Wizz Air: háromszoros forgalom, de dupla veszteség

A magyar gyökerű fapados légitársaság ugyan jelentős mértékben tudta növelni utasai számát a december 31-én végződött negyedévben az előző év azonos időszakához képest, de ez akkora költségnövekedést okozott, amelyet nem tudott ellentételezni a bevétel - írja az AIRportal.hu.

A cég szerdán nyilvánosságra hozott jelentésében arról számolt be, hogy a forgalma növekedésével a bevétele is szépen megugrott a harmadik pénzügyi negyedévében, a 2021. október-decemberi időszakban. A légitársasággal 7,7 millióan utaztak, ami három és félszer annyi, mint egy évvel korábban, a bevétel pedig 408 millió euró volt, két és félszer több 2020 azonos időszakához képest.

Megjegyezték azonban, hogy a kerozin árának folyamatos emelkedése, a jelentésben nem részletezett egyszeri tételek és a járatok újraindítása is plusz költséget jelentett, összesen 621 millió euró volt a kiadási oldalon, ami kétszer annyi, mint az előző évben.



Ezt a nagy eltérést a Wizz Air sem tudta ellentételezni, ezért a légitársaság a december 31-én zárult harmadik pénzügyi negyedévet 213 millió euró üzemi és 267 milliós adózott veszteséggel zárta, szemben az egy évvel korábbi 116 millió eurós nettó veszteséggel.

Váradi József vezérigazgató az eredményközlésben arra figyelmeztetett, hogy az omikron variáns terjedése és az utazási korlátozások miatt a negyedik pénzügyi negyedévi (január-március, mivel a Wizz Air március 31-én vált – a szerk.) veszteség a most jelentettnél is nagyobb lehet.


Forrás: Airportal.hu


Különleges jármű futott be Szentendrére - érdemes megnézni!

Különleges jármű futott be Szentendrére - érdemes megnézni! 

Az április 1-jén, hétfőn újra megnyitó szentendrei Városi Tömegközlekedési Múzeum legújabb kiállítási darabja egy egykori Margitszigeti Sétajárat.
Útlezárások a reptér felé április 2-től

Útlezárások a reptér felé április 2-től 

A Budapest Airport Zrt. tájékoztatása az április 2-án kezdődő útfelújítások kapcsán.
A Stadler lenyúlná a spanyol vonatgyártót a magyarok elől

A Stadler lenyúlná a spanyol vonatgyártót a magyarok elől 

A háttérben a madridi kormány állhat, amely a magyar konzorciumtól félti a Talgo vonatgyártót.
Személyi változás a Budapest Airportnál

Személyi változás a Budapest Airportnál 

Az általános és fejlesztési vezérigazgató-helyettes 17 év után, március 31-én távozik a vállalattól.
Guiness-rekorder a Flirt H2 motorvonat

Guiness-rekorder a Flirt H2 motorvonat 

A világrekorder vonat részben a Stadler szolnoki kocsiszekrény-üzemében készült.
Távozik posztjáról a Boeing vezérigazgatója

Távozik posztjáról a Boeing vezérigazgatója 

Dave Calhoun 2020 elején vette át a vezérigazgatói tisztséget, miután az elődjét, Dennis Muilenburgot leváltották.
A Lufthansa Technik tovább növekedne

A Lufthansa Technik tovább növekedne 

A Lufthansa Technik Budapest ügyvezető igazgatója áttekintést adott a magyar leánycég tavalyi teljesítményéről és idei terveiről.
Boeing-elkerülő weboldal indult

Boeing-elkerülő weboldal indult 

Pár kattintással kideríthető, hogy egy repülőjáratot pontosan milyen géptípussal teljesít majd a légitársaság.
Már közlekedik a Tisza-tó sebesvonat

Már közlekedik a Tisza-tó sebesvonat 

Egynapos túrához is ideális a menetrendje.
Sztrájkkészültség az osztrák légitársaságnál

Sztrájkkészültség az osztrák légitársaságnál 

Március 28-án és 29-én 430 járat nem indul el a tervek szerint, a leállás az közel 52 000 utast érinthet. 

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.