Visszamenőleg is vizsgálódik a NAV

A kasszacsere határidejének lejárta után a kereskedőket joggal aggasztja, hogy a pénztárgépes adatok alapján csak az aktuális tevékenységüket vizsgálják, vagy összevetik a friss eredményeket a korábbi forgalmi adatokkal – olvasható az onlinekassza.hu-n. Ekkor ugyanis kiderülhet, hogy valaki korábban eltitkolta a bevételt. Az onlinekassza.hu a NAV szakértőjétől megtudta, hogy a jogszabály alapján az adómegállapítási jog elévüléséig, vagyis 5 évre visszamenőleg vizsgálhatják a kereskedő gazdálkodását. A kasszacsere tehát nem törli el a múlt stiklijeit, sőt, könnyebb lesz feltárni azokat.

Szeptember 1-től nem használhatók a hagyományos pénztárgépek, kizárólag online kassza üzemelhet azokban az egységekben, amelyekre a 48/2013-as számú NGM rendelet vonatkozik. A jogszabály egy esetben enged kivételt, ha a már üzembe helyezett online pénztárgép meghibásodik. Ekkor átmenetileg december 31-ig üzemeltethet hagyományos pénztárgépet a kereskedő – közölte kérdésünkre a NAV sajtóirodája. Ha valaki szándékosan, vagy saját mulasztása miatt nem cserélt gépet, akkor az adóhivatal mulasztási bírságot szab ki, amely magánszemély esetén 500 ezer, vállalkozásnál 1 millió forintig terjedhet. Ezen felül bezárhatják a boltot akár 12 nyitvatartási napra is.

A pénztárgépek adatainak elemzésével az adóhivatal célja, hogy feltárja a visszaélési sémákat. Kimutathatóvá válnak a legális üzletmenettől látványosan eltérő tételmozgások, illetve a gyanús használat jelei – tájékoztatott a NAV sajtóirodája.

Ellenőrzést alapozhat meg, ha a pénztárgép üzembe helyezése utáni forgalmi számok gyanús eltérést mutatnak a korábbi bevallások, vagy hagyományos pénztárgép adataitól.
Az adómegállapítási jog elévülési idején belül – ez 5 évet jelent – a NAV folyamatosan ellenőrzi a kötelezettségek teljesítését. Amennyiben kiderül, hogy az adózó az elmúlt öt évben visszaélést követett el, úgy valamennyi jogkövetkezménnyel számolnia kell. Megfizettetik az adókülönbözetet, de adóbírságra és késedelmi pótlékra is számíthat a vétkes – tudtuk meg a hivatal szakértőjétől.

Forrás: onlinekassza.hu / Élelmiszer Online


Újabb atlétikai csúcsesemény gazdája lesz Budapest

Újabb atlétikai csúcsesemény gazdája lesz Budapest 

A Nemzetközi Atlétikai Szövetség (WA) újabb esélyt adna Magyarországnak.
Húsvéti szafari Nagykőrösön

Húsvéti szafari Nagykőrösön 

A tavaszi szünet első napján újra kinyitja kapuit Magyarország első és egyetlen autós szafari parkja.
Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben

Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben 

A 80 éve püspökké szentelt Mindszenty József egykori székhelye is megújul a beruházás során.
Banksy-kiállítás nyílik Budapesten

Banksy-kiállítás nyílik Budapesten 

A művész több mint száz alkotását lehet majd megnézni május 3-tól a Király utcai Komplex Kiállítóteremben.
Túrák és családi programok Székesfehérváron

Túrák és családi programok Székesfehérváron  

Íme a legjobb húsvéti programok és kirándulások a városban a hosszú hétvégén.
XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt

XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt 

A Wenckheim-pincét egy domb alá fúrták be, melyen a Csolt nemzetség által emelt monostor romjai állnak.
Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke?

Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke? 

Az április 30-ig véleményezhető terveken új stégek és a tóval kapcsolatot teremtő sétányok láthatók.
Húsvét a Skanzenben

Húsvét a Skanzenben 

Húsvétvasárnap és hétfőn a régi falusi húsvéti ünnepeket kelti életre a Szabadtéri Néprajzi Múzeum.
Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között

Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között 

A „Együttműködés a közösségekért" című magyarországi projekt célja egy multifunkcionális tér létrehozása a Józsefvárosban.
Váratlan helyről érkezett segítség a budapesti beutazó turizmushoz

Váratlan helyről érkezett segítség a budapesti beutazó turizmushoz 

A brit nézők körében közel két évtizede töretlenül népszerű BBC-műsor, "A Gyakornok" versenyzői legutóbb a magyar főváros turisztikai kínálatát is népszerűsítve versenyeztek egymással.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.