Az Alitaliában is bevásárol az Etihad Airways

Végső szakaszába érkezett az olasz Alitalia és az Egyesült Arab Emirségek abu dzabi székhelyű nemzeti légitársasága, az Etihad Airways közötti tárgyalás egy esetleges befektetésről - közölte a két cég vezérigazgatója.

James Hogan, az Etihad és Gabriele Del Torchio, az Alitalia vezérigazgatója közös közleményében azt írta, hogy a következő harminc napban a megállapodás részleteiről egyeztetnek, és minden problémára megoldást kell találni, hogy az Alitalitát fenntartható pályára állítsák.

Korábbi sajtóhírek szerint az emirátusok nemzeti légitársasága akár 40 százalékos részesedést is szerezhet olasz versenytársában. A két cég vezérigazgatója az után jelentette be, hogy közel állnak a megállapodáshoz, hogy Enrico Letta olasz miniszterelnök az emirátusokba látogatott, ahol főként gazdasági kérdésekről tárgyalt Mohammed bin Szaid An-Nahajan sejkkel, Abu Dzabi trónörökösével.

Nem könnyű az Alitaliának

Az Alitalia jelenleg nehéz anyagi helyzetben van, tavaly októberben csődvédelmet kért, miután a tavalyi év első felében 294 millió eurós veszteséget és egymilliárdos adósságot jelentett. A légi fuvarozó nehezen bírja a versenyt a rövid távú útvonalakon a diszkont légitársaságokkal és a nagy sebességű vonatokkal, ezért inkább a hosszú távú járatokra összpontosítanának. Az átszervezéshez viszont pénzre van szükség, annak ellenére, hogy tavaly októberben 300 millió eurós tőkeemelést hajtottak végre a cégben.

Korábban a francia-holland Air-France KLM vezérigazgatója, Alexandre de Juniac újságíróknak azt mondta, ha az Alitalia elfogadja a feltételeiket, akkor hajlandóak megfontolni, hogy segítséget nyújtsanak az olasz légi fuvarozónak, amelyben 7 százalékos részesedésük van. Azt szeretnék, hogy az olasz légitársaság ütemezze át mintegy egymilliárd eurós (300 milliárd forint) adósságát, az eddigieknél nagyobb mértékben csökkentse költségeit, valamint engedje át a társaság teljes irányítását az Air France-KLM-nek.



Az Alitalia tavaly októberben másodszor kért csődvédelmet, előtte 2009-ben, akkor még állami vállalatként élt a lehetőséggel. Akkor olasz befektetők egy csoportja és az Air France-KLM-csoport mentette meg, cserébe a francia-holland társaság 25 százalékos részesedést szerzett az olasz cégben. Az októberi tőkeemelésben viszont nem vett részt, ezért esett tulajdoni része 7 százalékra.

Az 2003-ban alapított Etihad Airways újabban a klasszikus európai légi fuvarosok mumusává kezd válni, jelentős európai piacszerzése miatt. Kevésbé a terjeszkedéssel, mint inkább azzal van bajuk az európai régieknek, hogy az Etihadot más közel-keleti légitársaságokhoz hasonlóan saját hazájában nem sújtja számos olyan adó, és költség, melyet az uniós kormányok rendre kivetnek. Az ilyen háttérrel szerzett piaci befolyás viszont már fejtörést okozhat az öreg kontinens nagyjainak is. Az Etihad résztulajdonos a oneworld-tag airberlinben, kipofozta és 49%-ban megvette az Air Serbia-t, nemrég indította európai regionális légitársaságát, a svájci Darwin Airlines részvényeinek 33,3%-os felvásárlásával  Etihad Regional néven. 

Forrás: MTI


Szántód, Tihany, Tomaj és Balaton szolgálatba állt

Szántód, Tihany, Tomaj és Balaton szolgálatba állt 

A BAHART négy új hajóval gazdagodott: a két-két kompot és katamaránt március 28-án, Balatonfüreden, a hajózási szezon kezdetén avatták.
Megszólalt a hitelminősítő a Boeing-ügyben

Megszólalt a hitelminősítő a Boeing-ügyben 

A Moody's hitelminősítő közölte, hogy fontolóra veszi a Boeing minősítésének lerontását.
Különleges jármű futott be Szentendrére - érdemes megnézni!

Különleges jármű futott be Szentendrére - érdemes megnézni! 

Az április 1-jén, hétfőn újra megnyitó szentendrei Városi Tömegközlekedési Múzeum legújabb kiállítási darabja egy egykori Margitszigeti Sétajárat.
Útlezárások a reptér felé április 2-től

Útlezárások a reptér felé április 2-től 

A Budapest Airport Zrt. tájékoztatása az április 2-án kezdődő útfelújítások kapcsán.
A Stadler lenyúlná a spanyol vonatgyártót a magyarok elől

A Stadler lenyúlná a spanyol vonatgyártót a magyarok elől 

A háttérben a madridi kormány állhat, amely a magyar konzorciumtól félti a Talgo vonatgyártót.
Személyi változás a Budapest Airportnál

Személyi változás a Budapest Airportnál 

Az általános és fejlesztési vezérigazgató-helyettes 17 év után, március 31-én távozik a vállalattól.
Guiness-rekorder a Flirt H2 motorvonat

Guiness-rekorder a Flirt H2 motorvonat 

A világrekorder vonat részben a Stadler szolnoki kocsiszekrény-üzemében készült.
Távozik posztjáról a Boeing vezérigazgatója

Távozik posztjáról a Boeing vezérigazgatója 

Dave Calhoun 2020 elején vette át a vezérigazgatói tisztséget, miután az elődjét, Dennis Muilenburgot leváltották.
A Lufthansa Technik tovább növekedne

A Lufthansa Technik tovább növekedne 

A Lufthansa Technik Budapest ügyvezető igazgatója áttekintést adott a magyar leánycég tavalyi teljesítményéről és idei terveiről.
Boeing-elkerülő weboldal indult

Boeing-elkerülő weboldal indult 

Pár kattintással kideríthető, hogy egy repülőjáratot pontosan milyen géptípussal teljesít majd a légitársaság.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.