Újabb ókeresztény sírkamra Pécsett

Újabb ókeresztény sírkamrát találtak a napokban Pécsett. A IV. századi temetkezési helyet azonban dokumentálását követően betemetik, fölötte ugyanis fontos közlekedési útvonal vezet.

Mit remélt Magyarország az EU-tagságtól és mi lett mindebből 20 év alatt?
Devizahitelezés, euróbevezetés, uniós pénzek, kilátások - online Klasszis Klubtalálkozó élőben Medgyessy Péterrel!

Vegyen részt és kérdezzen Ön is Magyarország korábbi miniszterelnökétől!

2024. április 22. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Tóth Zsolt régész szerdán elmondta az MTI-nek, hogy a római kori leletre a felújítás alatt álló Széchenyi téren, gázvezetékcsere közben bukkantak rá a Janus Pannonius Múzeum munkatársai. A Régészeti Múzeum és a Gázi Kászim pasa dzsámija közti területen elhelyezkedő egy méter széles, két méter hosszú építmény tulajdonképpen egy kibővített téglasír, amelyben koporsós temetésre utaló szegeket és néhány csontot találtak. A szakember hangsúlyozta, hogy a sírkamrát korábban kifosztották, abból különleges tárgy nem került elő. Bár az építmény érdekes, régészeti szempontból nem jelent szenzációt, hiszen hasonlókat, sőt értékesebbeket is találtak már a baranyai megyeszékhelyen. A sírkamrát felmérése, rajzokon és fotókon való megörökítése után betemetik, a felette vezető út ugyanis fontos szerepet tölt be a belváros közlekedésében. Pécs ismertségéhez jelentősen hozzájárultak azok az itt talált korakeresztény temetkezési helyek, amelyek révén a város kilenc évvel ezelőtt, hatodik magyarországi helyszínként felkerült az UNESCO világörökség-listájára. A diplomát Pécsnek ítélő Világörökség Bizottság úgy értékelte, hogy a IV. századi ókeresztény kápolnák, a temető, és annak festett sírkamrái kivételes és egyedülálló bizonyítékai egy különleges történelmi folytonosságnak, amely átfogja és összeköti a Római Birodalom IV. századi hanyatlásától a Frank Birodalom VII. századi hódításáig terjedő időszakot. Az újabb sírkamra lelőhelye, a Széchenyi tér régészeti feltárását a térnek és a környező utcáknak az Európa Kulturális Fővárosa program keretében folyó megújítása tette lehetővé. A május végén kezdődött és a tervek szerint még idén befejeződő kivitelezésre 1,8 milliárd forintot költenek. A nagyrészt európai uniós forrásnak köszönhetően Pécs főterén megszűnik a parkolás, megerősítik, kicserélik a burkolatot, az autók helyét különböző "élményelemek", köztük szökőkutak veszik át, és elvégzik a teljes akadálymentesítést is. Tóth Zsolt elmondta, hogy a régészek az utóbbi hónapokban végzett munkájuk során főként középkori emlékeket kerestek és találtak. Gosztonyi Gyula 1939-ben e területen végzett ásatásainak adatai alapján láttak hozzá az eredetileg a XIII. században épült, majd a XIV. és XV. században kibővített, a XVI. században pedig tűzben megrongálódott és lebontott Szent Bertalan-templom egyes részei feltárásának. E leletet is dokumentálták, hogy a tudományos eredményeket megőrizzék az utókor számára, de bemutatni nem tudják. Mivel ezek az érdekességek csak évtizedek vagy egy évszázad múlva kerülhetnek ismét felszínre, amikor a teret esetleg újra átépítik, a régészeti munkálatokat végző Kulturális Örökségvédelmi Szakszolgálat júliusban nyílt napot szervezett az érdeklődőknek.


