Változó forgalom

Erzsébet hídnál távhővezeték-építés miatt zárják le, a BAH-csomóponti felüljárót felújítási munkák miatt. A Népliget közpark, ott ezért lesz tilos behajtani.

Erzsébet-híd

Vasárnaptól lezárásokra kell számítani az Erzsébet hídnál távhővezeték-építés miatt - tájékoztatta a Budapesti Közlekedési Központ.

A Főtáv Zrt. előzőleg azt közölte, hogy hétfőn Pesten és Budán egyszerre több helyszínen kezdődik meg a fővárosi hőgyűrű kivitelezése, Budapest több pontján is távhővezetéket építenek, illetve bővítenek. Budáról Pestre az Erzsébet híd alatt viszik át a távfűtést, először az V. kerületbe, majd a szomszédos városrészekbe. A beruházás első üteme szakaszosan hétfőtől október végéig tart. A teljes kivitelezés - a helyreállítással együtt - a jövő év április 30-áig fejeződik be.

A BKK azt írta: vasárnaptól a pesti oldalon a Kossuth Lajos utcában a Váci utca és a Szép utca között, valamint az Erzsébet híd lehajtóágán lesznek sávlezárások, Budán a Rác fürdő mellett húzódó Hadnagy utcát teljesen lezárják. A Szabad sajtó úton a Váci utca kereszteződésénél Buda felé lezárják a belső sávot, itt várhatóan augusztus végéig ideiglenes forgalmi rend lesz érvényben. Az ellenkező irányban sávszűkületre kell számítani. 

Hétfőtől a Szabad sajtó út Buda felé vezető útpályáján a Váci utca utáni szakaszon a buszsávot is lezárják, ezért csak két forgalmi sávon haladhat majd a forgalom. Szintén a jövő héten az ellenkező irányú útpályára terelik át az Erzsébet hídi lehajtó forgalmát a Duna utca vonalában, míg a Kossuth Lajos utcában a Városház utca és a Szép utca között a Buda felé vezető belső sávban haladókat. 

BAH-csomópont

Hétfőtől várhatóan augusztus végéig a városhatár felé egyirányúsítják a budapesti BAH-csomóponti felüljárót felújítási munkák miatt, azt csak a Hegyalja út felől az M1-es és az M7-es autópálya felé közlekedők tudják igénybe venni.

A belváros felé a közúti forgalom számára megnyitják a villamospályát a Villányi út - Budaörsi út kereszteződés és a BAH-csomópont között. A Budaörsi út belső sávját a villamosvágányra terelik, a Villányi út felől érkező forgalomnak pedig a Budaörsi út kereszteződésében egy önálló forgalmi sávot biztosítanak a BAH-csomópont felé. Így három sávon haladhat majd a belváros felé a forgalom, amelyet a jelzőlámpák hosszabb zöld jelzése is segít majd. A Jagelló út és az Alkotás utca felé tartó járműveknek érdemes a villamosvágányra terelt sávot használni, míg az Erzsébet híd a Budaörsi út külső sávjából lesz könnyebben elérhető - tették hozzá. A Hegyalja útról - az Erzsébet híd irányából - érkezők nem kanyarodhatnak majd balra a Villányi út és a Budaörsi út felé, ezeket a Hegyalja út-Jagelló úti kereszteződésen át, a visszakanyarodó sávból érhetik el. Módosul a Hegyalja út XI. kerület felől érkező szakaszáról az Alkotás utca felé történő balra kanyarodás rendje is, a csomópontban új jelzőlámpát létesítenek az arra tartóknak. 

Népliget

2018. július 2-től, hétfőtől hétköznap napközben tilos lesz gépkocsival behajtani a Népliget Könyves Kálmán körút és Üllői út által határolt részén húzódó sétányaira a zöldterület védelme, az elmúlt időszakban kialakult, a parkot károsító parkolási gyakorlat visszaszorítása érdekében. A Népliget közpark, jellegéből adódóan a környéken élők és az arra járók kikapcsolódására, pihenésére, és a parkot határoló utak zaj- és forgalomszennyezésének távoltartására szolgál. Az esti és a hétvégi rendezvények idején a behajtás továbbra is biztosított marad, hétköznap napközben a környéken található P+R parkolókat és a fizetős parkolóövezetet érdemes használni.

2018. július 2-től, hétfőtől a Népliget egyes parki útjaira – a Hazlinszky Frigyes sétány, a Hell Miksa sétány, a Rapaics Raymund sétány érintett részére – munkanapokon 6 és 18 óra között tilos lesz a behajtás. (A tiltás alól a BKK, a VOLÁN járatai, a taxik, a FŐKERT járművei, a kerékpárral közlekedők és az engedéllyel rendelkezők képeznek kivételt.) Az esti, illetve hétvégi népligeti rendezvényeken résztvevők számára továbbra is biztosított marad a behajtás lehetősége.

Forrás: BKK

Forrás: MTI


Új és újrainduló járatok a bécsi reptéren

Új és újrainduló járatok a bécsi reptéren 

Bővül az osztrák légiátrsaság kínálata.
Közel félmillió e-töltőpont elérhető hamarosan a franciáknál

Közel félmillió e-töltőpont elérhető hamarosan a franciáknál 

A nagyszabású fejlesztés megvalósítása érdekében 64 francia autópálya-pihenőben most 320 Siemens gyorstöltőt telepítettek.
A WIZZ első isztambuli járata elindult Debrecenből

A WIZZ első isztambuli járata elindult Debrecenből 

Isztambul a második törökországi város, amely már Debrecenből is közvetlenül elérhető Antalya után.
Nyitva az izraeli légtér a súlyos iráni légitámadást követően

Nyitva az izraeli légtér a súlyos iráni légitámadást követően 

Izrael vasárnap reggel megnyitotta légterét a szombat éjszakai, sikeresen kivédett légitámadás után, jelentették be hivatalosan Izraelben.
Melyik lesz az év ötödik kerékpárútja?

Melyik lesz az év ötödik kerékpárútja? 

A pályázat célja, hogy minél több vonzó bringás helyszínt tegyen ismertté.
Újabb fenntarthatósági lépés ennél a légitársaságnál

Újabb fenntarthatósági lépés ennél a légitársaságnál 

Hamarosan a Wizz Air járatainak tíz százaléka repülhet zöld üzemanyaggal.
Közvetlen járat indítása Budapest és Kanton között

Közvetlen járat indítása Budapest és Kanton között  

Elsősorban üzleti utasokra számítanak.
Figyelem! Útfelújítás a reptér felé vezető úton

Figyelem! Útfelújítás a reptér felé vezető úton 

A 3. ütem várhatóan április 15-én kezdődik és április 20-ig tart.
Egyre többen repülnek Svájcba

Egyre többen repülnek Svájcba 

Élen a Budapest-Bázel útvonal a Kiwi.com svájci foglalási listáján.
A világ legnépszerűbb repülős útvonalai

A világ legnépszerűbb repülős útvonalai 

2024-ben az előrejelzések szerint rekordszámú, 4,7 milliárd ember utazik légi úton.

Interjú

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.
Első az életképesség: fenntartható üzleti modell a vendéglátásban

Első az életképesség: fenntartható üzleti modell a vendéglátásban 

A vendéglátóipar fenntarthatósági fordulata elkerülhetetlen az ökológiai lábnyomunk csökkentéséért - de vajon hatékonyan cselekedhet-e a fenntarthatóságért egy olyan vendéglátóhely, amelynek saját jövője sincs biztosítva?
Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.