Új úti célok, bővülő kapacitások

A kiutazási piac tavalyi élénkülése után az idén további fellendülés várható. Az utazásszervezők többsége növelte nyári kapacitásait, új járatok is indulnak, például Budapestről Nyugat-Krétára és Izmírbe, Sármellékről pedig a török Riviérára. Debrecenből Kréta és Korfu lesz az újdonság.

A hazai gazdasági növekedés némi alapot ad a lakosság kiutazási kedvének erősödéséhez. Ezt a pozitív hangulatváltozást próbálják meglovagolni az utazásszervezők, akik általában növelték kapacitásaikat az idei szezonra. Akad ugyanakkor néhány szervező, aki inkább óvatos az idei évet illetően.

NECKERMANN - A LEGSZÉLESEBB KÍNÁLAT

„Mint a legnagyobb hazai utazásszervező arra törekszünk, hogy utasaink a Magyarországról induló csaknem teljes charter repülős kínálatból, a legnagyobb szálloda- és apartmanválasztékkal kombinálva biztonsággal és kedvező áron választhassanak. Több görög desztináció esetében növeltük kapacitásainkat, a repülési időpontokat az előés utószezonban megnyújtottuk. Így Kréta és Rodosz már áprilistól október végéig elérhető, debreceni kínálatunkból Kréta és Korfu a sláger, Törökországba minden főszezoni hét négy napján indulhatnak nyaralni vágyó utasaink. A Kanári-szigetekre exkluzív charterjáratot üzemeltetünk. Folyamatos kedvező ajánlatainkkal és kínálatbővítéseinkkel tesszük izgalmassá és sikeressé a 2015-ös nyári szezont is, követve az immár több mint húszéves hagyományt” – nyilatkozta Hermányi Attila,a Neckermann repülési igazgatója.

IBUSZ - OPTIMIZMUS

„2015-höz hasonló optimizmussal állunk, mint az előző évhez. Ez a kapacitásnövelés mellett új desztinációk bevezetését és tematikus üdülések szervezését is jelenti. Idén nyáron közel tíz európai üdülőterületre kínálunk saját szervezésű repülős utakat. Budapest mellett Debrecenből is indulnak járataink Korfura és Krétára. Ez utóbbi szigetre nemcsak a Rethymnóba juthatnak el az utazni vágyók közvetlen charterjáratainkkal, hanem a népszerű, természeti és kulturális látnivalókban is bővelkedő nyugati oldalon lévő Chaniába is. A fővárosból a többi közkedvelt görög desztinációra, Kefaloniára, Zakinthoszra, Rodoszra, illetve a tavalyi újdonságunknak számító, a népi hagyományokat erősen őrző Karpathoszra is indítunk charterjáratokat. 2015-ben sem maradhat ki repülős kínálatunkból Mallorca, Barcelona, Szicília, Antalya és Burgasz. Az elmúlt nyári szezonhoz hasonlóan továbbra is keresettek az autóbuszos üdülőprogramjaink. Idén megnövelt buszparkkal, nagyobb lekötésekkel foglalhatók a horvát, olasz, görög és spanyol utazások. Ezek között Tolo és Kamena Vourla számít újdonságnak. Egyéni utasaink számára szintén minden kategóriákban biztosítunk szálláslehetőségeket, valamint magyar nyelvű asszisztenciát. Kínálatunkat színesítjük »Bulibusz« járatainkkal. A júliusban és augusztusban Korfura induló bulibuszt a vidám kikapcsolódást kedvelőknek ajánljuk. Az aktív pihenést, a sportolást kedvelőket Czanik Balázs »Életmódtábora« várja Korfun és Krétán” – mondta el Molnár Anita, az IBUSZ kommunikációs menedzsere.

ANUBIS TRAVEL - EGZOTIKUM

Tavaly, akárcsak tavalyelőtt körülbelül 14 ezer utasunk volt. Az árbevételünk azonban 15%- kal magasabb lett, mint egy évvel korábban, mivel több drágább utat adtunk el – mondta el kérdésünkre Ahmed Bahgat, az Anubis Travel ügyvezetője.

