Virtuális idegenforgalmi vásár a kínai beutazó forgalom visszaállításáért

Az Európai Unió és az AVIAREPS közös projektjeként.

Ebben európai és kínai turizmusban érdekelt kis-és középvállalkozásokat hoznak össze, a jelen helyzethez igazodva úttörő módon egy virtuális idegenforgalmi vásár formájában.

A „Partnerség az Európai Turizmusban” (PET) projektet az Európai Unió finanszírozza, és célja mindazon idegenforgalmi ágazatban működő európai kis- és középvállalkozások támogatása, amelyek üzleti tevékenységüket a kínai piacra kívánják kiterjeszteni.

Az Európai Unió különböző szakmai események, így a B2B (virtuális) vásárok, webes szemináriumok és e-tréningek szervezésén keresztül kívánja elősegíteni Kína és a transzeurópai turisztikai szolgáltatók egymásra találását és kapcsolatok kialakítását.

Hogy zajlik le a projekt?

A projekt részeként négy szakmai vásár kerül megrendezésre. Az első esemény június végén innovatív módon a virtuális térben fog lezajlani, majd ezt követik a 2021. márciusban, júniusban és októberben Berlinben, Chengdu-ban és Hangzhou-ban szervezett szakmai vásárok.

Cél: kínai beutazó forgalom erősítése Európában a Covid-19 után, hiszen a világjárvány előtt Európa egyre kedveltebb úti céllá vált a kínai utazók körében. Ennek a kedvező trendnek az újjáépítését és a Kínából érkező turistaforgalom fellendítését segítő projekt egyik fontos és egyben szimbolikus eleme ez a virtulás turisztikai vásár.

Mi az, hogy virtuális vásár?

Az eseménysorozat első állomása a virtuális tér lesz. A virtuális helyszínen a már kiválasztott 40 európai szolgáltató prezentációit követően 3D-s avatárok segítségével „négyszemközti” tárgyalásokra nyílik lehetősége a résztvevőknek.

Thierry Breton, a belső piacért felelős európai biztos megígérte támogatását az európai idegenforgalom helyreállításához, ami egyben egy fenntarthatóbb, rugalmasabb és innovatívabb turisztikai ágazat újjáéledését is jelenti. Noha Európán belül a határok újbóli megnyitása elkezdődött és a helyreállítás első jelei már megmutatkoznak, a távoli térségekkel való kapcsolatok újjáépítése időt vesz igénybe. Az átmeneti időt és az abban rejlő lehetőségeket kihasználva ez a virtuális vásár az első fontos esemény ezen kapcsolatok újjáépítésében. 

Forrás: Aviareps


Máltán tűzijáték festi az eget

Máltán tűzijáték festi az eget 

A színpompás tűzijáték előadások idén április 20. és 30. között öt helyszínen kerülnek megrendezésre.
Megszűnik a határellenőrzés Románia repülőterein

Megszűnik a határellenőrzés Románia repülőterein 

Emellett a határrendészet mobil egységei továbbra is végezhetnek bejelentetlen ellenőrzéseket.
Rekord számú magyar munkavállaló az osztrák turizmusban

Rekord számú magyar munkavállaló az osztrák turizmusban 

Fenntarthatóság állt az idei bécsi Ferien Messe fókuszában.
Köln már most focilázban ég

Köln már most focilázban ég 

Kölnben játszik a magyar csapat a futball EB-n. És mi lehet ott a 90 percen túl?
Visszaállítják a határellenőrzést az EB idején a németek

Visszaállítják a határellenőrzést az EB idején a németek 

Minden németországi határátkelőnél ellenőrzést tartanak a nyári futball Európa-bajnokság ideje alatt, jelentették be a hivatalos szervek.
Osztrák kisokos áramszünet esetén

Osztrák kisokos áramszünet esetén 

A körlevélből megtudható, hogy mi a teendő és a helyes követendő eljárás egy teljes és tartós áramszünet következtében kialakult helyzetben.
Hamarosan összekötik az M30-ast az A2 osztrák autópályával

Hamarosan összekötik az M30-ast az A2 osztrák autópályával 

Újabb szakasza készült el az S7-es gyorsforgalmi útnak Ausztriában.
Ha nyár, akkor Ausztria -  vulkánok, kristályok, császári látnivalók

Ha nyár, akkor Ausztria - vulkánok, kristályok, császári látnivalók 

Akik idén nyáron különleges élményeket keresnek, legjobb, ha nem is mennek messzire.
Czeiszing Miklós: Nyárra érdemes északi úti célt választani, hogy a hőség, a szárazság ne zavarja a pihenést

Czeiszing Miklós: Nyárra érdemes északi úti célt választani, hogy a hőség, a szárazság ne zavarja a pihenést 

A Német Turisztikai Hivatal (DZT) magyarországi képviseletének vezetőjével a Klasszis Klub március 21-ei adásában beszélgettünk.
A hely, ahol a hegyi doktor rendel

A hely, ahol a hegyi doktor rendel 

A családi ház, illetve a rendelő, ahol a "Der Bergdoktor", azaz "A hegyi doktor újra rendel" forgatása zajlik immár 17 éve, valóban olyan, mint a filmeken.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.