Útra kelünk Mindenszentekkor is

Egy átlagos novemberi hétvégéhez képest 4,5-szörös lesz a belföldi vendégforgalom a hosszú hétvégén a Szallas.hu előrejelzésre alapján. Úgy tűnik, hogy az ünnepet egyre inkább meghonosítják a szállásadók, akik tökfaragással, félelmetes jelmezversennyel, szellemtúrával készülnek. A foglalások zömét Heves, B.-A.-Z. és Zala megye zsebelték be, és nemcsak többen, de többet is költünk majd.

Útra kelünk mindenszentekkor is: átlagosan 2,1 éjre foglaltak szálláshelyet a vendégek a Szallas.hu adatai szerint. Az idén sorban a 8. hosszú hétvégén az átlagos foglalási érték 57 000 forint, ami körülbelül 24 százalékkal haladja meg az ilyentájt jellemzőt. A SZÉP-kártyás fizetést megjelölők aránya közel 15 százalék, ők valamivel többet, közel 73 000 forintot fizetnek ki átlagosan szállásra. „A forgalom 4 és félszerese lesz egy átlagos novemberi hétvégéhez képest, és majdnem másfélszerese a tavalyi év ugyanezen időszakához képest” – mondta Keresztes Nóra, a Szallas.hu marketing menedzsere.

Ráadásul az őszi szünet is egybe esik a hosszú hétvégével, ami a családosoknak is kedvez: átlagosan 3,2 fő elszállásolásával kalkulálhatnak a szállásadók foglalásonként. A belföldi úti célok népszerűbbnek bizonyultak a Szallas.hu foglalási adatai szerint. Eger, Hajdúszoboszló és Gyula szállásadói készülhetnek a dömpingre. A főváros, Miskolctapolca és Siófok is zsúfoltságra számíthat, és nagy lesz a forgalom Szeged, Zalakaros, Pécs és Hévíz felé is. Megyéink közül Heves, B.-A.-Z. és Zala az abszolút nyertesek, a foglalások harmada valamelyikükbe szól. „Ebben az időszakban már a hotelek örvendenek a legnagyobb népszerűségnek, a foglalások 40 százaléka négy vagy három csillagos szállodába szól” – árulta el Keresztes Nóra.

Töklámpások, tökös fogások és jelmezek minden mennyiségben

A szállásopciók és wellness mellé elvarázsolt programokkal és tökös fogásokkal készülnek a szállásadók. „A jelmezverseny, tökfaragás és tökből készült finomságok szinte általános elemei a halloweeni ajánlatoknak – ismertette a részleteket a Szallas.hu marketing szakembere. – De akadnak kirívó példák is, mint a töklámpásos szellemtúra, varázspálca és bájitalkészítés vagy tök szépségverseny.” A kézműves programok, a bűvész műsorok és a zenés fellépők pedig a felnőtt korosztályt is elszórakoztatják.

Top 10 belföldi úti cél a november 1-jei hosszú hétvégén

1. Eger

2. Hajdúszoboszló

3. Gyula

4. Budapest

5. Miskolctapolca

6. Siófok

7. Szeged

8. Zalakaros

9. Pécs

10. Hévíz

Top 10 külföldi úti cél a november 1-jei hosszú hétvégén

1. Zakopane

2. Krakkó

3. Torockó

4. Prága

5. Kassa

6. Párkány

7. Kolozsvár

8. Wrocław

9. Câmpia Turzii (Aranyosgyéres)

10. Stará Lesná (Felsőerdőfalva)

Forrás: Turizmus Online


KSH: a vendégéjszakák száma 19, a vendégeké 23 százalékkal nőtt 2023 februárjához képest

KSH: a vendégéjszakák száma 19, a vendégeké 23 százalékkal nőtt 2023 februárjához képest 

A belföldi vendégek által eltöltött éjszakák száma 14, a külföldi vendégéjszakáké 24 százalékkal emelkedett.
Sajátos akciót hirdetett a leégett hotel - saját vendégei építhetik újjá

Sajátos akciót hirdetett a leégett hotel - saját vendégei építhetik újjá 

Adománygyűjtő akciót hirdetett a visegrádi hotel vezetősége.
A hotel, amely csak vonattal érkező vendégeket fogad

A hotel, amely csak vonattal érkező vendégeket fogad 

Norvégia legnagyobb fjordja közelében, gyönyörű környezetben fekszik a Vatnahalsen Hotel.
Luxusszálloda egy XVII. századi kastélyból

Luxusszálloda egy XVII. századi kastélyból 

A Château Neercanne egykor bárók otthona volt, ma Michelin-csillagos étterme miatt Hollandia kedvelt luxusszállodájává vált.
Szallas.hu: húsvéti locsolkodás helyett wellnesshotelben lazulás

Szallas.hu: húsvéti locsolkodás helyett wellnesshotelben lazulás 

A négynapos húsvéti hosszú hétvége és a tavaszi szünet sok magyarnak üdüléssel telik a szállásfoglaló portál adatai szerint.
Méhlegelő és gólyafészek: az ötcsillagos tokaji ház zöld szintet lépett

Méhlegelő és gólyafészek: az ötcsillagos tokaji ház zöld szintet lépett 

A Minaro Hotel Tokaj MGallery Magyarországon másodikként megszerezte a Green Key minősítést.
MTÜ: arattak Budapest és a fürdővárosok szálláshelyei az idei első hosszú hétvégén

MTÜ: arattak Budapest és a fürdővárosok szálláshelyei az idei első hosszú hétvégén 

Erős forgalom jellemezte a turisztikai szezonnyitónak is tekinthető március 15-i hosszú hétvégét, írták friss közleményükben.
Miért fontos, hogy őszinte legyen a recepciós mosolya?

Miért fontos, hogy őszinte legyen a recepciós mosolya? 

Utazni, új helyeket megtapasztalni élmény, de vajon élmény lehet-e egy ilyen helyen dolgozni? 
Az Év Alvásbarát Szállodája ez a belvárosi hotel lett

Az Év Alvásbarát Szállodája ez a belvárosi hotel lett 

Átadták az Alvásbarát Szálloda idei minősítési díjait az Alvás Világnapja alkalmából a Magyar Tudományos Akadémián.
Újabb hétvége, újabb tűz  egy hotelben

Újabb hétvége, újabb tűz egy hotelben 

Ezúttal egy etyeki szálláshelyen égett a berendezés.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.