Virágözön és csillagoségbolt-park

Tavaly 32 százalékkal több turista kereste fel Kaposvárt, mint egy évvel korábban, s több mint 52 ezer bejelentett vendégéjszakát töltöttek el ott. Hogy ez minek köszönhető? Ennek jártunk utána Somogyország fővárosában.

A zselici lankák és a Kapos folyó között, hét dombra épült város sétálóutcájában egyértelművé vált számunkra, hogy az 1910-es évek Vi- rágos Város mozgalmának szellemiségét őrző Kaposvárt miért választották be a hét legvirágosabb város közé, s szerzett Fran- ciaországban aranyminősítést az európai virágos városok és falvak versenyén. Amerre a szem ellát, virágok lepik el a tereket, díszítik a kandelábereket. Miközben megcsodáltuk a műalkotások- nak is beillő szökőkutakat, a szecessziós han- gulatú Szivárvány Kultúrpalota előtt Bocska Ágnes, a Tourinform-iroda vezetője elmondta, hogy Kaposváron több mint 238 szecessziós épület található, amelyek homlokzata mögött azonban több helyen már modern épületek húzódnak meg. Egyetlen épület „eredeti” tel- jesen, a Bauhaus-ház a Fő utcán.

 

Elsétáltunk az Arany Oroszlán patika mellett, ahol Rippl­Rónai József patikusse- gédként dolgozott, majd mint végzett gyógy- szerész itt helyezkedett el, és itt festette első jelentősebb képét. Buszra szállva folytattuk utunkat a szentjakabi romokhoz, ahol a ben- cés apátság felújításának utolsó lépéseinél tartanak. Innen utunk egy különleges, korsó alakú szökőkút mellett elhaladva a Donner városrészbe, a Rippl-Rónai-villához vezetett. A korsót Donner János emlékére emelték, aki a város első sörfőzdéjét nyitotta meg. A megújult Róma-villa egykor nyaralónak épült. Itt élt Rippl­Rónai József 1927-ben bekövetkezett haláláig. A villa ma emlékház és képtár. A hatalmas park nagy fái alatt meg- pihenhet az idegen, miközben betekinthet a műterem nyitott ablakán, vagy betérhet a fogadóépületbe, ahol megnézheti a Rippl- Rónai által tervezett Andrássy-ebédlőt, a Zsolnay-gyárban a művész tervei alapján készült tányérokkal. Gyönyörködhet a rekonstruált homlokzati üvegablakban és mennyezeti üvegbevilágító- ban, s megcsodálhatja a Vörös ruhás nő című falikárpitot. Kaposvár nemcsak a művésze- tek városa, hanem a vízi és a lovassporté is. Ez utóbbi gyakorlására a Kaposvári Egyetem Lovardájában vagya Meistro Lovastanyán van mód, míg a vizek szerelmeseit a Töröcskei-tó és a Deseda várja. A Desedához, amely az ország egyik leg- hosszabb mesterséges tava, a Sportcsar- noktól az újonnan épült kerékpárúton bicikli- vel tettük meg az utat. Itt újabb csoda tárult elénk. Már messziről látható volt a víz fölé benyúló, hajóra emlékeztető látogatóközpont épülete, amelyben már szorgos kezek rendezik a Deseda élővilágát bemutató kiállítást, amelyjúliusban nyílik. Két új híd és egy kilátó is épült a tónál, és egy napelemes hajót is vásárolt a város. Vízi játszótér is lesz itt, és hamarosan elkészül a madár-, a szitakötő- és a békales.

VADREGÉNYES TÁJAKON

Innen a Zselic erdős lankái között megbúvó Hotel Kardosfa felé vettük az utat. A Kapos- vártól húsz kilométerre fekvő ökoturisztikai és konferencia-központhoz vadregényes tájon vezet az út. A valamikori Esterházy- erdészlak, majd vadászház a Sefag Zrt. vadászterületén, a Zselici Tájvédelmi Kör- zetben található. A háromcsillagos szálloda 23 szobájában 48 vendéget tudnak elszállá- solni. A vendégek kényelmét wellnessrészleg, teniszpálya és a Göncölszekér játszótér is szolgálja. A szállás és a konyha remek, a csendet szinte vágni lehet. Negyvenszáza- lékos a kihasználtsága, köszönhetően a szép környezetnek és a közelében található Zselici Csillagoségbolt-parknak. A Zselicről s az erdőgazdaság tevé- kenységéről a Sefag Zrt. vezérigazgatója, Barkóczy István tájékoztatott. A Dél-Dunán- túl jelentős vadászterületekkel rendelkezik, ezért a vadászházak turisztikai szerepet is betöltenek. A Sefag Zrt.-nél a hivatásos vadá- szoknál feltétel a nyelvismeret. Kivétel nélkül beszélnek németül, egyre többen angolul is megértetik magukat.„Egy évtizede az összes vadászházunkat nyitottá tettük, hiszen a vadászidény szep- tembertől februárig tart.

