Differenciált tagdíj és új tisztségviselők a MUISZ-ban

2013. december 3-án tagszervezetei vezetői számára megtartotta közgyűlését a Magyar Utazásszervezők és Utazásközvetítők Szövetsége (MUISZ), mely során új tisztségviselőket választottak, és a szövetség második féléves tevékenységére, illetve a tagdíjak változására is kitértek.

A Radisson Blu Béke Hotelben tartott közgyűlésen Molnár Gabriella, a MUISZ elnöke bejelentette, hogy elkészült a szövetség új weboldala. Azonban panaszolta, hogy a tagok passzívak, ezért felkérik őket, hogy adatlapjaikat töltsék fel, hiszen ez keresőbázisuknak is az alapja. A szövetség azt is bejelentette, hogy előkészületben van az új weboldalon elhelyezhető hirdetések, bannerek feltételrendszerének kidolgozása is, ami által a MUISZ is többletbevételhez juthat.

Aktív félév

Második féléves munkájukat tekintve Molnár Gabriella kifejtette, hogy a Hungexpóval folytatott tárgyalások eredményeképpen a létesítmény kedvezményes, 75.000 ezer forintos áron biztosít egy közös MUISZ standot az Utazás Kiállítás idejére, ami lehetőséget kínál azoknak az utazási irodáknak a megjelenésre, akik másképp nem bérelnének standot a helyszínen.

A szövetség kezdeményezte annak a 2009-es kormányrendeletnek a módosítását is, amely szerint az ünnepekhez kapcsolódó vásárok nem lehetnek hosszabbak 20 napnál. A rendeletnek köszönhető, hogy  az idei Budapesti Karácsonyi Vásár két héttel később, november 29-én kezdődött. Sem a beutaztatók, sem pedig a külföldi turisták nem voltak elragadtatva a változástól. 

Ismét szorgalmazták a budapesti turizmus problémáinak megoldását, melyeket többek között egy, a megoldásra váró feladatokat bemutató kisfilmmel prezentáltak a főváros illetékeseinek. Ennek keretében felhívják a figyelmet arra is, hogy egy megalakuló közös munkacsoport révén – amelynek tagja lenne a BKK, a főváros, a budapesti kerületek és természetesen a turisztikai szakma egyes képviselői is – megvalósíthatók lennének a turizmus figyelembevételével zajló fejlesztések, átépítések, rendeletek.

A második félév egyebek mellett tanulmányutak szervezésével, a Business Travel Show-n a beutaztatók 50%-os kedvezményes részvételével, az Artisjus tárgyalások előkészítésével, az új PTD (Package Travel Directive) kétszeri véleményezésével és az ezt egyeztető tárgyalásokon való részvétellel, majd a vélemény ECTAA felé továbbításával telt.

Továbbképzések

A MUISZ pultos ügyintézők részére szervez továbbképzést januárban és februárban, amely során célzott problémaköröket járnak körbe az oktatók. Az ötlet a Best Reisen csődjét követően született meg, miután számos utas agresszíven reagált a hírre, így a pultosoknak megtanítják a reklamáció- és problémakezelést, illetve a hatékonyabb értékesítést. MUISZ tagoknak körülbelül 1.500 forintba fog kerülni a képzés, külsősöknek várhatóan 8-10.000 forinttal kell számolniuk.

A MUISZ tagok számára január második felében ingyenes adótanácsadói előadás is várható, februárban pedig több ízben is tartanak bejárást a Zeneakadémiára. Ezen kívül a közgyűlések során lehetőséget biztosítanak az új, rendkívüli tagok bemutatkozására is.

Új tisztségviselők kinevezése

A közgyűlésen megszavazták az új tisztségviselőket is, mind a négy jelölt szinte maximális támogató szavazattal kapta meg posztját. A szavazáson 52 szavazóívet osztottak ki, ebből 51-et adtak le. Kalanovics Attila a Belföldi és Beutazó Bizottság tagja lett, Heinczinger Orsolyát a Kongresszusi Bizottság tagjának választották, Dr. Erdei Balázs a Budapest és Közép-Magyarország Régió Bizottságának vezetője lett, Márton Ildikó pedig a szavazatok értelmében az Etikai és Jogi Bizottság tagja.

Differenciált tagdíjrendszer várható áprilistól

Miután 8 éve nem volt tagdíjemelés, a MUISZ a jövő évben várhatóan növelni fogja a befizetendő összeget, és az utazási irodák éves nettó árbevétele alapján differenciálnák a díjakat. A szövetség több tervezetet is készített, amelyek bemutatására egyelőre csak részlegesen került sor, a további terveket írásban küldik ki a tagok számára, amelynek véleményezését várják.

