Vakteszt - profiknak

Amikor kitaláltuk, arra gondoltunk, milyen jó kikapcsolódás lesz ez a közös borkóstolós program meghívott szakmai partnereinknek. Nem számoltunk azzal, mekkora munka összerakni egy ilyen eseményt, de utólag visszagondolva kijelenthetjük: megérte. 

A visszajelzések alapján egyértelmű, hogy a pénzügyi, gazdasági szférából, a szállodás- és éttermes ágazat, valamint ezen beszállítói és megrendelői területéről meghívott ötven vendégünk tökéletesen érezte magát február 23-án 17 órától, a Párisi Udvar Hotel Budapest Brasserie Passage részében.

 

Profi módon kóstolták vendégeink a poharaikba töltött borokat, figyelmesen hallgatták a hozzá fűzött információkat Tóbiás Adrienn szakíró/borszakértőtől, precízen és minden szempontra kiterjedően pontozták a különböző tételeket, asztalonként pedig azokat a kvízeket is lelkesen kitöltötték, amelyek azokról az adott borrégiókról szóltak, amelyeknek a borait kóstolták.

Az este folyamán tokaji, egri, neszmélyi, balatoni és villányi borok kerültek a tesztelők poharaiba. 

 

Elismeréssel szóltak a vendégek a külön ehhez a programhoz komponált snack-ekről is, amiket Lutz Lajos executive séf és csapata készített a ház konyháján, szakszerűen pörgős és pontos volt a kiszolgálás, és az inspiráló helyszínen az is sokat tett hozzá a jóhangulathoz, hogy Liszkay Mihály, monoszlói pincészet-tulajdonos oda-odaült a zongorához, és ismert darabokat játszott az est borokkal bélelt programjának kísérőjeként.

 

Ács Zsuzsanna, a programot szervező Anjou Kft. ügyvezető igazgatója a vendégeknek az est folyamán elmondta, a lapcsoporthoz tartozó Mfor.hu és a Privátbankár.hu alapvető tájékozódási ponttá vált a hazai médiapiacon, cikkeiket napi rendszerességgel szemlézik a lapok, híradók. Újságíróik rendszeres vendégek a kereskedelmi tévékben, külsős szerzőik neves szakemberek. Mint kiemelte, mértéktartó, hiteles tájékoztatás az alapvető cél. A lapcsoporthoz tartozik az említett online hírportálok mellett a Piac&Profit online gazdasági portál is, amely a KKV szféra meghatározó lapja. Kéthavi rendszerességgel megjelenik a Piac és Profit print magazin is. A lapcsoport legújabb tagja pedig a turizmusonline.hu szakmai portál, a hazai turisztikai szakma meghatározó platformja. Az online turisztikai megjelenés print oldala az utazás, hotel, gasztronómia témakört felölelő, szervesen hozzátartozó, időszakos kiadvány, a Pont.itt magazin is. A céghez tartozó online portálokra, mint vendégeink megtudhatták, 2022 januárjában közel 1.8 millió ember volt kíváncsi, akik 5,4 millió oldalt töltöttek le.  

 

Háznézésre is volt mód. Már a bevezető során elhangzott Schwindt-Kiss Andreától, az ötcsillagos luxushotel igazgatónőjétől, hogy a borkóstolás szünetében lehetősége van a vendégeknek felmenni az eredetileg az 1900-as évek századfordulóját követően, 1927-ben megnyitott épület legfelső szintjére, és megtekinteni a luxuslakosztályokat, amelyek nemcsak pazar berendezésükkel, hanem páratlan kilátásukkal is csábítják a 2019-ben, a több évig tartó teljes átalakítást követően megnyitott ötcsillagos belvárosi szálloda vendégeit.

 

Ács Zsuzsanna kiadóvezető az esemény kapcsán elmondta, a program sikeréhez nagymértékben hozzájárultak a hazánk 22 ismert borvidékének különböző területeiről érkezett csodálatos fehér, rozé és vörös borok. Másrészt az inspiratív, gyönyörű környezet, és vendégvárás, a Párisi Udvar profi csapata is alaposan hozzátett az est fényéhez.

Nyilván ezen felül az is közrejátszott a pozitív visszajelzésekben, tette hozzá az ügyvezető, hogy az emberek örülnek, ha végre módjukban áll a pandémia kétéves kényszerű bezártsága után kimozdulni. Szép borokat, gyönyörű tételeket kóstolni egymás után elegáns környezetben, jó társaságban – ez nem mindennapi és igazi kikapcsolódást jelentő program a mai időkben.