Művészet és vendéglátás a Káli-medencében

Művészet és vendéglátás a Káli-medencében 

A Káli Art Inn lett 2023-ban az Art is Business Díj Vállalati kategóriájának győztese. Tulajdonosai, a Molnár Júlia–Héjja Róbert házaspár, szívvel-lélekkel elkötelezett amellett, hogy ötvözze a vendéglátást a művészetek szenvedélyes támogatásával. A Káli Art Park kialakításával pedig olyan egyedülálló kiállítóhelyet hoztak létre, ahol a kortárs szobrászművészek bemutathatják és értékesíthetik alkotásaikat.
Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen?

Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen? 

A tanulmányok szerint a fogyasztók több mint 90%-át befolyásolják az utazástervezésben az online platformokon posztolt értékelések, így nem meglepő, hogy az ágazat nagy harcot vív a hamis értékelésekkel, beleértve az indokolatlan rágalmazást és az érdemtelen túlértékelést egyaránt.
Szállodatörténelmet ír a Hunguest

Szállodatörténelmet ír a Hunguest 

480 teniszpálya területével egyenlő fejlesztést tudhat maga mögött a Hunguest, ami történelmi léptékű, hiszen Magyarországon ilyen volumenű szállodaipari felújítás és szállodaépítés még nem zajlott
Ráborították az asztalt a Bookingra

Ráborították az asztalt a Bookingra 

A beérkezett észrevételek értékelése után immár végleges a Gazdasági Versenyhivatal jelentése a hazai online szálláshely-közvetítési és szálláspiacon elvégzett gyorsított ágazati vizsgálatról. A Booking-botrányként elhíresült ügyben a hatóság több javaslatot is megfogalmazott a magyar fogyasztók és a hazai szállásadók védelme érdekében.
Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban

Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban 

A téli időszakban is az egyik legfontosabb turisztikai motiváció az egészségturizmus, amely így Magyarország egyik legjelentősebb, négyévszakos turisztikai terméke. Azon vidéki települések, ahol a gyógy- és élményfürdő mellett magas színvonalú szolgáltatások is várják a vendégeket, ebben az időszakban az átlagosnál nagyobb forgalomra és magasabb foglaltságra számíthatnak.
A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése

A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése 

A párizsi Ritz alkalmazottainak volt néhány izgalmas órája, mire egy porszívózsákból előkerült az ellopottnak hitt ékszer.
Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten

Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten 

A Kimpton Hotels, az Intercontinental Hotels Group luxus lifestyle márkája, amely világszerte több, mint 80 egységgel rendelkezik. A 2024 nyarán nyíló, Bem téren épülő, dunai panorámás patinás épület szintén ennek az izgalmas boutique brandnek ad majd otthont.
Vendégélmény fokozása az AR segítségével

Vendégélmény fokozása az AR segítségével 

A vendéglátóipar mindig is élen járt az új technológiák bevezetésében a vendégélmény fokozása érdekében. A mobil bejelentkezéstől a személyre szabott szolgáltatásokig a szállodák folyamatosan innovatív módokat keresnek ügyfeleik kielégítésére. Az egyik technológia, amely forradalmasíthatja a vendéglátást, az a kiterjesztett valóság (AR).
Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata

Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata 

A Hunguest Hotels megújult arculata elnyerte a Német Formatervezési Tanács által alapított German Design Award 2024 díjat a márkaidentitás kategóriában.
A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat

A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat 

A BDPST Ingatlanfejlesztő egyik projektje, a Dorothea Hotel nyerte a Portfolio Property Awards díjátadóján az Év Hotelprojektje kategóriában járó elismerést kedden Budapesten. Az eseményen az év legkiemelkedőbb hazai teljesítményeit, megoldásait és fejlesztéseit bírálták.

Interjú

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.
Első az életképesség: fenntartható üzleti modell a vendéglátásban

Első az életképesség: fenntartható üzleti modell a vendéglátásban 

A vendéglátóipar fenntarthatósági fordulata elkerülhetetlen az ökológiai lábnyomunk csökkentéséért - de vajon hatékonyan cselekedhet-e a fenntarthatóságért egy olyan vendéglátóhely, amelynek saját jövője sincs biztosítva?
Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.