 

A Deseda mellett kalanderdőt hozunk létre az arborétum mel- lett. Az igazi attrakció a kiemelt kormányzati programként, 670 millióból – uniós forrás felhasználásával – megvalósuló A határ a csillagos ég projekt a csillagoségbolt-re- zervátumban. A beruházás a tervek szerint év végére készül el. A projekt keretében csillagá- szati kutatásokra alkalmas teleszkópot sze- reztünk be, planetárium épül konferenciate- remmel, valamint egy 35 méter magas kilátó. Szeptembertől önálló turisztikai osztály kezdi meg működését a társaságnál” – tudtuk meg a vezérigazgatótól. Az időjárás is kegyes volt hozzánk, amikor az esti túra során kipróbál- hattuk, milyen lámpa nélkül sétálni éjszaka az erdőben. Csillagász segítségével néhány bolygót is megcsodálhattunk a távcsövön keresztül. Másnap utunkat ismét Kaposvár felé vettük, ahol a város első emberével, Szita Károllyal találkoztunk.

FESTŐK ÉS SZÖKŐKUTAK

„Kaposvár ma már nemcsak a virágok, de a szökőkutak városa is – mondta. – Az elsőt 1913-ban állították fel a színház előtt, ma már 28 van a városban. De a fesztiválok vagy a festők városának is lehet nevezni. Ezek mind jó hatással vannak Kaposvár idegenfor- galmára, ahogy a színház is, amely a mai na- pig sok vendéget vonz Somogy székhelyére. A célunk továbbra is az, hogy Kaposváron az évtized végére mindenki dolgozhasson, aki szeretne, s ebben a turizmus meghatározó lehet. A fejlesztések is ezt a célt szolgálják.” Kitért arra is, hogy a városnak sikerült az üre-sen álló Csokonai Fogadót megvásárolnia, amely a helyreállítást követően ismét régi fényében pompázik majd.

HOTEL ÉPÜL A FÜRDŐ MELLÉ

„A szálláshelyek fejlesztésére is nagy hang- súlyt helyezünk, ugyanis óriási a hiány a mi- nőségi szálláshelyekből – folytatta Szita Ká- roly. – A Virágfürdő már úgy épült meg, hogy csatlakoztatható legyen hozzá egy szálloda. A tervek szerint egy 120 szobás, négycsilla- gos hotel épül fel mellette. A vasútállomás környéke is rövid időn belül megújul.” Szó esett arról is, hogy Kaposváron jelen- tős számban találhatók akadálymentesített épületek, turisztikai attrakciók. Ilyen a Virág- fürdő, a Rippl-Rónai-villa, de ide tartoznak a Csiky Gergely Színház hallássérülteknek szóló előadása vagy a gyengén látóknak készült Braille-térképek. A hallássérültek és siketek számára turisztikai kisfilm is készült. A fogyatékkal élők bevonásával létrehozott, országosan is egyedülálló alkotás a somo- gyi megyeszékhely értékeit mutatja be jelelt helyszíni akciókkal, narrációval, magyar és angol nyelvű felirattal. Szita Károly szólt arról is, hogy a 2007– 2013 közötti uniós költségvetési ciklusban számos beruházást valósított meg a város uniós forrásból. Ennek egyik eleme a csak- nem 500 milliós Komplex kerékpáros és kulturális kínálat fejlesztése Kaposváron és a Zselicben projekt. Ennek részeként került sor a szentjakabi Bencés Apátság és Romkert szolgáltatásainak bővítésére, valamint a Kaposvári Nyári Esték színházi fesztivál infrastruktúrájának fejlesztésére. Ennek során megújult a szabadtéri színpad és a nézőtér, amely mobil lefedést is kapottModern hang-, színpadi és fénytechnikai, valamint audiovizuális eszközöket szereztek be, s akadálymentesítették a nézőteret és a kiszolgálóhelyiségeket. A városban újabb nyolcvan kilométer hosszú, összefüggő kerékpárút jött létre, amelyből hetet újonnan építettek, s a Deseda- tó körbekerékpározását teszi lehetővé. A fenn- maradó 73 kilométernyi útszakaszt forgalom- technikai eszközökkel jelölték ki. A Zselicet bemutató kerékpárútvonal mentén tizenegy új kerékpáros-pihenő is létesül.


