Vegyen valódi sonkát a Debreceni Mangalica Fesztiválon!

Hatodik alkalommal rendezik meg a Debreceni Mangalica Fesztivált, idén új időpontban, március 27-29-ig, hogy a vásárlók húsvét előtt juthassanak hozzá a jó minőségű sonka-és húskészítményekhez. 

A 2008-ban induló és mára évente öt városban szervezett fair trade mozgalom rendezvényére ingyenes a belépés, az elfogyasztott, megvásárolt termékekért kell fizetni a látogatóknak. 13 mangalicatenyésztő kínálja majd minőségi portékáit a vásáron, a Kossuth téren, a Nagytemplom előtt, s 150-170 kiállító, köztük 30 élelmiszerkereskedő.

Külföldön is sikeresek a mangalica termékek

Növekedett a mangalica állomány hazánkban az elmúlt években, érezhető, hogy a kormány támogatja a tenyésztőket. A Földművelésügyi Minisztérium és a Mangalicatenyésztők Országos Egyesülete között megállapodás született a termékek piacra juttatásáért. A regisztrált tenyészkocák száma tavaly 8000 volt, az idén 9500-ra gyarapodott. Ez 60 ezer darab mangalica hízót jelent, a hazai 3 milliós sertésállomány 2 százalékát – tudtuk meg a sajtótájékoztatón Tóth Pétertől, a Mangalicatenyésztők Országos Egyesülete elnökétől. – Egyre több háznál készítenek mangalica termékeket és külföldön is nagy sikerrel értékesítik, mint pl. Hongkongban, Spanyolországban, Japánban, Szingapúrban, az USA-ban. Az Európai Uniós támogatások a jövőben is lehetővé teszik, hogy megmaradjon az őshonos fajta génmegőrzési és piacra jutási támogatással.

Dolgoznak a debreceni páros kolbász hungarikummá nyilvánításán

A mangalica termékek hamisításáról feltett újságírói kérdésre az elnök elmondta, ez valós probléma, melyről minisztériumi szintű tanácskozás lesz Debrecenben, áprilisban, őshonos haszonállat génállomány erőforrás témában. A hamis termékek elleni védekezésre azt a tanácsot adta, hogy bolti vásárlás estén a vevő keresse a Mangalicatenyésztők Országos Egyesülete emblémáját a terméken, piaci beszerzés előtt pedig ismerje meg a termelőt. A hamisítások ellen jogszabályok készítését is szorgalmazza az egyesület.

A gasztrofesztivál jó alkalom a termelőknek a kapcsolatfelvételre a helyi értékesítés új piacaival, ugyanis egyre több elegáns étterem kínálatában szerepelnek mangalica termékek. Az egyesület a városi önkormányzattal együtt dolgozik a debreceni páros kolbász hungarikummá nyilvánításán, melyben a mangalica tenyésztőknek is jó lehetőséget lát az elnök.

Helyben sül az egész malac, egész napos zeneszó mellett

A háromnapos fesztivál március 27-én, délelőtt kezdődőik, a megnyitóra pénteken délután 2 órakor kerül sor. Helyben sütik az egész malacot és egyéb mangalica ételeket, melléjük borokat, pálinkákat kínálnak a kitelepülők. Emellett házi készítésű lekvárok, szörpök, mézek, olajok, fűszerek is kaphatók lesznek a vásárban. – A termékekhez közvetlenül a termelőktől lehet hozzájutni – hangsúlyozta ki Komolay Szabolcs, Debrecen alpolgármestere.

A hétvégén autentikus népzenével, jazzel, poppal, latin muzsikával, könnyűzenei klasszikusokkal, rockkal, rock and rollal, rackabillyvel szórakoztatják a rendezők a közönséget. Élőállat kiállítás is lesz szőke, vörös és fecskehasú fajta mangalica családokat lehet megnézni az ideiglenesen felépített karámokban.
A vásárt aVaroivent Kft. rendezi.

Bővebb infó: www.mangalicafesztival.hu


Újabb atlétikai csúcsesemény gazdája lesz Budapest

Újabb atlétikai csúcsesemény gazdája lesz Budapest 

A Nemzetközi Atlétikai Szövetség (WA) újabb esélyt adna Magyarországnak.
Húsvéti szafari Nagykőrösön

Húsvéti szafari Nagykőrösön 

A tavaszi szünet első napján újra kinyitja kapuit Magyarország első és egyetlen autós szafari parkja.
Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben

Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben 

A 80 éve püspökké szentelt Mindszenty József egykori székhelye is megújul a beruházás során.
Banksy-kiállítás nyílik Budapesten

Banksy-kiállítás nyílik Budapesten 

A művész több mint száz alkotását lehet majd megnézni május 3-tól a Király utcai Komplex Kiállítóteremben.
Túrák és családi programok Székesfehérváron

Túrák és családi programok Székesfehérváron  

Íme a legjobb húsvéti programok és kirándulások a városban a hosszú hétvégén.
XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt

XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt 

A Wenckheim-pincét egy domb alá fúrták be, melyen a Csolt nemzetség által emelt monostor romjai állnak.
Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke?

Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke? 

Az április 30-ig véleményezhető terveken új stégek és a tóval kapcsolatot teremtő sétányok láthatók.
Húsvét a Skanzenben

Húsvét a Skanzenben 

Húsvétvasárnap és hétfőn a régi falusi húsvéti ünnepeket kelti életre a Szabadtéri Néprajzi Múzeum.
Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között

Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között 

A „Együttműködés a közösségekért" című magyarországi projekt célja egy multifunkcionális tér létrehozása a Józsefvárosban.
Váratlan helyről érkezett segítség a budapesti beutazó turizmushoz

Váratlan helyről érkezett segítség a budapesti beutazó turizmushoz 

A brit nézők körében közel két évtizede töretlenül népszerű BBC-műsor, "A Gyakornok" versenyzői legutóbb a magyar főváros turisztikai kínálatát is népszerűsítve versenyeztek egymással.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.