Új pálya nyílik a hétvégére az eplényi síarénában

Másfél kilométerrel, közel 4 kilométerre bővül a síelhető pályák hossza a hétvégére Eplényben, ahol már két sílifttel óránként négyezer embert tudnak feljuttatni a hegyre - közölte az eplényi pályákat üzemeltető Síaréna Kft. ügyvezető igazgatója szerdán.

Ebele Bálint elmondta: az elmúlt napokban mintegy 15 centiméter természetes hó hullott Eplényben, a hegytetőn 85, a völgyben 80 centi a pályák hóvastagsága. A kedvező időjárásnak és a folyamatos hóágyúzásnak köszönhetően a hét végén a jelenleg 2,2 kilométeren síelhető pályák mellett várhatóan továbbiakat nyitnak meg, amivel mintegy másfél kilométerrel nő a síelhető pályák hossza - tette hozzá.

Az eplényi síarénában négyüléses felvonó és a múlt héten mintegy félmilliárd forintos beruházás részeként átadott új kétüléses felvonó is jár. Ebele Bálint korábban elmondta, hogy az ötszázmillió forintos fejlesztési programjukhoz az önrész mellett 150 millió forint állami támogatást kaptak és 165 millió forint banki hitelt vettek fel.

A beruházássorozat részeként másfélszeresére növelték a hógyártó rendszert, ezt 49 hóágyú, víztározók és szivattyúállomás alkotja. Emellett beszereztek két új ratrakot, új bejáratot, síiskolát és tanulópályát, valamint vendéglátóhelyet építettek, illetve nyári attrakciókat is kialakítottak. Az új pálya közelében a vendégek számára egy fél hektáros, igény esetén bővíthető parkoló is épült.

Forrás: Turizmus Online / MTI


Újabb atlétikai csúcsesemény gazdája lesz Budapest

Újabb atlétikai csúcsesemény gazdája lesz Budapest 

A Nemzetközi Atlétikai Szövetség (WA) újabb esélyt adna Magyarországnak.
Húsvéti szafari Nagykőrösön

Húsvéti szafari Nagykőrösön 

A tavaszi szünet első napján újra kinyitja kapuit Magyarország első és egyetlen autós szafari parkja.
Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben

Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben 

A 80 éve püspökké szentelt Mindszenty József egykori székhelye is megújul a beruházás során.
Banksy-kiállítás nyílik Budapesten

Banksy-kiállítás nyílik Budapesten 

A művész több mint száz alkotását lehet majd megnézni május 3-tól a Király utcai Komplex Kiállítóteremben.
Túrák és családi programok Székesfehérváron

Túrák és családi programok Székesfehérváron  

Íme a legjobb húsvéti programok és kirándulások a városban a hosszú hétvégén.
XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt

XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt 

A Wenckheim-pincét egy domb alá fúrták be, melyen a Csolt nemzetség által emelt monostor romjai állnak.
Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke?

Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke? 

Az április 30-ig véleményezhető terveken új stégek és a tóval kapcsolatot teremtő sétányok láthatók.
Húsvét a Skanzenben

Húsvét a Skanzenben 

Húsvétvasárnap és hétfőn a régi falusi húsvéti ünnepeket kelti életre a Szabadtéri Néprajzi Múzeum.
Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között

Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között 

A „Együttműködés a közösségekért" című magyarországi projekt célja egy multifunkcionális tér létrehozása a Józsefvárosban.
Váratlan helyről érkezett segítség a budapesti beutazó turizmushoz

Váratlan helyről érkezett segítség a budapesti beutazó turizmushoz 

A brit nézők körében közel két évtizede töretlenül népszerű BBC-műsor, "A Gyakornok" versenyzői legutóbb a magyar főváros turisztikai kínálatát is népszerűsítve versenyeztek egymással.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.