Szó esett a szavazati joggal nem, ám hozzászólási joggal rendelkező aktív tagok, magánszemélyek MUISZ-ba való felvételéről is, amelynek éves tagdíja körülbelül 10-15.000 forintba kerülne. Az aktív tagság feltételeinek kidolgozására a jövőben kerül sor.

Felhívások

A MUISZ továbbá felhívja tagjainak figyelmét a weboldalra történő adatfeltöltésen túl egy bizottsági felelős megnevezésére, illetve az Év Utazási Irodása címre való jelölésben való részvételre. Új tagok toborzását is indítványozta a szövetség, amit azzal igyekeznek népszerűbbé tenni, hogy az új tag mellett a szövetséget ajánló iroda is tagdíjkedvezményben részesül.


Művészet és vendéglátás a Káli-medencében

Művészet és vendéglátás a Káli-medencében 

A Káli Art Inn lett 2023-ban az Art is Business Díj Vállalati kategóriájának győztese. Tulajdonosai, a Molnár Júlia–Héjja Róbert házaspár, szívvel-lélekkel elkötelezett amellett, hogy ötvözze a vendéglátást a művészetek szenvedélyes támogatásával. A Káli Art Park kialakításával pedig olyan egyedülálló kiállítóhelyet hoztak létre, ahol a kortárs szobrászművészek bemutathatják és értékesíthetik alkotásaikat.
Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen?

Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen? 

A tanulmányok szerint a fogyasztók több mint 90%-át befolyásolják az utazástervezésben az online platformokon posztolt értékelések, így nem meglepő, hogy az ágazat nagy harcot vív a hamis értékelésekkel, beleértve az indokolatlan rágalmazást és az érdemtelen túlértékelést egyaránt.
Szállodatörténelmet ír a Hunguest

Szállodatörténelmet ír a Hunguest 

480 teniszpálya területével egyenlő fejlesztést tudhat maga mögött a Hunguest, ami történelmi léptékű, hiszen Magyarországon ilyen volumenű szállodaipari felújítás és szállodaépítés még nem zajlott
Ráborították az asztalt a Bookingra

Ráborították az asztalt a Bookingra 

A beérkezett észrevételek értékelése után immár végleges a Gazdasági Versenyhivatal jelentése a hazai online szálláshely-közvetítési és szálláspiacon elvégzett gyorsított ágazati vizsgálatról. A Booking-botrányként elhíresült ügyben a hatóság több javaslatot is megfogalmazott a magyar fogyasztók és a hazai szállásadók védelme érdekében.
Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban

Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban 

A téli időszakban is az egyik legfontosabb turisztikai motiváció az egészségturizmus, amely így Magyarország egyik legjelentősebb, négyévszakos turisztikai terméke. Azon vidéki települések, ahol a gyógy- és élményfürdő mellett magas színvonalú szolgáltatások is várják a vendégeket, ebben az időszakban az átlagosnál nagyobb forgalomra és magasabb foglaltságra számíthatnak.
A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése

A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése 

A párizsi Ritz alkalmazottainak volt néhány izgalmas órája, mire egy porszívózsákból előkerült az ellopottnak hitt ékszer.
Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten

Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten 

A Kimpton Hotels, az Intercontinental Hotels Group luxus lifestyle márkája, amely világszerte több, mint 80 egységgel rendelkezik. A 2024 nyarán nyíló, Bem téren épülő, dunai panorámás patinás épület szintén ennek az izgalmas boutique brandnek ad majd otthont.
Vendégélmény fokozása az AR segítségével

Vendégélmény fokozása az AR segítségével 

A vendéglátóipar mindig is élen járt az új technológiák bevezetésében a vendégélmény fokozása érdekében. A mobil bejelentkezéstől a személyre szabott szolgáltatásokig a szállodák folyamatosan innovatív módokat keresnek ügyfeleik kielégítésére. Az egyik technológia, amely forradalmasíthatja a vendéglátást, az a kiterjesztett valóság (AR).
Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata

Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata 

A Hunguest Hotels megújult arculata elnyerte a Német Formatervezési Tanács által alapított German Design Award 2024 díjat a márkaidentitás kategóriában.
A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat

A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat 

A BDPST Ingatlanfejlesztő egyik projektje, a Dorothea Hotel nyerte a Portfolio Property Awards díjátadóján az Év Hotelprojektje kategóriában járó elismerést kedden Budapesten. Az eseményen az év legkiemelkedőbb hazai teljesítményeit, megoldásait és fejlesztéseit bírálták.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.