Wizz Air kézipoggyász: minden a tervek szerint halad

A tervek szerint halad a Wizz Air kézipoggyász szabályzatának tesztelése - közölte hétfőn a Wizz Air a Turizmus Online-nal.

A Wizz Air 2012. augusztus 1-én megkezdte új kézipoggyász szabályzatának tesztelését minden, Katowice (Lengyelország) és London-Luton (Egyesült Királyság) között közlekedő járatán. A tesztelés egy hónapig tart, vagy ameddig meggyőző eredmények születnek. A kezdeti visszajelzések mindenesetre bíztatóak. A július 9-i bejelentés után foglaló utasok 10%-a vásárolt 10 euróért jogosultságot nagy kézipoggyásszal való beszállásra.

Csak néhány utas érkezett a repülőtérre úgy, hogy nem fizette ki az online díjat a nagyobb kézipoggyászért, és így magasabb díjat kellett fizetnie a helyszínen. Azok, akik fizettek a nagyobb kézipoggyászért, élvezhették a korai beszállás előnyét a kis poggyásszal beszállók előtt, és csomagjaikat kényelmesen elhelyezhették az ülések feletti tárolókban. Augusztus 1-től, a tesztelés kezdetétől egyetlen gép sem késett túl nagy méretű csomag eltávolítása miatt.

„Egyértelmű tendencia, hogy az utasok jobban szeretnek kevés csomaggal, kisebb és ingyenes kézipoggyásszal utazni, ami számukra költséghatékonyabb, a légitársaság pedig üzemanyagot takarít meg”- közölte a légitársaság.

Szigorúan felszámoljuk

“A Wizz Air utasai a tesztelési időszak alatt megválaszthatják, hogy milyen kézipoggyászt visznek az utastérbe, így teljesen személyre szabott utazási élményben lehet részük. Függetlenül attól, hogy melyik opció mellett döntenek, minden utasunk élvezheti a kényelmesebb beszállás előnyeit. Továbbra is arra bíztatjuk utasainkat, hogy online vásárolják meg a nagy kézipoggyásszal történő beszállás 10 eurós díját, mert szigorúan felszámoljuk az emelt díjat a repülőtéren, amennyiben a csomag nem felel meg a méretre és súlyra vonatkozó előírásoknak. A tesztelés első napja utáni pozitív visszajelzések fényében már azon gondolkodunk, hogy ezt a szabályozást a teljes hálózatunkra kiterjesztjük,”- mondta Daniel De Carvalho, a Wizz Air vállalati kommunikációs vezetője.


Szántód, Tihany, Tomaj és Balaton szolgálatba állt

Szántód, Tihany, Tomaj és Balaton szolgálatba állt 

A BAHART négy új hajóval gazdagodott: a két-két kompot és katamaránt március 28-án, Balatonfüreden, a hajózási szezon kezdetén avatták.
Megszólalt a hitelminősítő a Boeing-ügyben

Megszólalt a hitelminősítő a Boeing-ügyben 

A Moody's hitelminősítő közölte, hogy fontolóra veszi a Boeing minősítésének lerontását.
Különleges jármű futott be Szentendrére - érdemes megnézni!

Különleges jármű futott be Szentendrére - érdemes megnézni! 

Az április 1-jén, hétfőn újra megnyitó szentendrei Városi Tömegközlekedési Múzeum legújabb kiállítási darabja egy egykori Margitszigeti Sétajárat.
Útlezárások a reptér felé április 2-től

Útlezárások a reptér felé április 2-től 

A Budapest Airport Zrt. tájékoztatása az április 2-án kezdődő útfelújítások kapcsán.
A Stadler lenyúlná a spanyol vonatgyártót a magyarok elől

A Stadler lenyúlná a spanyol vonatgyártót a magyarok elől 

A háttérben a madridi kormány állhat, amely a magyar konzorciumtól félti a Talgo vonatgyártót.
Személyi változás a Budapest Airportnál

Személyi változás a Budapest Airportnál 

Az általános és fejlesztési vezérigazgató-helyettes 17 év után, március 31-én távozik a vállalattól.
Guiness-rekorder a Flirt H2 motorvonat

Guiness-rekorder a Flirt H2 motorvonat 

A világrekorder vonat részben a Stadler szolnoki kocsiszekrény-üzemében készült.
Távozik posztjáról a Boeing vezérigazgatója

Távozik posztjáról a Boeing vezérigazgatója 

Dave Calhoun 2020 elején vette át a vezérigazgatói tisztséget, miután az elődjét, Dennis Muilenburgot leváltották.
A Lufthansa Technik tovább növekedne

A Lufthansa Technik tovább növekedne 

A Lufthansa Technik Budapest ügyvezető igazgatója áttekintést adott a magyar leánycég tavalyi teljesítményéről és idei terveiről.
Boeing-elkerülő weboldal indult

Boeing-elkerülő weboldal indult 

Pár kattintással kideríthető, hogy egy repülőjáratot pontosan milyen géptípussal teljesít majd a légitársaság.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.