Új rekord a Lufthansa Csoportnál

Mintegy 60 millióan utaztak a Csoport légitársaságai által üzemeltetett járatok fedélzetén 2017 első fél évében – többen, mint eddig bármikor.

A Lufthansa Csoport légitársaságai mintegy 12 millió utast szállítottak járataik fedélzetén 2017 júniusában. Ez 18%-os növekedést jelent az egy évvel korábbi utasszámhoz képest.

Az rendelkezésre álló utaskilométerek száma 12,3%-kal, az árbevétel pedig 15,9%-kal volt magasabb az előző évinél. Ehhez hasonlóan a kapacitáskihasználtság is 2,6 százalékponttal, 82,8%-ra nőtt 2016 júniusához viszonyítva.

Az árfolyamhatásokkal korrigált árképzési környezet is kedvező volt júniusban.

Mintegy 60 millióan utaztak a Csoport légitársaságaival az első fél évben – 17,2%-kal többen, mint 2016 első hat hónapjában. Összességében véve a Lufthansa Csoport több utast szállított 2017 első felében, mint eddig bármikor. A kapacitáskihasználtság 79%-os történelmi csúcsot ért el, 2,7 százalékponttal meghaladva az előző évi értéket.

A teherszállító kapacitás 2,9%-kal, a teherszállító kapacitás értékesítéséből származó, egy tonnakilométerre vetített árbevétel pedig 8,1%-kal volt magasabb az előző évinél. Ennek eredményeképpen a teherszállítási kapacitáskihasználtság 3,3 százalékponttal javult júniusban.

A 2017 első fél évi összesített teherszállító kapacitás 2,9%-kal haladta meg az előző év szintjét. A teherszállítási árbevétel 7,1%-kal, a kapacitáskihasználtság pedig 2,7 százalékponttal nőtt ugyanebben az időszakban.

Hálózati légitársaságok

A Lufthansa German Airlines, a SWISS és az Austrian Airlines hálózati légitársaságok 8,8 millió utast szállítottak júniusban, 6,7%-kal többet, mint az egy évvel korábbi hasonló időszakban és 5,1%-kal többet, mint tavaly júniusban.

Az előző évvel összehasonlítva 2,6%-kal volt magasabb a rendelkezésre álló utaskilométerek száma júniusban, miközben a járatok száma 1,9%-kal csökkent.

Az értékesítési volumen 6,2%-kal, a kapacitáskihasználtság pedig 2,8 százalékponttal 83,2%-ra emelkedett ugyanebben az időszakban. A hálózati légitársaságok 45,5 millió utast szállítottak az első fél évben, 5,9%-kal többet, mint az előző év hasonló időszakában. Kapacitáskihasználtságuk ugyanezen időszakban 3 százalékponttal, 79,3%-ra nőtt.

A Lufthansa German Airlines mintegy 6 millió utast szállított júniusban – ami 2,7%-kal magasabb, mint tavaly ugyanebben a hónapban. A rendelkezésre álló utaskilométerek száma 0,5%-kal, az árbevétel pedig 4%-kal nőtt júniusban.

A kapacitáskihasználtság az előző év szintjét 2,9 százalékponttal meghaladva, elérte a 84%-ot. A Lufthansa German Airlines első fél évi utasainak száma 31,2 millió volt – 4,8%-kal több mint az előző év hasonló időszakában.

A 79,9%-os kihasználtság 3,4 százalékponttal haladta meg 2016 első fél évének szintjét. Ennek köszönhetően a Lufthansa German Airlines mind júniust, mind az első fél évet tekintve történelmi csúcsot döntött kapacitáskihasználtság terén.

Közvetlen (point-to-point) légitársaságok

A Lufthansa Csoport közvetlen légitársaságai – a Eurowings (azon belül a Germanwings) és a Brussels Airlines – mintegy 3,2 millió utast szállítottak júniusban. Ezen belül 3 millióan vették igénybe a rövid távolságú, 200 ezren pedig a hosszú távolságú járatokat.

Az utasszám 79%-kal nőtt az egy évvel korábbihoz képest. A júniusi kapacitás 108,7%-kal haladta meg az előző év szintjét, miközben az árbevétel 114,2%-kal, a kapacitáskihasználtság pedig 2,1 százalékponttal, 80,9%-ra emelkedett. A rövid távolságú járatokon a rendelkezésre álló utaskilométerek száma 73,5%-kal volt magasabb, miközben az árbevétel 79,4%-kal nőtt ugyanebben az időszakban.

Ennek nyomán ezeken a járatokon a kihasználtság 2,7 százalékponttal haladta meg a 2016 júniusi szintet. A hosszú távolságú járatok kihasználtsága 1,4 százalékponttal, 80,8%-ra csökkent ugyanebben az időszakban. A kínálat 329,5%-os bővülését az árbevétel 322,3%-os növekedése követte.

A közvetlen légitársaságok összesen 14,5 millió utast szállítottak az év első felében, 76,1%-kal többet, mint az előző év hasonló időszakában. A kihasználtság az előző évhez viszonyítva 0,9 százalékponttal 77,4%-ra nőtt.


Szántód, Tihany, Tomaj és Balaton szolgálatba állt

Szántód, Tihany, Tomaj és Balaton szolgálatba állt 

A BAHART négy új hajóval gazdagodott: a két-két kompot és katamaránt március 28-án, Balatonfüreden, a hajózási szezon kezdetén avatták.
Megszólalt a hitelminősítő a Boeing-ügyben

Megszólalt a hitelminősítő a Boeing-ügyben 

A Moody's hitelminősítő közölte, hogy fontolóra veszi a Boeing minősítésének lerontását.
Különleges jármű futott be Szentendrére - érdemes megnézni!

Különleges jármű futott be Szentendrére - érdemes megnézni! 

Az április 1-jén, hétfőn újra megnyitó szentendrei Városi Tömegközlekedési Múzeum legújabb kiállítási darabja egy egykori Margitszigeti Sétajárat.
Útlezárások a reptér felé április 2-től

Útlezárások a reptér felé április 2-től 

A Budapest Airport Zrt. tájékoztatása az április 2-án kezdődő útfelújítások kapcsán.
A Stadler lenyúlná a spanyol vonatgyártót a magyarok elől

A Stadler lenyúlná a spanyol vonatgyártót a magyarok elől 

A háttérben a madridi kormány állhat, amely a magyar konzorciumtól félti a Talgo vonatgyártót.
Személyi változás a Budapest Airportnál

Személyi változás a Budapest Airportnál 

Az általános és fejlesztési vezérigazgató-helyettes 17 év után, március 31-én távozik a vállalattól.
Guiness-rekorder a Flirt H2 motorvonat

Guiness-rekorder a Flirt H2 motorvonat 

A világrekorder vonat részben a Stadler szolnoki kocsiszekrény-üzemében készült.
Távozik posztjáról a Boeing vezérigazgatója

Távozik posztjáról a Boeing vezérigazgatója 

Dave Calhoun 2020 elején vette át a vezérigazgatói tisztséget, miután az elődjét, Dennis Muilenburgot leváltották.
A Lufthansa Technik tovább növekedne

A Lufthansa Technik tovább növekedne 

A Lufthansa Technik Budapest ügyvezető igazgatója áttekintést adott a magyar leánycég tavalyi teljesítményéről és idei terveiről.
Boeing-elkerülő weboldal indult

Boeing-elkerülő weboldal indult 

Pár kattintással kideríthető, hogy egy repülőjáratot pontosan milyen géptípussal teljesít majd a légitársaság.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.