Ünnepi estek a Margitszigeten

A jeles évfordulókhoz, ünnepekhez csatlakoznak a műsorok az idén 75 éves, a szezonnyitásra megújuló Margitszigeti Szabadtéri Színpadon: a 200 éve született Richard Wagnerre és Giuseppe Verdire emlékezik a június 14-i nyitóhangverseny, augusztus 20-án pedig az állami ünnephez kapcsolódva Erkel István király című operáját mutatják be.

Csomós Miklós főpolgármester-helyettes a keddi sajtótájékoztatón emlékeztetett arra, hogy a létesítmény felújítására a 350 milliós kormányzati forrás mellé a Fővárosi Önkormányzat további 358 millió forintot ad. A korszerűsítés fontos eleme, hogy új, különféle irányból nyitható, bővíthető tetőt kap a színpad. A pénzt két ütemben költik el, 2013-ban és 2014-ben.
A kőszínházak bezárásakor indul a Szabadtér Színház évadja négy helyen, a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon, a Víztoronyban, a Szent Margit romoknál és a Városmajori Szabadtéri Színpadon, így a komolyzenei koncerttől a dzsessz programokig, mesejátékig széles skálán kínál szórakozást a családoknak az intézmény - emelte ki Bán Teodóra ügyvezető igazgató.
"A rólunk elnevezett dunai kikötőbe naponta ötször fut be a hajó, vendéglő, fagylaltozó várja a közönséget, látogathatók a víztorony kiállításai és újdonság lesz a lóvasút, ezzel utalva a színpad 75 éves múltjára" - fűzte hozzá.
Az ünnepi évadot a Nemzeti Filharmonikusok (NFZ) koncertje nyitja meg június 14-én. Carlo Montanaro vezényletével Verdi- és Wagner-nyitányok hangzanak el. "A 200 éve született két igen ellentétes egyéniség így kapcsolódik össze a zene harmóniája által" - hangsúlyozta Kovács Géza, az NFZ főigazgatója.
975 évvel ezelőtt, 1038. augusztus 15-én halt meg I. István király, szentté avatásának évfordulója augusztus 20. Az alkalomból bemutatják a Királyi Operaház megnyitására kitűzött, de csak 1885-tavaszára, az első évad második felére elkészült Erkel-művet, az István királyt. Az opera címszerepét Bretz Gábor énekli.
Balaton Mónika, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára úgy vélte, hogy a hagyományos augusztus 20-i ünnepi eseményeken túl az embereknek igazi közösségi élményt ígér az István király premierje.
A 19-i protokoll előadásra rangos vendégeket hív az államtitkárság, de az érdeklődők a Szabadtér Színház honlapján ingyenes jegyekért regisztrálhatnak. A másnapi előadás jegyárai is ajándék számba mennek, 20-ára személyenként 2000 forintért lehet belépőt váltani.
Az István királynak ősszel 2-3 alkalommal az Erkel Színház műsorában is helyet szorítanak, de a következő évadban a ház repertoárjára kerülhet a darab - közölte Ókovács Szilveszter, a Magyar Állami Operaház főigazgatója.
A tavaly elhunyt Seregi Lászlónak állít emléket a Spartacus című koreográfiájának felújítása két estén, a balett nem hiányozhat a szigetről - mutatott rá Solymosi Tamás, a művet előadó Nemzeti Balett igazgatója.
A Szabadtér Színház saját produkcióját, Puccini Pillangókisasszony című operáját Anger Ferenc állítja színpadra, Csocsoszán szerepében Rost Andrea mutatkozik be, Pinkertont Andrea Caré olasz tenor játssza.
A Városmajori Szabadtéri Színpadon színházi szemlére kerül sor, amelyben a nyíregyházi, a veszprémi, a kaposvári, a szombathelyi a kárpátaljai, a kecskeméti, a székesfehérvári színház vesz részt klasszikus drámával és zenés darabbal egyaránt. A szemle végén díjakat is átadnak.
Saját produkció a Városmajorban a méltatlanul keveset játszott Zeller-operett, A madarász és Mozart operája, a Figaro házassága, amelyet az Antonio kertész karakterszerepét alakító Hábetler András rendez.
Megjelent a Szabadtér Színház emlékkártyája, a Városház téren pedig a színpad történetét és leghíresebb előadásait felidéző szabadtéri kiállítás nyílik - hangzott el.

