Vis maior helyzetben nincs kötbéreztetés

Hazai szállodásokat kérdeztünk, mi a helyzet náluk most, a járvány második hullámánál, rendezvények sorozatos visszamondása esetén. Egységes képet találtunk.

Nincs előleg, sem szankció

Sopronban, az ország nyugati szegletében, a négycsillagos Hotel Sopron igazgatónője, Szarjas Tímea elmondta, azt a gyakorlatot követik, hogy semmilyen büntető szankciót nem alkalmaznak azzal szemben, aki akár három nappal a rendezvény előtt mondja le az előre lefoglalt termet (volt rá példa). Inkább azt vezették be, ha valaki rendezvényhelyszín után érdeklődik, minden információt megadnak, ajánlatot küldenek, befoglalják az adott időpontra a kért termet, de nem kérnek előleget. És ezek után természetesen kötbért sem számláznak ki. Ha pedig a covid miatt elmarad az adott rendezvény, vagy új időpontot keresnek az ügyféllel egyetértésben, vagy megértik teljes mértékben a döntését – hiszen az adott rendelkezések, szigorítások miatt ez a lépés is teljesen érthető. A napokban a felújításokkal elkészült házban különben nem sok rendezvény miatt kopogtatnak mostanában az ügyfelek, néhány 20 fő körüli céges megbeszélés, vagy családi ünnepség – ennyi, amennyit előre látnak az őszi időszakra. És azt, hogy a decemberi, céges búcsúztatókat már mind lemondták partnereik, azzal köszönve el tőlük, jövőre visszatérnek ismét, amint normalizálódik a helyzet.

Éjféli menyasszonytánc délután?

Mivel tipikus vis major helyzetről van szó a rendezvények esetében, fejti ki Gulyás Eszter, a Magyar Kastélyszállodák és Történelmi Épületek Egyesületének elnöke, egyben a röjtökmuzsaji Szidónia Kastélyszálloda házigazdája, ezért aki befizetett előre egy rendezvényre előleget – vissza is kapja. Ez a kastélyszállodák esetében ma a bevált gyakorlat. Hiszen nem büntethető az ügyfél amiatt, amiről nem tehet: vagyis egy szigorító rendelet, utasítás miatt ellehetetlenül, hogy az általa befoglalt rendezvényt az általa elképzelt módon megvalósítsa. Ez, mondja az elnöknő, a kastélyszállodák esetében a legtöbbször esküvői program, és nyilvánvalóan nem azért nem jelenik meg az ifjú pár és a násznép az adott helyen az előre lefoglalt időpontban, mert a fiatalok időközben meggondolták magukat. Hanem az jött közbe, hogy a szigorítások miatt nem lehet éjféli menyasszonytánc, a násznép száma csakis szigorúan meghatározott keretek közt mozoghat, 23 óra után nem tartható tovább a program, arról nem beszélve, ha vegyesek a pár tagjai (egyikük külföldről érkezne a családjával, ismerőseivel együtt), karanténban lennének bezárva, onnan hogy juthatnak el az esküvő helyszínére időben? Azt vettük különben észre, teszi hozzá a kérdezett, hogy az ügyfeleink nagyon rugalmasak, mindenki inkább későbbre, egy jövő évi időpontra tolja a mennyegzőt, és az sem számít, hogy szombati napra essen, szóba jöhet a péntek, a csütörtök vagy más hétközbeni nap ugyanúgy. A rendezvények un. járulékos kárvallottjai – rendezvényszervezők, DJ-ék, fotósok, zenekarok, más fellépők - szintén nagyon megértőek ebben a helyzetben, ők is maximálisan alkalmazkodnak a megváltozott körülményekhez, bízva abban, elmúlik ez a nehéz időszak mindannyiunk életéből, és végre ismét egymást érik a különféle rendezvények, köztük az esküvők.

Hány rendezvény marad el? Az összes!

A nyáron csúcsra járatott, és nagyon sikeres főszezont magáénak tudható Balaton melletti szálláshelyek közül annak a négycsillagos füredi háznak a vezetőjét kérdeztük, aki bár több évre átadta korábban a ház igazgatói posztját, azonban ismét ő a tulajdonosa, egyben ügyvezető igazgatója is az Anna Grand Hotel Wine & Vitalnak. Lengyel Ernő kérdésünkre visszakérdezett: „Hogy sok rendezvényt visszamondtak-e az őszi/téli időszakra mostanában? Nem sokat, mindet!” Sorban érkeznek a lemondások a szigorítások, megkötések hatására, és mi egyfolytában fizetjük vissza a befizetett előlegeket a cégeknek, esküvői rendezvények szervezőinek, magánszemélyeknek. Egy-két, olyan 10-20 fős rendezvény még megmaradt, de abszolút megértjük az emberek félelmét a kontaktusoktól, találkozásoktól most, a járvány második hulláma idején, és természetes, ha ezeket is lemondják – ekkor is visszafizetjük a befizetett előleget, és semilyen szankciót nem alkalmazunk. A karácsonyi partik időszakáról pedig elmondhatom, gyakorlatilag egy ilyen jellegű rendezvényünk sem lesz, azzal biztatnak viccesen a partnereink: „Majd találkozunk 2030-ban!” 

