Van taxis cég, amely szerint kezdenek cikivé válni az Uber ellenes demonstrációk

A Főtaxi kérte a taxisokat, ne vegyenek részt a demonstrációkon - közölte közleményben a vállalat.

„A budapesti közlekedést bénító demonstrációk az eddigi tapasztalatok szerint csak a lakosságnak okoznak komoly gondokat, ezért valójában nem a taxistársadalom, hanem inkább az Uber érdekeit támogatják. A Főtaxi ezért továbbra sem kíván részt venni a közlekedők életét nehezítő tüntetéseken, és erre kéri a taxisokat is. A Főtaxi meggyőződése, hogy a kialakult helyzetet tárgyalásos úton, mindenkire egyformán kötelező működési feltételek megteremtésével és betartatásával lehet, és kell megoldani, amire már meg is történtek az első lépések. A Dr Fónagy János államtitkár úr által május 2-án ismertetett intézkedések - melyek eredményeként a parlament még a tavaszi ülésszakában elfogadhatja a helyzet rendezéséhez szükséges törvényt - a Főtaxi szerint megnyugtató megoldást eredményeznek” - írják.

Mint ismeretes a taxisok kedden ismét a várost bénítják forgalomlassító akciójukkal. A Hősök teréről fél háromkor induló menet ezúttal a Ferihegyet veszi célba, hogy a reptérre kifelé és onnan a városba tartók - köztük a transzferáló buszokon ülő turisták - életét keserítse. A menet a következő útvonalon halad majd rendőri biztosítás mellett: Hősök tere-Dózsa György út-Kerepesi út-Hungária körút-Könyves Kálmán körút-Üllői út-Ferihegyi repülőtérre vezető gyorsforgalmi út-Vecsés, Fő út. A 4-es úton a 400-as bekötőút és a Lincoln úti közúti felüljáró között úgy állnak meg, hogy irányonként csak 1-1 sáv használható. Az akció várhatóan este 7-ig okoz fennakadást.

(Honlapzártánkra már lezajlott az esemény.)


Szántód, Tihany, Tomaj és Balaton szolgálatba állt

Szántód, Tihany, Tomaj és Balaton szolgálatba állt 

A BAHART négy új hajóval gazdagodott: a két-két kompot és katamaránt március 28-án, Balatonfüreden, a hajózási szezon kezdetén avatták.
Megszólalt a hitelminősítő a Boeing-ügyben

Megszólalt a hitelminősítő a Boeing-ügyben 

A Moody's hitelminősítő közölte, hogy fontolóra veszi a Boeing minősítésének lerontását.
Különleges jármű futott be Szentendrére - érdemes megnézni!

Különleges jármű futott be Szentendrére - érdemes megnézni! 

Az április 1-jén, hétfőn újra megnyitó szentendrei Városi Tömegközlekedési Múzeum legújabb kiállítási darabja egy egykori Margitszigeti Sétajárat.
Útlezárások a reptér felé április 2-től

Útlezárások a reptér felé április 2-től 

A Budapest Airport Zrt. tájékoztatása az április 2-án kezdődő útfelújítások kapcsán.
A Stadler lenyúlná a spanyol vonatgyártót a magyarok elől

A Stadler lenyúlná a spanyol vonatgyártót a magyarok elől 

A háttérben a madridi kormány állhat, amely a magyar konzorciumtól félti a Talgo vonatgyártót.
Személyi változás a Budapest Airportnál

Személyi változás a Budapest Airportnál 

Az általános és fejlesztési vezérigazgató-helyettes 17 év után, március 31-én távozik a vállalattól.
Guiness-rekorder a Flirt H2 motorvonat

Guiness-rekorder a Flirt H2 motorvonat 

A világrekorder vonat részben a Stadler szolnoki kocsiszekrény-üzemében készült.
Távozik posztjáról a Boeing vezérigazgatója

Távozik posztjáról a Boeing vezérigazgatója 

Dave Calhoun 2020 elején vette át a vezérigazgatói tisztséget, miután az elődjét, Dennis Muilenburgot leváltották.
A Lufthansa Technik tovább növekedne

A Lufthansa Technik tovább növekedne 

A Lufthansa Technik Budapest ügyvezető igazgatója áttekintést adott a magyar leánycég tavalyi teljesítményéről és idei terveiről.
Boeing-elkerülő weboldal indult

Boeing-elkerülő weboldal indult 

Pár kattintással kideríthető, hogy egy repülőjáratot pontosan milyen géptípussal teljesít majd a légitársaság.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.