Művészet és vendéglátás a Káli-medencében

Művészet és vendéglátás a Káli-medencében 

A Káli Art Inn lett 2023-ban az Art is Business Díj Vállalati kategóriájának győztese. Tulajdonosai, a Molnár Júlia–Héjja Róbert házaspár, szívvel-lélekkel elkötelezett amellett, hogy ötvözze a vendéglátást a művészetek szenvedélyes támogatásával. A Káli Art Park kialakításával pedig olyan egyedülálló kiállítóhelyet hoztak létre, ahol a kortárs szobrászművészek bemutathatják és értékesíthetik alkotásaikat.
Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen?

Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen? 

A tanulmányok szerint a fogyasztók több mint 90%-át befolyásolják az utazástervezésben az online platformokon posztolt értékelések, így nem meglepő, hogy az ágazat nagy harcot vív a hamis értékelésekkel, beleértve az indokolatlan rágalmazást és az érdemtelen túlértékelést egyaránt.
Szállodatörténelmet ír a Hunguest

Szállodatörténelmet ír a Hunguest 

480 teniszpálya területével egyenlő fejlesztést tudhat maga mögött a Hunguest, ami történelmi léptékű, hiszen Magyarországon ilyen volumenű szállodaipari felújítás és szállodaépítés még nem zajlott
Ráborították az asztalt a Bookingra

Ráborították az asztalt a Bookingra 

A beérkezett észrevételek értékelése után immár végleges a Gazdasági Versenyhivatal jelentése a hazai online szálláshely-közvetítési és szálláspiacon elvégzett gyorsított ágazati vizsgálatról. A Booking-botrányként elhíresült ügyben a hatóság több javaslatot is megfogalmazott a magyar fogyasztók és a hazai szállásadók védelme érdekében.
Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban

Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban 

A téli időszakban is az egyik legfontosabb turisztikai motiváció az egészségturizmus, amely így Magyarország egyik legjelentősebb, négyévszakos turisztikai terméke. Azon vidéki települések, ahol a gyógy- és élményfürdő mellett magas színvonalú szolgáltatások is várják a vendégeket, ebben az időszakban az átlagosnál nagyobb forgalomra és magasabb foglaltságra számíthatnak.
A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése

A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése 

A párizsi Ritz alkalmazottainak volt néhány izgalmas órája, mire egy porszívózsákból előkerült az ellopottnak hitt ékszer.
Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten

Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten 

A Kimpton Hotels, az Intercontinental Hotels Group luxus lifestyle márkája, amely világszerte több, mint 80 egységgel rendelkezik. A 2024 nyarán nyíló, Bem téren épülő, dunai panorámás patinás épület szintén ennek az izgalmas boutique brandnek ad majd otthont.
Vendégélmény fokozása az AR segítségével

Vendégélmény fokozása az AR segítségével 

A vendéglátóipar mindig is élen járt az új technológiák bevezetésében a vendégélmény fokozása érdekében. A mobil bejelentkezéstől a személyre szabott szolgáltatásokig a szállodák folyamatosan innovatív módokat keresnek ügyfeleik kielégítésére. Az egyik technológia, amely forradalmasíthatja a vendéglátást, az a kiterjesztett valóság (AR).
Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata

Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata 

A Hunguest Hotels megújult arculata elnyerte a Német Formatervezési Tanács által alapított German Design Award 2024 díjat a márkaidentitás kategóriában.
A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat

A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat 

A BDPST Ingatlanfejlesztő egyik projektje, a Dorothea Hotel nyerte a Portfolio Property Awards díjátadóján az Év Hotelprojektje kategóriában járó elismerést kedden Budapesten. Az eseményen az év legkiemelkedőbb hazai teljesítményeit, megoldásait és fejlesztéseit bírálták.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.