Versenyképesség a fókuszban az MTÜ és a szakma találkozóján

A Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ bővítése, a kormányzati rezsitámogatási lehetőségek, valamint a hazai és nemzetközi előrejelzések is szóba kerültek az ágazati egyeztető fórumon. A Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) tavaly decemberben indította el a fórumsorozatot, melynek célja, hogy lehetőséget nyújtson az aktív szakmai párbeszédre. A márciusi találkozón közel 20 meghatározó turisztikai szervezet képviselője vett részt.

A második alkalommal megrendezett fórumon Horváth Péter, az MTÜ vezérigazgatója az idei év kilátásairól szólva elmondta: a lendületes évkezdést követően a Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ (NTAK) adatai alapján az előttünk álló húsvéti hosszú hétvége is erősebbnek ígérkezik a tavalyinál, a vendégforgalom további bővülését ráadásul idén jelentős, nagy látogatószámú rendezvények és sportesemények is támogatják. A vezérigazgató hangsúlyozta „annak érdekében, hogy 2023-ban megközelíthessük vagy akár felül is múlhassuk a 2019-es rekordév eredményét, a szakmai szervezetekkel együttműködve kiemelt feladatunk a turizmus versenyképességének erősítése. Az ágazat teljes digitalizációja, a rezsitámogatás, vagy a nemzetközi értékesítésösztönzés erősítése a távoli piacokon, és a kínai nyitásban rejlő potenciál kiaknázása is ezek teljesülését szolgálja” - olvasható a MTÜ közleményében.

A társaság tájékoztatójában kitér arra is, hogy az idei év legfontosabb szakmai feladata, hogy a vendéglátóhelyek és attrakciók csatlakozzanak az NTAK-ba, amelynek végső határideje július 1. A gördülékeny átállás érdekében az érintett vállalkozások számára az MTÜ márciustól elindította az önkéntes adatszolgáltatói tesztidőszakot. Ennek kapcsán Bődi Ivett, a turizmus stratégiai megvalósításért felelős vezérigazgató-helyettese kiemelte, „a hazai turisztikai ágazat most megvalósuló teljes digitalizációja az ágazatirányítás és a vállalkozások hatékonyságának növelését egyaránt szolgálja, az adatvezéreltség nemzetközi szinten is komoly előnyhöz juttatja a hazai turisztikai szereplőket a turistákért folyó versenyben”.

A vezérigazgató-helyettes az energetikai pályázat lehetőségeit ismertetve pedig arra emlékeztetett, hogy az idei évre 70 milliárd forintos keretösszeggel meghirdetett KKV Energiaköltség és Beruházás Támogatási Programot az MTÜ javaslatára a kormány immár a szállás- és vendéglátóhelyek kis- és közepes vállalkozásaira is kiterjesztette, ami jelentős segítség a turisztikai kkv-k stabilitásához, fenntartható működéséhez. A vállalkozások április végéig regisztrálhatnak a programra.

Szégner Zsuzsa, az MTÜ nemzetközi kapcsolatok igazgatója egyebek mellett az MTÜ külpiaci értékesítési tevékenységéről és az ezzel kapcsolatos idei tervekről tájékoztatta az egyeztető fórum résztvevőit. „Annak érdekében, hogy a belföldi turizmus mellett idén ütemesen épülhessen vissza a nemzetközi beutazóforgalom, országspecialistáink fokozzák az értékesítési tevékenységet többek között a távoli, főként ázsiai piacokon. Teszik ezt azért, hogy kihasználják a Magyarország iránti megugrott keresletet az utazási korlátozások feloldását követően” ‒ mondta el az igazgató. A csoportos beutazások ösztönzésére például április közepén négyállomásos kínai road show-t szervez az MTÜ.

Az MTÜ 2023. március 22-i ágazati egyeztető fórumán részt vett szervezetek: Falusi és Agroturizmus Országos Szövetsége, Magyar Apartmankiadók Egyesülete, Magyar Beutaztatók Szövetsége, Magyar Cukrász Iparosok Országos Ipartestülete, Magyar Fürdőszövetség, Magyarországi Ifjúsági Szállások Szövetsége, Magyar Kereskedelmi és Iparkamara, Magyar Nemzeti Gasztronómiai Szövetség, Magyarországi Rendezvényszervezők és -szolgáltatók Szövetsége, Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége, Magyar Turisztikai Program Alapítvány, Magyar Turisztikai Szövetség Alapítvány, Magyar Utazási Irodák Szövetsége, Magyar Vendéglátók Ipartestülete, Stílusos Vidéki Éttermiség, Turisztikai és Vendéglátó Munkaadók Országos Szövetsége (VIMOSZ).

 Forrás: igyutazunk.hu

 


Futóverseny és koncertek - jön az EU-napi futás

Futóverseny és koncertek - jön az EU-napi futás 

Szabó Balázs Bandája, a Carson Coma Akusztik Trió és a Lázár tesók is fellépnek május 12-én az idei Európa-napon.
Személyi hír házunk tájáról

Személyi hír házunk tájáról 

Kedves Olvasónk! Aki figyelemmel kíséri szakmai oldalunkat, napi hírleveleinket - láthatja, olvashatja, tudhatja, hogy új szerkesztő érkezett hozzánk Szöllősi Tímea személyében.
Őzek és manók lakhelye a medvehagymától illatos Bakony

Őzek és manók lakhelye a medvehagymától illatos Bakony 

A környék turisztikai célpontjait bejárva feltárul előttünk az időtlen természet és az évszázados történelem
Szintet lép a Csak a Mentes rendezvény

Szintet lép a Csak a Mentes rendezvény 

Új, az eddiginél nagyobb helyszínen, több, mint hetven kiállítóval április 20-21-én rendezik a Csak a Mentes Tavaszi Fesztivált.
Szigetcsép legfurcsább versenyét, a Hucul ösvényt idén is megrendezik

Szigetcsép legfurcsább versenyét, a Hucul ösvényt idén is megrendezik 

Szigetcsépen mindig van program, májusban például egy lovasverseny színesíti a mindennapokat.
Göncz Árpád és Fenyő János autóklasszikusai érkeznek Szegedre

Göncz Árpád és Fenyő János autóklasszikusai érkeznek Szegedre 

Száz különleges Mercedes, száz izgalmas történet .
Biztató eredmények a hazai turizmusban

Biztató eredmények a hazai turizmusban 

Az utazási kedv élénkülését elsősorban az idei több hosszú hétvégével magyarázzák a szakértők.
Április végén rendezik Esztergom kedvelt programsorozatát

Április végén rendezik Esztergom kedvelt programsorozatát 

A programsorozatnak most is része lesz az Akkor és Most Jármű Expo, a Zenei Fesztivál és a Lampionos Hajós Felvonulás.
Turisztikai Konjuktúra Index - március

Turisztikai Konjuktúra Index - március 

Ebben megállapítják, hogy a tavasz első hónapjában a turisztikai cégek kedvezőbb helyzetben vannak a többi szektornál.
Négy nap varázslat a Dunakanyarban

Négy nap varázslat a Dunakanyarban 

2024. június 20-23. között kerül megrendezésre a VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozó.

Interjú

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.
Első az életképesség: fenntartható üzleti modell a vendéglátásban

Első az életképesség: fenntartható üzleti modell a vendéglátásban 

A vendéglátóipar fenntarthatósági fordulata elkerülhetetlen az ökológiai lábnyomunk csökkentéséért - de vajon hatékonyan cselekedhet-e a fenntarthatóságért egy olyan vendéglátóhely, amelynek saját jövője sincs biztosítva?
Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.