Új turisztikai országmárka az MTÜ tarsolyában

Az MTÜ „Paradigmaváltás a turizmusban” címmel az ország több mint 10 városában a napokban ismerteti új országmárka stratégiáját. Fő stratégiai célként határozták meg, hogy az eddigi 2,5 nap helyett 3 vagy 3,5 napot töltsenek nálunk a turisták. Ennek érdekében teljes struktúrarendszerüket átalakítják, ez indokolja a paradigmaváltást. Versenyelőnyt jelent számunkra más desztinációkkal szemben, hogy országunkban biztonság van, nyugalommal, bizalommal érkeznek hozzánk az idegenek. Ezzel kapcsolatban hallhattunk informatív előadást június 13-i, keddi Business Klub programunk alkalmából Bánhegyi Zsófiától, az MTÜ vezérigazgató-helyettesétől.

Aki többek közt arra adott választ, honnan érkeznek hozzánk a legtöbben, és melyek azok a fogyasztói trendek, amelyek meghatározzák, hogy egy országot miképp ítélnek meg a vendégek.

Előadásából kiderült, a turisztikai versenyképesség szempontjából az országmárka meghatározó tényező. Emellett szerepet játszik a biztonság, a kultúrális értékek, a könnyen elérhetőség, a digitális stratégia és infrastruktúra, az egészségügyi viszonyok, a versenyképes ár/érték arány, valamint a gazdasági helyzet állapota.

A turisztikai szakember kiemelte, hogy az országok versenyében legfőbb versenytársaink Ausztria Csehország (méret, hasonló profil és elérhetőség szempontjából), és a különböző mérések alapján hazánkat a 49-58. Hely közé teszik. Jó hír viszont, mutatott rá a vezérigazgató-helyettes, hogy Budapest konferenciahelyszínként (bár valóban még nincs megfelelő méretű konferenciaközpontunk) kiemelt helyen, az első 20 között szerepel (16.-ok vagyunk az ICCA listáján).

Arra is kitért a szakértő, hogy honnan érkeznek hozzánk a legtöbben? Németország a vezető küldő piac, ezt követi Anglia (hétvégi bulitursiták száma továbbra is magas), majd Ausztria, Csehország, Lengyelország és Olaszország szerepel tophelyeken. Hallhattuk, hogy évente 21,6 millió turista érkezik hozzánk, és az MTÜ új stratégiájának célja, hogy minél magasabb költésűek legyenek a hozzánk érkezők.

A globális fogyasztói trendek alapján Bánhegyi Zsófia kiemelte a következőket: koncentrált élmény (30%-ban számít), biztonság (28 %), digitális elérhetőség (24%), mindent, de azonnal! (15%), megfontolt fogyasztás (18%), helyi élet megismerése (14%), testre szabottság (15%), elégedettség (12%) és well-being (14%). Ezzel kapcsolatban hallhattuk, hogy mindenütt a világban a munkaórák számának csökkenésével párhuzamosan egyre több a szabadideje az embereknek, amelyet maximálisan szeretnének kihasználni – és ezt figyelembe kell venni  az országmárka kialakításakor. 

Végül arról hallhattunk, hogy az országmárka-alkotás már elkezdődött széleskörű hazai és nemzetközi márka kutatások eredményének figyelembe vételével, elemzésével. Fontos lesz az új koncepció esetében, hogy a teljes digitális és kommunikációs eszközöket újragondolják, újratervezik. Megalapozott marketingkampányok készülnek, szoros együttműködésben a turizmus ágazat szereplőivel, a tervek szerint augusztus 15-ig elkészül a teljes stratégia. És az MTÜ mindebben márka-coach, vagyis őr szerepet vállal, valamint prezentálja a szakmának majd az elkészült, újratervezett országmárkát.

Forrás: MTÜ/Vendég & Hotel


Egyetlen lapszám erejéig ismét olvasható a Pesti Est

Egyetlen lapszám erejéig ismét olvasható a Pesti Est 

A lap egy egész generáció számára jelentett első számú tájékozódási forrást, a lapszámot az eredeti szerkesztőség tagjai készítik.
Újabb atlétikai csúcsesemény gazdája lesz Budapest

Újabb atlétikai csúcsesemény gazdája lesz Budapest 

A Nemzetközi Atlétikai Szövetség (WA) újabb esélyt adna Magyarországnak.
Húsvéti szafari Nagykőrösön

Húsvéti szafari Nagykőrösön 

A tavaszi szünet első napján újra kinyitja kapuit Magyarország első és egyetlen autós szafari parkja.
Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben

Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben 

A 80 éve püspökké szentelt Mindszenty József egykori székhelye is megújul a beruházás során.
Banksy-kiállítás nyílik Budapesten

Banksy-kiállítás nyílik Budapesten 

A művész több mint száz alkotását lehet majd megnézni május 3-tól a Király utcai Komplex Kiállítóteremben.
Túrák és családi programok Székesfehérváron

Túrák és családi programok Székesfehérváron  

Íme a legjobb húsvéti programok és kirándulások a városban a hosszú hétvégén.
XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt

XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt 

A Wenckheim-pincét egy domb alá fúrták be, melyen a Csolt nemzetség által emelt monostor romjai állnak.
Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke?

Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke? 

Az április 30-ig véleményezhető terveken új stégek és a tóval kapcsolatot teremtő sétányok láthatók.
Húsvét a Skanzenben

Húsvét a Skanzenben 

Húsvétvasárnap és hétfőn a régi falusi húsvéti ünnepeket kelti életre a Szabadtéri Néprajzi Múzeum.
Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között

Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között 

A „Együttműködés a közösségekért" című magyarországi projekt célja egy multifunkcionális tér létrehozása a Józsefvárosban.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.