Az idei desztinációink ugyanazok lesznek, mint tavaly, ugyanakkor Görögország és Törökország esetében erősítjük a kínálatunkat. Tavaly Kréta és Rodosz vonatkozásában a Top3 hazai tour-operátor közé kerültünk az utasszám alapján, és a törökországi programunk is sikeres volt. Az idén ezért elsősorban ezen úti célok értékesítését tervezzük növelni. A nyári szezonban charterjáratunk lesz Hurghadára, Sharm el Sheikh-re, Jordániába, Krétára, Rodoszra és Mallorcára, ezen felül block seateket foglaltunk Törökországba és Ciprusra. Csoportjaink lesznek az idén is Izraelbe. Egyiptomba egész évben repülünk, és Magyarországról mi utaztatunk egyedül Jordániába. Az év második felében körutazásokat indítunk távoli földrészekre, például Dél-Amerikába és a Távol-Keletre. Az Anubis Travel az idén Csehországban és Ausztriában nyit 100%-os tulajdonú leányvállalatokat AWT Reisen név alatt. Mindkét piacon a Magyarországról már programozott desztinációkkal – Egyiptom, Jordánia, Görög-, Spanyol- és Törökország – jelenünk meg, ugyanakkor a téli szezonban Csehországból és Ausztriából chartert tervezünk indítani távolabbi üdülőhelyekre, például a Dominikai Köztársaságba, ahol a magyar utasokat magyarul beszélő telepített idegenvezetővel várjuk majd.

Szerintem a piac érdemben nem sokat fog változni az idén. Kicsi a kiutazási piac növekedési lehetősége, mivel a potenciális utazók közül sokan hagyták el Magyarországot, hogy külföldön dolgozzanak. Az idén nehezebb lesz eladni Görögországot, mivel rengeteg a fölösleges kapacitás, mert beléptek a piacra olyan tour-operátorok, amelyek eddig nem foglalkoztak ezzel a desztinációval.

Az orosz válság miatt Görög- és Spanyolország esetében elképzelhető, hogy több lesz a last minute ajánlat a szállodák részéről. Egyiptom esetében azonban olyan erős a kereslet más küldőpiacokról, hogy nem jelent problémát az orosz vendégek kiesése. Az üzemanyagok árának csökkenése pozitív hatással lehet a charterköltségekre az európai úti célok esetében, a dollárelszámolású desztinációk – Izrael, Jordánia és Egyiptom – esetében azonban az árfolyam-erősödés majdnem teljesen ellensúlyozza az üzemanyagok árának csökkenését – zárta gondolatait Ahmed Bahgat.

RODOSSZAL ÚJÍT A TAURUS

Számos, már bevált úti cél mellett idén először Rodosz szigetén is nyaralhatnak a Taurus Reisen utasai – derült ki az iroda Velence Resort & Spában tartott katalógusbemutatóján. A Taurus Reisennek az idei főszezonban heti 16 charterjárata lesz, ebből egy járat Debrecenből indul Hurghadára. Tunéziába heti ötször indul a Tunis Air chartere, ebből egy Djerbán száll le kedden. Hurghada már hat éve szerepel a Taurus Reisen kínálatában, június közepétől október végéig heti három járaton bérelnek helyeket: Budapestről és Debrecenből. Egyiptomban üdüléssel kombinált nílusi hajóutat is kínálnak. Törökországban heti két charterjárat közül választhatnak budapesti utasaik, így 7, 10, 11 és 14 éjszakás turnusok is foglalhatók. Észak-Ciprusra már negyedik éve utaztat a Taurus, most a Freebird Airlines járataival. Idei újdonságuk Rodosz, ahová heti egy, keddi járat fog közlekedni. A görög szigetek közül még Krétára és Zakinthoszra lehet eljutni a Taurus Reisennel. Bulgáriában a Taurus Reisen a legtöbb szállodát a Napos parton kínálja. Horvátországba egyéni utazással lehet eljutni, az apartmantól az ötcsillagos hotelig számos szállás közül lehet választani.

KARTAGO TOURS: TÖRÖK DUPLÁZÁS

„A nyári szezon kapcsán bizakodóak és optimisták vagyunk, jól alakulnak az előfoglalási számaink. A tavalyi év azonos időszakához képest többen foglalnak előfoglalásban, és az online foglalásaink száma is nőtt – tájékoztatott Hajducsi Tamás, a Kartago Tours marketingigazgatója. – Reméljük, ez tendencia lesz, és egyre lényegesebb szerepet kap majd az előfoglalási időszak. Egyelőre ezeket a kijelentéseket is a januári hónapra tudom megerősíteni, és jellemzően a foglalások február–március során ugranak meg látványosan. Legkeresettebb úti céljaink értelemszerűen azok, ahova a legtöbb helyünk is van, Egyiptom, Tunézia és Törökország. Nagyságrendileg a tavalyi kapacitásokkal vágunk neki 2015-nek, ezt szeretnénk a tavalyinál még jobb arányban értékesíteni. Kínálatban azonban bővítettünk, foglalható törökországi szállodáink számát csaknem megdupláztuk, illetve újraindítjuk nílusi hajóútjainkat is” – tette hozzá.