Programunkat az Ukrajna elleni orosz invázió előestéjén tartottuk, akkor még nem is sejtve, másnap milyen szörnyű hírekre ébred a világ. Reméljük, hamarosan ismét tudunk majd ilyen elegáns, vidám rendezvényeket szervezni, nem pedig folyamatosan azt figyeljük, milyen újabb összecsapásokról számolnak be a híradások. 

 

A kóstolás során boraikkal résztvevő borászatok, pincészetek:

Babits Pincészet, Tolcsva

Borbély Családi Pincészet, Badacsonytomaj

Gottwald Borászat, Dunaszentmiklós

Hilltop Pincészet, Neszmély

Jackfall Bormanufaktúra, Kisjakabfalva

Juhász Testvérek Pincészete, Egerszalók

Liszkay Borkúria, Monoszló

Podmaniczky Pince, Balatonföldvár

Rádpuszta Szőlőbirtok, Balatonboglár

Simonfay Pincészet, Tarcal

Szászi Birtok, Szent György-hegy

 

Ha úgy érzi, hogy szeretne  segíteni a háború miatt kritikus helyzetbe került ukrajnai embertársainknak, támogatást küldhet online utalással is a Baptista Szeretetszolgálaton keresztül: ITT

 

 

 

 

 

Forrás: Turizmus Online


KSH: a vendégéjszakák száma 19, a vendégeké 23 százalékkal nőtt 2023 februárjához képest

KSH: a vendégéjszakák száma 19, a vendégeké 23 százalékkal nőtt 2023 februárjához képest 

A belföldi vendégek által eltöltött éjszakák száma 14, a külföldi vendégéjszakáké 24 százalékkal emelkedett.
Sajátos akciót hirdetett a leégett hotel - saját vendégei építhetik újjá

Sajátos akciót hirdetett a leégett hotel - saját vendégei építhetik újjá 

Adománygyűjtő akciót hirdetett a visegrádi hotel vezetősége.
A hotel, amely csak vonattal érkező vendégeket fogad

A hotel, amely csak vonattal érkező vendégeket fogad 

Norvégia legnagyobb fjordja közelében, gyönyörű környezetben fekszik a Vatnahalsen Hotel.
Luxusszálloda egy XVII. századi kastélyból

Luxusszálloda egy XVII. századi kastélyból 

A Château Neercanne egykor bárók otthona volt, ma Michelin-csillagos étterme miatt Hollandia kedvelt luxusszállodájává vált.
Szallas.hu: húsvéti locsolkodás helyett wellnesshotelben lazulás

Szallas.hu: húsvéti locsolkodás helyett wellnesshotelben lazulás 

A négynapos húsvéti hosszú hétvége és a tavaszi szünet sok magyarnak üdüléssel telik a szállásfoglaló portál adatai szerint.
Méhlegelő és gólyafészek: az ötcsillagos tokaji ház zöld szintet lépett

Méhlegelő és gólyafészek: az ötcsillagos tokaji ház zöld szintet lépett 

A Minaro Hotel Tokaj MGallery Magyarországon másodikként megszerezte a Green Key minősítést.
MTÜ: arattak Budapest és a fürdővárosok szálláshelyei az idei első hosszú hétvégén

MTÜ: arattak Budapest és a fürdővárosok szálláshelyei az idei első hosszú hétvégén 

Erős forgalom jellemezte a turisztikai szezonnyitónak is tekinthető március 15-i hosszú hétvégét, írták friss közleményükben.
Miért fontos, hogy őszinte legyen a recepciós mosolya?

Miért fontos, hogy őszinte legyen a recepciós mosolya? 

Utazni, új helyeket megtapasztalni élmény, de vajon élmény lehet-e egy ilyen helyen dolgozni? 
Az Év Alvásbarát Szállodája ez a belvárosi hotel lett

Az Év Alvásbarát Szállodája ez a belvárosi hotel lett 

Átadták az Alvásbarát Szálloda idei minősítési díjait az Alvás Világnapja alkalmából a Magyar Tudományos Akadémián.
Újabb hétvége, újabb tűz  egy hotelben

Újabb hétvége, újabb tűz egy hotelben 

Ezúttal egy etyeki szálláshelyen égett a berendezés.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.