Váradi József

Akkor került a figyelem középpontjába, amikor 2001 közepén elfoglalta a Malév vezérigazgatói székét. 2002-ben még a helyén maradhatott, onnan nézhette végig a kormányváltást, ám számára már akkor világossá vált: hamarosan mennie kell. Ez végül 2003 tavaszán történt meg, azóta egy vadonatúj, kizárólag magántőkéből építkező légitársaság beindításán fáradozik. Váradi József ma a hangzatos nevű WIZZ Air Ltd. vezérigazgatója, Magyarország EU-csatlakozásának napját tűzték ki gépeik hivatalos indulásának is. Mindezek ismeretében a modern, tágas budaörsi irodában kopácsolás, fúrás-faragás hangjától kísérve van miről beszélgetnünk.

2ht Különös név a WIZZ Air. Tulajdonképpen mit jelent?

– Ez egy fantázianév, és a dinamikusságot, a sebességet jól jelzi. Valójában egy hangutánzó szó, nincs is pontos tartalma. Azt tükrözi, amilyen a légitársaságunk: fiatalos, gyors, pontos és lendületes. Persze, mint láthatja, még csak most építkezünk, nemrég költöztünk ide. Jelenleg 60-an vagyunk, de ez a szám áprilisig felmegy 250 főig.

2ht Mesélne egy kicsit bővebben az új cégről?

– Légitársaságunkat 2003 szeptemberében Londonban jegyezték be, több személy magántulajdonaként. Mielőtt megkérdezné, kik ők, annyit elárulok: prominens angol, ír, holland, svájci, lengyel és magyar személyiségek, akik mind hisznek abban, hogy rövid időn belül sikeresekké válunk. Valamennyien a pénzügyi, jogi, üzleti világban topmenedzserként tevékenykednek, arról viszont, hogy honnan, hányan és kik jegyzik pontosan a céget, nem kívánok nyilatkozni, hiszen nem hatalmaztak fel rá.

2ht Egy kicsit pörgessük visszafelé az eseményeket: önnek 2003 tavaszán el kellett mennie a Malévtól. Ez hogyan történt?

– Levezényeltem a teljes flottaátalakítást, végigvittem kényszerűségből költségcsökkentés céljából a húszszázalékos létszámleépítést, és a teljes menedzsmentet kicseréltem szakemberekre. Egyvalamivel azonban nem boldogultam: az igazgatóság és a cég menedzsmentje nem volt egységes, állandósultak a harcok. A rendszerváltás után, miután megváltoztak a politikai frontok, a nap minden percében éreztem, hogy árad felém a bizalmatlanság. A végjátékról pedig csak annyit: nem úriember módjára történt, és ez nem csak a magam, hanem mások véleménye is. Nem szakmai, hanem politikai döntést hoztak felsőbb szinten.

2ht Önt tehát elküldték. Mi történt ezután?

– Hat embert összeverbuváltam a volt csapatomból, és közösen készítettünk egy üzleti tervet, amelyet kivittem a tőkepiacra, a többiről pedig már beszéltünk. Cégünk jelenleg két leányvállalattal működik, egy magyar és egy lengyelországi központtal. Május elején indulunk mind Katowicéből, mind pedig – remélhetőleg – Budapestről is.

2ht Hová?

– Ez március elején már publikus lesz, addig azonban még nem. Az biztos, hogy azokat a desztinációkat célozzuk majd meg, ahová a többi low cost járat is indul Budapestről, ill. a lengyel területről. Hárman közülük (a Germanwings, a Skyeurope és a Snowflake – a szerk.) már Magyarországon vannak, és a nemzeti légitársaságnak, illetve az államnak számolnia kell hamarosan másokkal is. Hiszen május 1-jével drámaian megváltozik a helyzet az „open sky” életbelépésével: ekkortól a nemzeti légitársaság védettsége immár nem létezik, és végre piaci alapon lesz a megmérettetés. Rövid idő alatt megduplázódhat majd a hazánkba érkező utasok száma, olyan turisták jönnek, akiknek eddig eszébe sem volt, hogy repülőre szálljanak, és mondjuk Magyarország felé vegyék az irányt.

2ht Miben lesz más a WIZZ Air, mint a többi fapados?

