Személyi változás a Budapest Airportnál 

Az általános és fejlesztési vezérigazgató-helyettes 17 év után, március 31-én távozik a vállalattól.
Guiness-rekorder a Flirt H2 motorvonat

Guiness-rekorder a Flirt H2 motorvonat 

A világrekorder vonat részben a Stadler szolnoki kocsiszekrény-üzemében készült.
Távozik posztjáról a Boeing vezérigazgatója

Távozik posztjáról a Boeing vezérigazgatója 

Dave Calhoun 2020 elején vette át a vezérigazgatói tisztséget, miután az elődjét, Dennis Muilenburgot leváltották.
A Lufthansa Technik tovább növekedne

A Lufthansa Technik tovább növekedne 

A Lufthansa Technik Budapest ügyvezető igazgatója áttekintést adott a magyar leánycég tavalyi teljesítményéről és idei terveiről.
Boeing-elkerülő weboldal indult

Boeing-elkerülő weboldal indult 

Pár kattintással kideríthető, hogy egy repülőjáratot pontosan milyen géptípussal teljesít majd a légitársaság.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.