Vadnyugat, kalózváros és űrutazás Horvátország első témaparkjában

Az olasz Gardalandhoz hasonló tematikus park épül a horvátországi Tengerfehérváron (Biograd), Zára (Zadar) városától harminc kilométerre - írta a Poslovni Dnevnik horvát gazdasági napilap kedden.

A projekt 15 millió euró (közel 4,5 milliárd forint) értékű, és az első tematikus park lesz Horvátországban. A befektető Mirnovec vállalat szerdán teszi le az élménypark alapkövét, az építkezést pedig jövő februárban fejezik be a tervek szerint. A 25 attrakcióval rendelkező négy és fél hektáron elterülő tematikus park 2017-ben már 180 ezer látogatót vár.

Vadnyugat, kalózváros és az űr

A cég vezetője elmondta, hogy a szórakoztató park három témát dolgoz fel: a vadnyugatot, a kalózvárost és az űrt. Mivel a vállalat pirotechnikai eszközök forgalmazásával is foglakozik, nagy hangsúlyt fektetnek majd a koreografált pirotechnikai látványosságokra.

A projektet a Bauso olasz vállalat készítette, amely közel 50 hasonló élményparkot tervezett eddig Törökországban, Oroszországban és Szaúd-Arábiában.

A horvát tematikus park már tagja az IAAPA-nak (International Association of Amusement Parks and Attractions - Vidámparkok és Attrakciók Nemzetközi Szövetsége), ami garantálja, hogy a projekt megfelel majd a nemzetközi szabványoknak.

A tervek elkészítése hét évig tartott. A cég a nyitás után is bővíteni kívánja a kínálatot, és újabb befektetéseket tervez.

Fontosak a szórakoztató parkok Horvátországnak

Az aquaparkok, vízi vidámparkok és tematikus parkok létrehozása a horvát turizmus számára stratégiai jelentőségűek, mert meghosszabbítják a szezont és új tartalmakat kínálnak - írta a Poslovni Dnevnik. Ugyanakkor a legtöbbet eddig vízi parkok létrehozásba fektettek, a tematikus parkok várólistán szerepeltek.

Az első aquapark 2014-ben nyílt az isztriai Brtoniglában, az Istraland kivitelezése 10 millió euróba került. A legújabb és legmodernebb vizipark tavaly nyitotta meg kapuit Dél-Dalmáciában, Losinj szigetén, a beruházás értéke 9 millió euró volt. Kisebb viziparkok és élményparkok több helyszínen is működnek az országban.

Kattintson ide, ha kíváncsi a 2016-os horvátországi árakra és egyéb hasznos információkra!

Forrás: MTI


Máltán tűzijáték festi az eget

Máltán tűzijáték festi az eget 

A színpompás tűzijáték előadások idén április 20. és 30. között öt helyszínen kerülnek megrendezésre.
Megszűnik a határellenőrzés Románia repülőterein

Megszűnik a határellenőrzés Románia repülőterein 

Emellett a határrendészet mobil egységei továbbra is végezhetnek bejelentetlen ellenőrzéseket.
Rekord számú magyar munkavállaló az osztrák turizmusban

Rekord számú magyar munkavállaló az osztrák turizmusban 

Fenntarthatóság állt az idei bécsi Ferien Messe fókuszában.
Köln már most focilázban ég

Köln már most focilázban ég 

Kölnben játszik a magyar csapat a futball EB-n. És mi lehet ott a 90 percen túl?
Visszaállítják a határellenőrzést az EB idején a németek

Visszaállítják a határellenőrzést az EB idején a németek 

Minden németországi határátkelőnél ellenőrzést tartanak a nyári futball Európa-bajnokság ideje alatt, jelentették be a hivatalos szervek.
Osztrák kisokos áramszünet esetén

Osztrák kisokos áramszünet esetén 

A körlevélből megtudható, hogy mi a teendő és a helyes követendő eljárás egy teljes és tartós áramszünet következtében kialakult helyzetben.
Hamarosan összekötik az M30-ast az A2 osztrák autópályával

Hamarosan összekötik az M30-ast az A2 osztrák autópályával 

Újabb szakasza készült el az S7-es gyorsforgalmi útnak Ausztriában.
Ha nyár, akkor Ausztria -  vulkánok, kristályok, császári látnivalók

Ha nyár, akkor Ausztria - vulkánok, kristályok, császári látnivalók 

Akik idén nyáron különleges élményeket keresnek, legjobb, ha nem is mennek messzire.
Czeiszing Miklós: Nyárra érdemes északi úti célt választani, hogy a hőség, a szárazság ne zavarja a pihenést

Czeiszing Miklós: Nyárra érdemes északi úti célt választani, hogy a hőség, a szárazság ne zavarja a pihenést 

A Német Turisztikai Hivatal (DZT) magyarországi képviseletének vezetőjével a Klasszis Klub március 21-ei adásában beszélgettünk.
A hely, ahol a hegyi doktor rendel

A hely, ahol a hegyi doktor rendel 

A családi ház, illetve a rendelő, ahol a "Der Bergdoktor", azaz "A hegyi doktor újra rendel" forgatása zajlik immár 17 éve, valóban olyan, mint a filmeken.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.