hirdetés
hirdetés

Vadászhat, kerékpározhat és túrázhat is a mátrai borvidéken

Az évente nagy számban visszatérő vendégeknek és a kiemelkedő rendezvényeknek köszönhetően továbbra is jelentős az érdeklődés Gyöngyöstarján iránt. A nagy múltú szőlő- és bortermelésre alapozott idegenforgalom mellett a jövőben a vadász- és kerékpáros turizmusra is építenek a Mátra déli lábánál található faluban.

hirdetés

A mátrai történelmi borvidék területén, a Világos-hegy lábánál fekvő település országosan is kiemelkedik a borászatával. Jelenleg 14 kiváló szakember él és dolgozik ebben a faluban, akik az utóbbi években sok dicsőséget szereztek. A hazai és nemzetközi borversenyeken kiemelkedően szerepeltek és érmeket nyertek. Főleg az ő tulajdonukban vannak a faluba vezető út két oldalán látható, gondosan ápolt szőlőültetvények. Ezek mellett reprezentatív pincéket, sőt egyre többen vendéglátó egységeket is nyitottak, ahol a kiváló ételek mellett minőségi boraikat szolgálják fel a vendégeknek. Az érdeklődők pedig hazánk különböző részeiből érkeznek Gyöngyöstarjánba.

Gyöngyöstarján címere és a szalagos jáspis (Fotó: Mentusz Károly)
Gyöngyöstarján címere és a szalagos jáspis (Fotó: Mentusz Károly)

Hazánk és Közép-Európa leghosszabb pincéje

Nagy Károly polgármester a Turizmus Online-nak elmondta, a falu központjában találni Magyarország és Közép-Európa leghosszabb, 560 méteres egyeneságú pincéjét. Ezt a jelentős műemléket, a Haller-pincét a XVIII. században építették és jelenleg magántulajdonban van. Az önkormányzat azonban szeretné mielőbb megvásárolni és kitárva a kapuit turisztikai célra hasznosítani. Ehhez állami szerepvállalást igyekeznek szerezni, hogy a pince az önkormányzat tulajdonába kerülhessen.

A műemlék Haller-pince (Fotó: Mentusz Károly)
A műemlék Haller-pince (Fotó: Mentusz Károly)

Az utóbbi években több civil szervezet is alakult a faluban. Így jött létre a Világos Szándékkal Gyöngyöstarjánért Egyesület, melynek tagjai amatőr színházi előadásokat szerveznek. A kezdeményezésükre, társadalmi összefogással építették meg a falu központjában az úgynevezett Fészerszínházat, ahol különböző rendezvényekkel várják a vendégeket. Az egyesület tagja a Pávakör is, amely a közelmúltban másodszor nyerte el az Aranypáva-díjat. Gyakran lépnek fel a helyi és a környékbeli rendezvényeken.

A falu egyik érdekessége a határában található Kövesdomb, amely a szalagos jáspis nevű ásvány lelőhelye. Ez a terület különösen a németek és a hollandok kedvenc kirándulóhelye. Több mint száz bakancsos turista részvételével június 1-jén tartották a 124 kilométer hosszú mátrai teljesítménytúrát. A versenyzők Kisnánáról indultak, és az ország legmagasabb hegyvidékén keresztül haladva érték el célpontként Gyöngyöstarjánt. Immár két évenként tartják, s az idén augusztus 22-23-án rendezik meg a helyi szüreti fesztivált is. Ezen a szőlőtermelésben és borászatban résztvevők vonulnak fe,l és a látványt különböző programokkal egészítik ki. December 13-án – kilencedik alkalommal – invitálják a vendégeket az úgynevezett Lucázásra. Ezen az ünnepen a tarjáni borászok összeadják a legjobb nedűiket, amelyekből a falu Főterén, egy hétszáz literes üstben forralt bort készítenek. Ebből kínálják meg az érkezőket, akik kulturális programokon is részt vesznek. A rendezvényt tavaly több százan látogatták.

A hősök emlékműve a díszparkban (Fotó: Mentusz Károly)
A hősök emlékműve a díszparkban (Fotó: Mentusz Károly)

Lángost sütnek a díszes kemencében

Gyöngyöstarján első számú vezetője arra is kitért, hogy a Fészerszínház melletti részen, szintén összefogással építettek egy díszes kemencét, ahol a rendezvényeken résztvevőknek kenyeret és lángos sütnek. A következő években is arra törekszenek, hogy tiszta, virágos és komfortos faluba várják a vendégeket. Ennek fontos része, hogy folyamatosan karbantartsák az út- és a járdahálózatot is. Idén például 18 millió forintot költenek ezekre. Ebben az évben új, színes fotókkal illusztrált kiadványokat is készítenek a faluról, illetve a rendezvényekről. A következő időszakban a helyi önkormányzat a szomszédos települések bevonásával erőfeszítéseket tesz arra, hogy közös kerékpárutat építsenek, ezt pedig később a már meglevő mátrai kerékpárúthoz csatlakoztassák. A nagyszabású fejlesztéshez pályázatot nyújtanak majd be, és szeretnének támogatást elérni.

A díszes kemence, ahol lángost sütnek (Fotó: Mentusz Károly)
A díszes kemence, ahol lángost sütnek (Fotó: Mentusz Károly)

A településen jelentős turisztikai ágazat a vadászat is, amelyben jövőt látnak. Gyöngyöstarjánt jelentős erdőterület öleli körül, ahol sok a nagy- és az apróvad. Ennek köszönhetően évente sok hazai és külföldi vadász érkezik ide. Emellett továbbra is fontosnak tartják a bakancsos turizmus fejlesztését. A faluból ugyanis jelzésekkel ellátott erdei utak vezetnek a Mátrába, amelyek egészen a Cserhátig tartanak. A jelzéseket a jövőben is folyamatosan karbantartják a gyöngyöstarjániak.

Piac, falumúzeum és ásványtárlat

A közeljövőben a falu központjában új látványosságként nyitják meg a piacot, amelyet hat társközséggel együttműködve működtetnek. Ehhez a Leader-program keretében a hat település húszmillió forint támogatáshoz jutott. Ezen a piacon a helyben termelt friss zöldségeket és gyümölcsöket kínálják majd, természetesen a turistáknak is. A Fészerszínház mellett található a Falumúzeum, ahol a tarjáni népviseletet, bútorokat, berendezési tárgyakat mutatják be. Emellett ásványkiállításban is gyönyörködhetnek az érdeklődők. Legközelebb a Mátrai Múzeumok Éjszakáján tekinthetik meg ezeket a faluba látogató vendégek.

A tarjáni Falumúzeum (Fotó: Mentusz Károly)
A tarjáni Falumúzeum (Fotó: Mentusz Károly)


A Fészerszínház színpada (Fotó: Mentusz Károly)
A Fészerszínház színpada (Fotó: Mentusz Károly)

Ezekben a hetekben a múzeum udvarán található melléképületet újítják fel, ahol a község nagy múltú szőlő- és borkultúrájával kapcsolatos eszközöket, tárgyakat, fotókat mutatják majd be. Ezt az állandó tárlatot várhatóan augusztusban nyitják meg.

Mentusz Károly
a szerző cikkei

hirdetés
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 
hirdetés
hirdetés

Találkozzunk a Facebookon!

Ön szerint a hazai nyilvános vécék állapota pozitívan hat a turizmusra?

Kiadónk társoldalai