Forrás: MTI


Művészet és vendéglátás a Káli-medencében

Művészet és vendéglátás a Káli-medencében 

A Káli Art Inn lett 2023-ban az Art is Business Díj Vállalati kategóriájának győztese. Tulajdonosai, a Molnár Júlia–Héjja Róbert házaspár, szívvel-lélekkel elkötelezett amellett, hogy ötvözze a vendéglátást a művészetek szenvedélyes támogatásával. A Káli Art Park kialakításával pedig olyan egyedülálló kiállítóhelyet hoztak létre, ahol a kortárs szobrászművészek bemutathatják és értékesíthetik alkotásaikat.
Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen?

Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen? 

A tanulmányok szerint a fogyasztók több mint 90%-át befolyásolják az utazástervezésben az online platformokon posztolt értékelések, így nem meglepő, hogy az ágazat nagy harcot vív a hamis értékelésekkel, beleértve az indokolatlan rágalmazást és az érdemtelen túlértékelést egyaránt.
Szállodatörténelmet ír a Hunguest

Szállodatörténelmet ír a Hunguest 

480 teniszpálya területével egyenlő fejlesztést tudhat maga mögött a Hunguest, ami történelmi léptékű, hiszen Magyarországon ilyen volumenű szállodaipari felújítás és szállodaépítés még nem zajlott
Ráborították az asztalt a Bookingra

Ráborították az asztalt a Bookingra 

A beérkezett észrevételek értékelése után immár végleges a Gazdasági Versenyhivatal jelentése a hazai online szálláshely-közvetítési és szálláspiacon elvégzett gyorsított ágazati vizsgálatról. A Booking-botrányként elhíresült ügyben a hatóság több javaslatot is megfogalmazott a magyar fogyasztók és a hazai szállásadók védelme érdekében.
Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban

Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban 

A téli időszakban is az egyik legfontosabb turisztikai motiváció az egészségturizmus, amely így Magyarország egyik legjelentősebb, négyévszakos turisztikai terméke. Azon vidéki települések, ahol a gyógy- és élményfürdő mellett magas színvonalú szolgáltatások is várják a vendégeket, ebben az időszakban az átlagosnál nagyobb forgalomra és magasabb foglaltságra számíthatnak.
A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése

A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése 

A párizsi Ritz alkalmazottainak volt néhány izgalmas órája, mire egy porszívózsákból előkerült az ellopottnak hitt ékszer.
Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten

Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten 

A Kimpton Hotels, az Intercontinental Hotels Group luxus lifestyle márkája, amely világszerte több, mint 80 egységgel rendelkezik. A 2024 nyarán nyíló, Bem téren épülő, dunai panorámás patinás épület szintén ennek az izgalmas boutique brandnek ad majd otthont.
Vendégélmény fokozása az AR segítségével

Vendégélmény fokozása az AR segítségével 

A vendéglátóipar mindig is élen járt az új technológiák bevezetésében a vendégélmény fokozása érdekében. A mobil bejelentkezéstől a személyre szabott szolgáltatásokig a szállodák folyamatosan innovatív módokat keresnek ügyfeleik kielégítésére. Az egyik technológia, amely forradalmasíthatja a vendéglátást, az a kiterjesztett valóság (AR).
Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata

Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata 

A Hunguest Hotels megújult arculata elnyerte a Német Formatervezési Tanács által alapított German Design Award 2024 díjat a márkaidentitás kategóriában.
A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat

A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat 

A BDPST Ingatlanfejlesztő egyik projektje, a Dorothea Hotel nyerte a Portfolio Property Awards díjátadóján az Év Hotelprojektje kategóriában járó elismerést kedden Budapesten. Az eseményen az év legkiemelkedőbb hazai teljesítményeit, megoldásait és fejlesztéseit bírálták.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.