Virágzik a származás turizmus

Az Egyesült Államokban egyre elterjedtebb a 23andMe DNS minta értékelésének otthon is elvégezhető eszköze, amely alkalmas arra, hogy kimutassa a vizsgálatot végző személy őseinek származási országát, országait. Ebből indult néhány éve egy új, egyre népszerűbb utazás trend, amely szerint a DNS tesztet elvégzők előszeretettel utaznak a teszt által kimutatott őseik országába, országaiba - derült ki szakmai partnerünk, a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének nemzetközi híreiből.

A trend felismerését követően, az ebben rejlő együttműködés lehetőségeinek kihasználásában állapodott meg az AirBnB és a 23andMe. Az együttműködés keretében az ősei származási országát felkeresni kívánók az adott országban válogathatnak az AirBnB valóban autentikus lakásokból álló kínálatában. Emellett megismerkedhetnek őseik kulturális örökségével is. Így ha valakinek ősei között mexikóiak vannak, Mexico Citybe ellátogatva megtanulhatja a hagyományos textilfestés technikáit, ha Európa csizmájából származnak, akkor Olaszországban megismerkedhetnek a hagyományos olasz konyhával.

Az ún. származás turizmus térnyerését mutatja, hogy egy felmérés szerint az ezt megállapító DNS tesztet elvégzők 53%-nak az volt a célja, hogy információkat szerezzen őseinek származásáról. Egy az AirBnB által 2019-ben készíttetett tanulmány – amely 8.000 főre terjedt ki az USA-ban, Kanadában, Brazíliában, Mexikóban, Franciaországban, az Egyesült Királyságban és Ausztráliában – szerint a megkérdezettek 89%-a legalább egyszer már meglátogatta ősei származási országát.

Érdekes eredményt mutat a 23andMe e témában végzett felmérése is. Eszerint a DNS tesztet otthon elvégzők többségének ősei között legalább 5 különböző országból származó van, többek között az Egyesült Királyságból, Olaszországból, Mexikóból, Németországból, Írországból, Lengyelországból, Kínából, Spanyolországból, Nigériából, Indiából és Oroszországból. Ez azt is jelenti, hogy számos lehetőség kínálkozik számukra őseik földjének felfedezésére.


Máltán tűzijáték festi az eget

Máltán tűzijáték festi az eget 

A színpompás tűzijáték előadások idén április 20. és 30. között öt helyszínen kerülnek megrendezésre.
Megszűnik a határellenőrzés Románia repülőterein

Megszűnik a határellenőrzés Románia repülőterein 

Emellett a határrendészet mobil egységei továbbra is végezhetnek bejelentetlen ellenőrzéseket.
Rekord számú magyar munkavállaló az osztrák turizmusban

Rekord számú magyar munkavállaló az osztrák turizmusban 

Fenntarthatóság állt az idei bécsi Ferien Messe fókuszában.
Köln már most focilázban ég

Köln már most focilázban ég 

Kölnben játszik a magyar csapat a futball EB-n. És mi lehet ott a 90 percen túl?
Visszaállítják a határellenőrzést az EB idején a németek

Visszaállítják a határellenőrzést az EB idején a németek 

Minden németországi határátkelőnél ellenőrzést tartanak a nyári futball Európa-bajnokság ideje alatt, jelentették be a hivatalos szervek.
Osztrák kisokos áramszünet esetén

Osztrák kisokos áramszünet esetén 

A körlevélből megtudható, hogy mi a teendő és a helyes követendő eljárás egy teljes és tartós áramszünet következtében kialakult helyzetben.
Hamarosan összekötik az M30-ast az A2 osztrák autópályával

Hamarosan összekötik az M30-ast az A2 osztrák autópályával 

Újabb szakasza készült el az S7-es gyorsforgalmi útnak Ausztriában.
Ha nyár, akkor Ausztria -  vulkánok, kristályok, császári látnivalók

Ha nyár, akkor Ausztria - vulkánok, kristályok, császári látnivalók 

Akik idén nyáron különleges élményeket keresnek, legjobb, ha nem is mennek messzire.
Czeiszing Miklós: Nyárra érdemes északi úti célt választani, hogy a hőség, a szárazság ne zavarja a pihenést

Czeiszing Miklós: Nyárra érdemes északi úti célt választani, hogy a hőség, a szárazság ne zavarja a pihenést 

A Német Turisztikai Hivatal (DZT) magyarországi képviseletének vezetőjével a Klasszis Klub március 21-ei adásában beszélgettünk.
A hely, ahol a hegyi doktor rendel

A hely, ahol a hegyi doktor rendel 

A családi ház, illetve a rendelő, ahol a "Der Bergdoktor", azaz "A hegyi doktor újra rendel" forgatása zajlik immár 17 éve, valóban olyan, mint a filmeken.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.