KAUCIÓT NÖVELT A SUN & FUN

„Bizakodóak vagyunk az idei évet illetően, ezért januártól 560 millió forintra emeltük a vagyoni biztosítékunkat, pedig tavaly év közben egyszer már növeltük ezt az összeget” – hangsúlyozta Sulyok Tamás, a Sun & Fun partnerkapcsolati és marketingvezetője. „Újdonság, hogy az idei főszezonban Tunéziába heti két charterrel repülünk Budapestről kedden és pénteken. A növekvő érdeklődés miatt a Debrecenből szerdánként Antalyára és Hurghadára induló charterjáratokon is várjuk utasainkat. Új úti célunk még Rodosz, amelyet budapesti indulással kínálunk, magasabb kategóriás szállodákra fókuszálva. Krétán és Bulgáriában megemelt kapacitásokat foglaltunk”.

GREEN TRAVEL: IZMIRI JÁRAT

„2015-ben is több új szálloda nyílik a török Riviérán és az Égei-tenger térségében, a Green Travelnél kilenc vadonatúj szálloda lesz az idei árualapban. Antalya mellett immár negyedik éve repülünk Bodrumba, és 2015-ben elindítjuk a Budapest–Izmir járatot is – tudtuk meg Mihálka Róberttől, a Green Travel értékesítési vezetőjétől. – Idén már Sármellékről is repülünk Törökországba. A keleti országrész megnövekedett igényét egy újabb török lánccal bővítettük, így már heti két indulásunk lesz Debrecenből. A Green Traveltől a főszezonban tizenkét járat indul hetente Törökországba. Utasaink 85%-a ötcsillagos szállodákba utazik, és all inclusive ellátást vesz igénybe. Idén hat török szállodában lesz magyar animátunk. Magyarországról cégünk utaztatja a legtöbb turistát Törökországba, de dinamikusan fejlődünk a görög szigetek tekintetében is. Budapestről Korfu, Kréta, Rodosz, Zakynthos, Kos szigetére utaztatunk, míg Debrecenből Korfu és Kréta az idei újdonság. Málta és Bulgária is szerepel a kínálatunkban. Egyiptomba május 16-tól repülünk a Wizzair járatával” – tette hozzá Mihálka.

POZSONYBÓL BULGÁRIÁBA

A hagyományosnak tekinthető budapesti és debreceni charterjárat mellett az északnyugat magyarországi lakosoknak kényelmes pozsonyi indulással bővült a bulgáriai üdülési paletta. 2015-ben Budapestről újból a Bulgarian Air Charterrel repül a Robinson Tours, így sikerült megtartania a szombati, nappali indulást. „Élénkebb az érdeklődés a törökországi ajánlatok iránt, így Budapest mellett aktívabban ajánljuk ezt az úti célt Debrecenből is. Erősebb az előfoglalás, mint a múlt évben, így most is érdemesebb előbb foglalni és nem a last minute lehetőségekre számítani” – hangsúlyozta Jakócs Áron, a Robinson Tours ügyvezetője.

ETI:22 CHARTER A RÉGIÓBÓL

Az Express Travel International a nyári szezonban 22 charterjáratot indít Ausztriából és régiónkból Egyiptomba. Az utazásszervező összesen heti 4000 ülést kínál járatain a Vörös-tenger partvidékén található üdülőhelyekre és Luxorba. Az ETI Ausztriából a FlyNiki járatait veszi igénybe, heti 14 útvonalon, a járatok szombatonként közlekednek május 2-től október 31-ig. Bécsből hat járatuk lesz, kettő Hurghadára, kettő Sharm el-Sheikhre, egy-egy lánc indul Marsa Alamba és Luxorba. Salzburgból, Grazból és Linzból is tovább közlekednek a járatok Hurghadára, illetve Sharm el-Sheikhre, újdonság a járat Marsa Alamba Linzből és Innsbruckból. Pozsonyból, Ljubljanából és Budapestről szintén a fenti periódusban lesz elérhető Hurghada és Sharm el-Sheikh. A közép-szlovákiai Sliacról Hurghadára repül saját charterrel az ETI. Kolozsvárról és Bukarestből szintén charterjárattal lesznek elérhetőek a csak az ETI által kínált Red Sea Hotelek.

BUDAVÁR TOURS: KALANDTÚRÁK

A Budavár Tours is bizakodó, az eddigi előfoglalások alapján nagymértékű növekedésre számít Skáfár Balázs, a cég ügyvezetője. A legnagyobb bővülés a görög desztinációknál várható, de növekedést mutat Dél-Ciprus és Horvátország is. Növelték kapacitásaikat Spanyolországban is. Új desztinációjuk Rodosz és La Manga, illetve a tavaly bevezetett kalandtúrák – Irán, Izrael, India, Nepál, Marokkó, Madeira –, amelyeket az idén több időpontban indítanak.

