Új vízitúra-megállóhely épült Siófokon

A szabadidősportot, az élsportot és az utánpótlás-nevelést is kiszolgáló víziturisztikai megállóhelyet adtak át hétfőn Siófokon.

A létesítmény megvalósításához az Európai Unió 188,6 millió, a Nemzeti Sportközpontok 26,7 millió forinttal járultak hozzá. Az egyik szabadstrand melletti területen megvalósult beruházás részeként vadonatúj csónakházat, öltözőket, vizesblokkokat, továbbá számos eszközt - túra-, illetve sit-on top kajakokat, surf skiket, sárkányhajókat, lapátokat, SUP-okat, mentőmellényeket, illetve GPS modulokat és más kiegészítőket - adtak át, amelyeket a helyi sportoló fiatalok azonnal kipróbálhattak.

A Balaton víziturizmusának komplex fejlesztése című projekt keretében tavaly óta hét vízitúra-megállóhely (Siófok, Zamárdi, Balatonszemes, Fonyód, Keszthely, Révfülöp és Tihany) újult meg, illetve létesült 659,2 millió forintos vissza nem térítendő európai uniós támogatással. Fontos elv volt, hogy a megállóhelyek fejlesztésén keresztül a különböző jármódok (kerékpáros, kézi hajtású vízi eszköz, lovas, természetjárás) közötti kapcsolat is fejlődjön. A projekt a Széchenyi 2020 program keretében valósult meg.

Kiss József, a projekt sajtófelelőse az MTI kérdésére elmondta, a siófoki vízitúra-állomás a jövő héttől lesz nyitva, a szolgáltatások árait most dolgozzák ki. A balatoni projekt hivatalos zárása a koronavírus-járvány miatt később lesz, de valójában már a többi balatoni kajak-kenu pont is megnyitott. Mivel más-más az üzemeltető, ezért eltérőek lehetnek a szolgáltatások, illetve kölcsönzési árak - tette hozzá.

Forrás: MTI


Újabb atlétikai csúcsesemény gazdája lesz Budapest

Újabb atlétikai csúcsesemény gazdája lesz Budapest 

A Nemzetközi Atlétikai Szövetség (WA) újabb esélyt adna Magyarországnak.
Húsvéti szafari Nagykőrösön

Húsvéti szafari Nagykőrösön 

A tavaszi szünet első napján újra kinyitja kapuit Magyarország első és egyetlen autós szafari parkja.
Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben

Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben 

A 80 éve püspökké szentelt Mindszenty József egykori székhelye is megújul a beruházás során.
Banksy-kiállítás nyílik Budapesten

Banksy-kiállítás nyílik Budapesten 

A művész több mint száz alkotását lehet majd megnézni május 3-tól a Király utcai Komplex Kiállítóteremben.
Túrák és családi programok Székesfehérváron

Túrák és családi programok Székesfehérváron  

Íme a legjobb húsvéti programok és kirándulások a városban a hosszú hétvégén.
XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt

XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt 

A Wenckheim-pincét egy domb alá fúrták be, melyen a Csolt nemzetség által emelt monostor romjai állnak.
Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke?

Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke? 

Az április 30-ig véleményezhető terveken új stégek és a tóval kapcsolatot teremtő sétányok láthatók.
Húsvét a Skanzenben

Húsvét a Skanzenben 

Húsvétvasárnap és hétfőn a régi falusi húsvéti ünnepeket kelti életre a Szabadtéri Néprajzi Múzeum.
Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között

Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között 

A „Együttműködés a közösségekért" című magyarországi projekt célja egy multifunkcionális tér létrehozása a Józsefvárosban.
Váratlan helyről érkezett segítség a budapesti beutazó turizmushoz

Váratlan helyről érkezett segítség a budapesti beutazó turizmushoz 

A brit nézők körében közel két évtizede töretlenül népszerű BBC-műsor, "A Gyakornok" versenyzői legutóbb a magyar főváros turisztikai kínálatát is népszerűsítve versenyeztek egymással.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.