Ünnepi gőzfelhős különvonat indul Vácra

Ünnepi gőzfelhős különvonat indul a 170 éves Pest–Vác vasútvonal megnyitásának alkalmából 2016. július 15-én, pénteken Budapest-Nyugati pályaudvarról 10 óra 10 perckor. A MÁV Nosztalgia szerelvényét a 424-es gőzmozdony húzza, a nosztalgiaflotta legszebb vasúti járműveit felsorakoztatva. A különvonat indulása előtt a Nyugati pályaudvar Királyi Várójában ünnepi köszöntővel emlékeznek meg a 170 éve átadott első magyar vasútvonalról. 

Magyarország első vasútvonala két év munkája nyomán, a Magyar Középponti Vasúttársaság irányításával, Pest és Vác városa között készült el. A vasútvonalat József nádor és felesége 1846. július 15-én nyitotta meg a forgalom számára. Az ünnepély alkalmából a főhercegi pár is utazott a szerelvényen Vácig.

Az első magyar kötött pályát import acélból, walesi és poroszországi kohók által gyártott rudakból építették meg, a talpfákat a magyar tölgyerdők, a sínek rögzítéséhez használt csavarokat pedig Resicabánya kohói biztosították. A vasútvonal környékén épített töltést a Duna medréből nyert hordalékanyag szolgáltatta. A 33 kilométer hosszú útvonalon a vonat 28 kilométeres óránkénti sebességgel közlekedett. Első utasai, József Nádor és más előkelőségek, köztük Széchenyi István és Kossuth Lajos alig egy óra alatt érkeztek a fővárosból Vácra. A kocsik ablakain nem volt üveg, a huzatot és az esőt bőrfüggönyökkel zárták ki, a fűtést hőpalackokkal, a világítást mécsesekkel és olajlámpákkal oldották meg.

A Pestet Váccal összekötő vasutat egy évvel később követte a háromszor hosszabb Pest–Szolnok vonal, és fokozatosan kiépült az ország teljes, pókhálóhoz hasonlatos vasúthálózata. Teljesült Petőfi kívánsága: „Száz vasutat, ezret! / Csináljatok, csináljatok!”

A MÁV Nosztalgia ünnepi vonatában klasszikus fapados és párnás fülkés kocsik, valamint hangulatos étkezőkocsik is helyet kapnak. A különvonat utasait Vácon fúvószenekar, reformkori hangulat és színes programok várják, köztük a „170 éves a magyar vasút” – Vándor Vasúttörténeti Kiállítás a Váci Művelődési Központban, valamint szlalomverseny eredeti vasúti málházó kocsival, utcaszínház és táncház a város főterén. A nosztalgia vonatjeggyel rendelkezők kedvezményes belépőt válthatnak Vác múzeumaiba és kiállításaira.


Szántód, Tihany, Tomaj és Balaton szolgálatba állt

Szántód, Tihany, Tomaj és Balaton szolgálatba állt 

A BAHART négy új hajóval gazdagodott: a két-két kompot és katamaránt március 28-án, Balatonfüreden, a hajózási szezon kezdetén avatták.
Megszólalt a hitelminősítő a Boeing-ügyben

Megszólalt a hitelminősítő a Boeing-ügyben 

A Moody's hitelminősítő közölte, hogy fontolóra veszi a Boeing minősítésének lerontását.
Különleges jármű futott be Szentendrére - érdemes megnézni!

Különleges jármű futott be Szentendrére - érdemes megnézni! 

Az április 1-jén, hétfőn újra megnyitó szentendrei Városi Tömegközlekedési Múzeum legújabb kiállítási darabja egy egykori Margitszigeti Sétajárat.
Útlezárások a reptér felé április 2-től

Útlezárások a reptér felé április 2-től 

A Budapest Airport Zrt. tájékoztatása az április 2-án kezdődő útfelújítások kapcsán.
A Stadler lenyúlná a spanyol vonatgyártót a magyarok elől

A Stadler lenyúlná a spanyol vonatgyártót a magyarok elől 

A háttérben a madridi kormány állhat, amely a magyar konzorciumtól félti a Talgo vonatgyártót.
Személyi változás a Budapest Airportnál

Személyi változás a Budapest Airportnál 

Az általános és fejlesztési vezérigazgató-helyettes 17 év után, március 31-én távozik a vállalattól.
Guiness-rekorder a Flirt H2 motorvonat

Guiness-rekorder a Flirt H2 motorvonat 

A világrekorder vonat részben a Stadler szolnoki kocsiszekrény-üzemében készült.
Távozik posztjáról a Boeing vezérigazgatója

Távozik posztjáról a Boeing vezérigazgatója 

Dave Calhoun 2020 elején vette át a vezérigazgatói tisztséget, miután az elődjét, Dennis Muilenburgot leváltották.
A Lufthansa Technik tovább növekedne

A Lufthansa Technik tovább növekedne 

A Lufthansa Technik Budapest ügyvezető igazgatója áttekintést adott a magyar leánycég tavalyi teljesítményéről és idei terveiről.
Boeing-elkerülő weboldal indult

Boeing-elkerülő weboldal indult 

Pár kattintással kideríthető, hogy egy repülőjáratot pontosan milyen géptípussal teljesít majd a légitársaság.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.