Hosszú távon a kötbérezés nem kifizetődő

Szintén először elhagyta a balatoni szállodai igazgatói pozíciót Polgár András - akárcsak előző balatonfüredi megszólalónk -, azonban rövid állami feladatköri kitérő után visszatért a szállodák világába. Hiszen a volt siófoki Hotel Azurt igazgatta sok éven át, majd onnan először Pestre, a Magyar Turisztikai Ügynökséghez (MTÜ) került,  július közepe óta pedig a Duna-parti turistaparadicsomnak számító Visegrádon, a Thermal Hotel Visegrádnál (THV) tölti be a vezérigazgatói pozíciót. Elmondása szerint eltűntek házukból a rendezvények, ma már nincs egy se, pedig az egyéni vendégek mellett ez jelentette szállodájukban az egyik fő bevételi forrást. Nemcsak az őszi, már a téli időszakra, decemberre sincs üzleti foglalásuk, ezért próbálnak helyette, a veszteség mérséklésére, egyéni vendégkört csábítani a házba. Csakhogy, mint halljuk tőle, ez igencsak nehéz, hiszen az embereknek elfogyott az idei szabadságuk, és hétközben, munkaidőben nem pihenni indulnak, hanem a munkahelyükre, vagy otthonról végeznek home office-ban munkát. Az üzleti rendezvények esetében házuk próbálja érvényesíteni az előzőleg szerződésben foglaltakat, de nem ragaszkodnak hozzá tíz körömmel, mert teljesen érthető, hogy nehéz helyzetben vannak a megrendelést lemondók. Szükségük van arra, hogy a befizetett előleget visszakapják, vagy jövőre áttéve a programot, ott számítsák majd be az előre befizetett összeget a rendezvénynek helyt adók. Hosszú távon jobb taktika, ajánlja a vezérigazgató, ha „nem húzza le” az ügyfelet kötbér címén a szállodás, mert azzal az 1-3 millió forinttal senki nincs kint a vízből. Azonban a jó üzleti kapcsolat megóvása, a régi partnerek megőrzése érdekében jobb megoldás engedni a szerződés paragrafusaiból, és inkább megállapodni a jövőbeli együttműködésről – ez sokkal kifizetődőbb.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Forrás: Turizmus Online


Újabb atlétikai csúcsesemény gazdája lesz Budapest

Újabb atlétikai csúcsesemény gazdája lesz Budapest 

A Nemzetközi Atlétikai Szövetség (WA) újabb esélyt adna Magyarországnak.
Húsvéti szafari Nagykőrösön

Húsvéti szafari Nagykőrösön 

A tavaszi szünet első napján újra kinyitja kapuit Magyarország első és egyetlen autós szafari parkja.
Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben

Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben 

A 80 éve püspökké szentelt Mindszenty József egykori székhelye is megújul a beruházás során.
Banksy-kiállítás nyílik Budapesten

Banksy-kiállítás nyílik Budapesten 

A művész több mint száz alkotását lehet majd megnézni május 3-tól a Király utcai Komplex Kiállítóteremben.
Túrák és családi programok Székesfehérváron

Túrák és családi programok Székesfehérváron  

Íme a legjobb húsvéti programok és kirándulások a városban a hosszú hétvégén.
XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt

XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt 

A Wenckheim-pincét egy domb alá fúrták be, melyen a Csolt nemzetség által emelt monostor romjai állnak.
Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke?

Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke? 

Az április 30-ig véleményezhető terveken új stégek és a tóval kapcsolatot teremtő sétányok láthatók.
Húsvét a Skanzenben

Húsvét a Skanzenben 

Húsvétvasárnap és hétfőn a régi falusi húsvéti ünnepeket kelti életre a Szabadtéri Néprajzi Múzeum.
Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között

Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között 

A „Együttműködés a közösségekért" című magyarországi projekt célja egy multifunkcionális tér létrehozása a Józsefvárosban.
Váratlan helyről érkezett segítség a budapesti beutazó turizmushoz

Váratlan helyről érkezett segítség a budapesti beutazó turizmushoz 

A brit nézők körében közel két évtizede töretlenül népszerű BBC-műsor, "A Gyakornok" versenyzői legutóbb a magyar főváros turisztikai kínálatát is népszerűsítve versenyeztek egymással.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.