TERRA: ERŐS HORVÁT KÍNÁLAT

„Február közepén jött ki a nyomdából a Terra Reisen nyári katalógusa, ugyanakkor elindult a társaság országos road show-ja is. A túrán részt vesz Marin Skenderovic, a Horvát Turisztikai Közösség képviselője is - mondta Csákány Csaba, a Terra Reisen country managere. – Kikerült a magyar katalógusból az európai városok szekció és a wellnessajánlatok köre, bekerült viszont Pag sziget, Korfu és Dubrovnik. Utasaink közül egyre többen keresik a magasabb kategóriájú szálláshelyeket. Megkedvelték a mobil házakat is, ezekből szintén több kerül be a katalógusba, mint tavaly. A vékonyabb pénztárcájú utasok szívesen foglalják a nem nevesített privát apartmanokat is, ezt a szegmenst is tovább bővítjük” – emelte ki Csákány Csaba.

 

 


Művészet és vendéglátás a Káli-medencében

Művészet és vendéglátás a Káli-medencében 

A Káli Art Inn lett 2023-ban az Art is Business Díj Vállalati kategóriájának győztese. Tulajdonosai, a Molnár Júlia–Héjja Róbert házaspár, szívvel-lélekkel elkötelezett amellett, hogy ötvözze a vendéglátást a művészetek szenvedélyes támogatásával. A Káli Art Park kialakításával pedig olyan egyedülálló kiállítóhelyet hoztak létre, ahol a kortárs szobrászművészek bemutathatják és értékesíthetik alkotásaikat.
Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen?

Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen? 

A tanulmányok szerint a fogyasztók több mint 90%-át befolyásolják az utazástervezésben az online platformokon posztolt értékelések, így nem meglepő, hogy az ágazat nagy harcot vív a hamis értékelésekkel, beleértve az indokolatlan rágalmazást és az érdemtelen túlértékelést egyaránt.
Szállodatörténelmet ír a Hunguest

Szállodatörténelmet ír a Hunguest 

480 teniszpálya területével egyenlő fejlesztést tudhat maga mögött a Hunguest, ami történelmi léptékű, hiszen Magyarországon ilyen volumenű szállodaipari felújítás és szállodaépítés még nem zajlott
Ráborították az asztalt a Bookingra

Ráborították az asztalt a Bookingra 

A beérkezett észrevételek értékelése után immár végleges a Gazdasági Versenyhivatal jelentése a hazai online szálláshely-közvetítési és szálláspiacon elvégzett gyorsított ágazati vizsgálatról. A Booking-botrányként elhíresült ügyben a hatóság több javaslatot is megfogalmazott a magyar fogyasztók és a hazai szállásadók védelme érdekében.
Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban

Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban 

A téli időszakban is az egyik legfontosabb turisztikai motiváció az egészségturizmus, amely így Magyarország egyik legjelentősebb, négyévszakos turisztikai terméke. Azon vidéki települések, ahol a gyógy- és élményfürdő mellett magas színvonalú szolgáltatások is várják a vendégeket, ebben az időszakban az átlagosnál nagyobb forgalomra és magasabb foglaltságra számíthatnak.
A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése

A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése 

A párizsi Ritz alkalmazottainak volt néhány izgalmas órája, mire egy porszívózsákból előkerült az ellopottnak hitt ékszer.
Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten

Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten 

A Kimpton Hotels, az Intercontinental Hotels Group luxus lifestyle márkája, amely világszerte több, mint 80 egységgel rendelkezik. A 2024 nyarán nyíló, Bem téren épülő, dunai panorámás patinás épület szintén ennek az izgalmas boutique brandnek ad majd otthont.
Vendégélmény fokozása az AR segítségével

Vendégélmény fokozása az AR segítségével 

A vendéglátóipar mindig is élen járt az új technológiák bevezetésében a vendégélmény fokozása érdekében. A mobil bejelentkezéstől a személyre szabott szolgáltatásokig a szállodák folyamatosan innovatív módokat keresnek ügyfeleik kielégítésére. Az egyik technológia, amely forradalmasíthatja a vendéglátást, az a kiterjesztett valóság (AR).
Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata

Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata 

A Hunguest Hotels megújult arculata elnyerte a Német Formatervezési Tanács által alapított German Design Award 2024 díjat a márkaidentitás kategóriában.
A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat

A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat 

A BDPST Ingatlanfejlesztő egyik projektje, a Dorothea Hotel nyerte a Portfolio Property Awards díjátadóján az Év Hotelprojektje kategóriában járó elismerést kedden Budapesten. Az eseményen az év legkiemelkedőbb hazai teljesítményeit, megoldásait és fejlesztéseit bírálták.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.