– Először is, ha lehet, ezt a fapados kifejezést ne használjuk, maradjunk inkább a low cost elnevezésnél. Másodszor, sok low cost céggel ellentétben, mi rögtön új gépekkel indulunk. Airbus A 320-as nagygépeket lízingelünk, először hatot, ez a szám év végéig kilencre emelkedik majd. Természetesen lesz a gépeinken catering – azonban ezért külön fizetni kell. Azt viszont mindig biztosítjuk, hogy kultúrált módon visszük majd el utasainkat A-ból B-be. Arra különösen odafigyelünk, hogy az utasok mindig megfelelően informáltnak érezzék magukat, a kommunikáció kiemelkedően fontos. A személyzet ezért több nyelvet beszélő, kedves, fiatalos, kommunikatív és szolgálatkész lesz. Reményeink szerint, már működésünk első évében több millió utast szállítunk. Előzetes számításaink szerint a WIZZ Air filozófiával biztos lesz a siker.


Művészet és vendéglátás a Káli-medencében

Művészet és vendéglátás a Káli-medencében 

A Káli Art Inn lett 2023-ban az Art is Business Díj Vállalati kategóriájának győztese. Tulajdonosai, a Molnár Júlia–Héjja Róbert házaspár, szívvel-lélekkel elkötelezett amellett, hogy ötvözze a vendéglátást a művészetek szenvedélyes támogatásával. A Káli Art Park kialakításával pedig olyan egyedülálló kiállítóhelyet hoztak létre, ahol a kortárs szobrászművészek bemutathatják és értékesíthetik alkotásaikat.
Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen?

Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen? 

A tanulmányok szerint a fogyasztók több mint 90%-át befolyásolják az utazástervezésben az online platformokon posztolt értékelések, így nem meglepő, hogy az ágazat nagy harcot vív a hamis értékelésekkel, beleértve az indokolatlan rágalmazást és az érdemtelen túlértékelést egyaránt.
Szállodatörténelmet ír a Hunguest

Szállodatörténelmet ír a Hunguest 

480 teniszpálya területével egyenlő fejlesztést tudhat maga mögött a Hunguest, ami történelmi léptékű, hiszen Magyarországon ilyen volumenű szállodaipari felújítás és szállodaépítés még nem zajlott
Ráborították az asztalt a Bookingra

Ráborították az asztalt a Bookingra 

A beérkezett észrevételek értékelése után immár végleges a Gazdasági Versenyhivatal jelentése a hazai online szálláshely-közvetítési és szálláspiacon elvégzett gyorsított ágazati vizsgálatról. A Booking-botrányként elhíresült ügyben a hatóság több javaslatot is megfogalmazott a magyar fogyasztók és a hazai szállásadók védelme érdekében.
Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban

Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban 

A téli időszakban is az egyik legfontosabb turisztikai motiváció az egészségturizmus, amely így Magyarország egyik legjelentősebb, négyévszakos turisztikai terméke. Azon vidéki települések, ahol a gyógy- és élményfürdő mellett magas színvonalú szolgáltatások is várják a vendégeket, ebben az időszakban az átlagosnál nagyobb forgalomra és magasabb foglaltságra számíthatnak.
A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése

A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése 

A párizsi Ritz alkalmazottainak volt néhány izgalmas órája, mire egy porszívózsákból előkerült az ellopottnak hitt ékszer.
Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten

Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten 

A Kimpton Hotels, az Intercontinental Hotels Group luxus lifestyle márkája, amely világszerte több, mint 80 egységgel rendelkezik. A 2024 nyarán nyíló, Bem téren épülő, dunai panorámás patinás épület szintén ennek az izgalmas boutique brandnek ad majd otthont.
Vendégélmény fokozása az AR segítségével

Vendégélmény fokozása az AR segítségével 

A vendéglátóipar mindig is élen járt az új technológiák bevezetésében a vendégélmény fokozása érdekében. A mobil bejelentkezéstől a személyre szabott szolgáltatásokig a szállodák folyamatosan innovatív módokat keresnek ügyfeleik kielégítésére. Az egyik technológia, amely forradalmasíthatja a vendéglátást, az a kiterjesztett valóság (AR).
Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata

Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata 

A Hunguest Hotels megújult arculata elnyerte a Német Formatervezési Tanács által alapított German Design Award 2024 díjat a márkaidentitás kategóriában.
A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat

A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat 

A BDPST Ingatlanfejlesztő egyik projektje, a Dorothea Hotel nyerte a Portfolio Property Awards díjátadóján az Év Hotelprojektje kategóriában járó elismerést kedden Budapesten. Az eseményen az év legkiemelkedőbb hazai teljesítményeit, megoldásait és fejlesztéseit bírálták.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.