Újra hajózható a Nílus Kairótól Asszuánig

Az egyiptomi kormány hosszú évtizedek után a napokban újra engedélyezte a folyami hajózást a Nílus teljes hosszában Kairótól Asszuánig.

A közel 1000 kilométer hosszúságú folyószakasz teljes hosszán az Egyiptomi turisztikai Hivatal adatai szerint utoljára az 1980-as években lehetett végighajózni. Később a Nílus-völgyében a biztonsági helyzet, illetve a kiszámíthatatlan vízmélység miatt megtiltották a turistahajók közlekedését – értesült a brit travel weekly.

A biztonsági helyzet javulása és több öntözési projekt befejezése után döntött úgy az Egyiptomi Turisztikai Minisztérium, hogy újra lehetővé teszi a turistahajók számára a közlekedést a teljes folyószakaszon. Mostanáig a nílusi hajóutas programok a Luxor és Asszuán közötti 250 kilométeres részre korlátozódtak.

 

Számítások szerint a Kairó-Asszuán szakaszon végighajózni 16 napot vesz majd igénybe. A turisták ezentúl olyan – tőlük immár évtizedek óta elzárt – látnivalókat is megtekinthetnek az út során, mint Beni Hassan mészkősziklákba vájt síremlékei a Nílus keleti partján, Akhenaten király egykori fővárosa, Amarna, Sohag vörös és fehér kopt kolostorai, illetve az Osiris-kultusz központjának számító Abydos.

A hírrel kapcsolatban megkerestünk néhány Egyiptommal foglalkozó tour-operátort. Tolga Deniz Sariyüce, a Sun & Fun ügyvezetője elmondta, hogy a pozitív hírnek megfelelően bővíteni szándékoznak nílusi hajóút-kínálatukat. A konkrét programokat szeptember 15-én, téli árualapjuk bemutatásakor hozzák nyilvánosságra. A folyó teljes szakaszának megnyitása a turisták előtt a téli szezonra ideális döntés volt – nyilatkozta az ügyvezető.

Meglepő, de jó hír - kommentálta az információt Zám Tibor, a Best Reisen ügyvezetője. Véleménye szerint a bejelentés komoly érdeklődést gerjeszthet idehaza. A 16 nap ugyan kicsit hosszúnak tűnik, a magyar piacon rövidebb utakra van inkább igény. De igazi különlegességnek számít az útvonal, hiszen legalább 30 éve nem járt turista ezen a szakaszon. Ugyanakkor mielőtt a forgalom ténylegesen beindulna, fejleszteni kell a turisztikai infrastruktúrát (utak, mosdók, st.b) mind a kikötőkben, mind a látnivalóknál, hívta fel a figyelmet Zám Tibor. Hozzátette, hogy a Nasszer-tavon is járnak hajók, majdnem Szudánig le lehet menni, csak a gát miatt Asszuanban hajót kell cserélni. Így viszont tulajdonképpen a Nílus-deltától Szudánig végig lehetne hajózni, gyakorlatilag a folyam teljes egyiptomi szakaszán. 


Művészet és vendéglátás a Káli-medencében

Művészet és vendéglátás a Káli-medencében 

A Káli Art Inn lett 2023-ban az Art is Business Díj Vállalati kategóriájának győztese. Tulajdonosai, a Molnár Júlia–Héjja Róbert házaspár, szívvel-lélekkel elkötelezett amellett, hogy ötvözze a vendéglátást a művészetek szenvedélyes támogatásával. A Káli Art Park kialakításával pedig olyan egyedülálló kiállítóhelyet hoztak létre, ahol a kortárs szobrászművészek bemutathatják és értékesíthetik alkotásaikat.
Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen?

Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen? 

A tanulmányok szerint a fogyasztók több mint 90%-át befolyásolják az utazástervezésben az online platformokon posztolt értékelések, így nem meglepő, hogy az ágazat nagy harcot vív a hamis értékelésekkel, beleértve az indokolatlan rágalmazást és az érdemtelen túlértékelést egyaránt.
Szállodatörténelmet ír a Hunguest

Szállodatörténelmet ír a Hunguest 

480 teniszpálya területével egyenlő fejlesztést tudhat maga mögött a Hunguest, ami történelmi léptékű, hiszen Magyarországon ilyen volumenű szállodaipari felújítás és szállodaépítés még nem zajlott
Ráborították az asztalt a Bookingra

Ráborították az asztalt a Bookingra 

A beérkezett észrevételek értékelése után immár végleges a Gazdasági Versenyhivatal jelentése a hazai online szálláshely-közvetítési és szálláspiacon elvégzett gyorsított ágazati vizsgálatról. A Booking-botrányként elhíresült ügyben a hatóság több javaslatot is megfogalmazott a magyar fogyasztók és a hazai szállásadók védelme érdekében.
Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban

Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban 

A téli időszakban is az egyik legfontosabb turisztikai motiváció az egészségturizmus, amely így Magyarország egyik legjelentősebb, négyévszakos turisztikai terméke. Azon vidéki települések, ahol a gyógy- és élményfürdő mellett magas színvonalú szolgáltatások is várják a vendégeket, ebben az időszakban az átlagosnál nagyobb forgalomra és magasabb foglaltságra számíthatnak.
A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése

A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése 

A párizsi Ritz alkalmazottainak volt néhány izgalmas órája, mire egy porszívózsákból előkerült az ellopottnak hitt ékszer.
Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten

Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten 

A Kimpton Hotels, az Intercontinental Hotels Group luxus lifestyle márkája, amely világszerte több, mint 80 egységgel rendelkezik. A 2024 nyarán nyíló, Bem téren épülő, dunai panorámás patinás épület szintén ennek az izgalmas boutique brandnek ad majd otthont.
Vendégélmény fokozása az AR segítségével

Vendégélmény fokozása az AR segítségével 

A vendéglátóipar mindig is élen járt az új technológiák bevezetésében a vendégélmény fokozása érdekében. A mobil bejelentkezéstől a személyre szabott szolgáltatásokig a szállodák folyamatosan innovatív módokat keresnek ügyfeleik kielégítésére. Az egyik technológia, amely forradalmasíthatja a vendéglátást, az a kiterjesztett valóság (AR).
Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata

Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata 

A Hunguest Hotels megújult arculata elnyerte a Német Formatervezési Tanács által alapított German Design Award 2024 díjat a márkaidentitás kategóriában.
A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat

A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat 

A BDPST Ingatlanfejlesztő egyik projektje, a Dorothea Hotel nyerte a Portfolio Property Awards díjátadóján az Év Hotelprojektje kategóriában járó elismerést kedden Budapesten. Az eseményen az év legkiemelkedőbb hazai teljesítményeit, megoldásait és fejlesztéseit bírálták.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.