Zene és gasztronómia párosul az Esterházy-kastélyban

Új rendezvénnyel bővül idén az eisenstadti (kismartoni) Esterházy-kastély zenei programkínálata. A Herbstgold elnevezésű fesztivál nemcsak művészeti, hanem gasztronómiai élményt is kínál majd szeptemberben - hangzott el az ausztriai Esterházy Magánalapítvány rendezvényeit ismertető hétfői sajtótájékoztatón Sopronban.

Schneider Erika, az alapítvány magyarországi képviselője elmondta, hogy három pillérre épülnek a kismartoni programok. Egyrészt a már hagyományos classic.Esterházy koncertsorozatra, másrészt a szentmargitbányai kőfejtő előadásaira, valamint ettől az évtől a Herbstgold fesztiválra. Ez utóbbi szeptember 6-án indul a Haydn Filharmónia hangversenyével.

Rhomberg Géza, a zenekar igazgatója felidézte: az együttest 30 évvel ezelőtt Fischer Ádám alapította a Bécsi Filharmonikusok és a legkiválóbb magyar zenekarok tagjaiból. Tavaly Nicolas Altstaedt lett az új művészeti vezető és 2017-től a zenekarnak a kismartoni Esterházy-kastély ad otthont. A Haydn Filharmónia a classic.Esterházy hangversenysorozat részeként januárban adott először koncertet Ausztriában.

A vonósnégyesekre épülő classic. Esterhazy programkínálatában szerepel még Marlis Petersen szopránénekesnő estje, a Chamber Orchestra of Europe koncertje, első ízben mutatkozik be Kismartonban és ezzel együtt Európában a kanadai Banffban megrendezett nemzetközi vonósnégyes-verseny idei győztese, a Rolston String Quartet is.

December 21-én a Pannon karácsonyi gálával zárul az elsősorban Haydn, Mozart, Beethoven műveit megszólaltató sorozat. A szentmargitbányai kőfejtő szabadtéri nagyszínpadán idén a Rigolettót mutatják be, a premier július 12-én lesz, több mint ötezer nézőt várnak - tette hozzá Schneider Erika.

Összesen tizenkilenc előadás lesz, a legutolsó augusztus 19-én. Rigolettót a fehér-oroszországi születésű Vladislav Sulimsky és az olasz bariton, Davide Damiani alakítja majd. A rendező a francia Philippe Arlaud lesz. A szeptember 6-án kezdődő Herbstgold fesztivál klasszikus, dzsessz, balkáni, illetve roma zenei koncerteket kínál kulináris élményekkel kiegészítve. A tíznapos rendezvény tematikájában a francia forradalomra épít, ugyanis Joseph Haydn zenei újításai is erre az időszakra estek.

A nyitóesemény a Haydn Filharmónia koncertje lesz, a repertoárban pedig Ludwig van Beethoven, Dmitrij Sosztakovics és Joseph Haydn egy-egy műve szerepel. A záróprogram szeptember 16-án egy vonósnégyes maraton lesz. A Herbstgoldot hagyományteremtő céllal szervezik Kismartonban, hogy a régió kultúráit, népeit közelebb hozza egymáshoz.

Forrás: Vendég&Hotel Online / MTI


Máltán tűzijáték festi az eget

Máltán tűzijáték festi az eget 

A színpompás tűzijáték előadások idén április 20. és 30. között öt helyszínen kerülnek megrendezésre.
Megszűnik a határellenőrzés Románia repülőterein

Megszűnik a határellenőrzés Románia repülőterein 

Emellett a határrendészet mobil egységei továbbra is végezhetnek bejelentetlen ellenőrzéseket.
Rekord számú magyar munkavállaló az osztrák turizmusban

Rekord számú magyar munkavállaló az osztrák turizmusban 

Fenntarthatóság állt az idei bécsi Ferien Messe fókuszában.
Köln már most focilázban ég

Köln már most focilázban ég 

Kölnben játszik a magyar csapat a futball EB-n. És mi lehet ott a 90 percen túl?
Visszaállítják a határellenőrzést az EB idején a németek

Visszaállítják a határellenőrzést az EB idején a németek 

Minden németországi határátkelőnél ellenőrzést tartanak a nyári futball Európa-bajnokság ideje alatt, jelentették be a hivatalos szervek.
Osztrák kisokos áramszünet esetén

Osztrák kisokos áramszünet esetén 

A körlevélből megtudható, hogy mi a teendő és a helyes követendő eljárás egy teljes és tartós áramszünet következtében kialakult helyzetben.
Hamarosan összekötik az M30-ast az A2 osztrák autópályával

Hamarosan összekötik az M30-ast az A2 osztrák autópályával 

Újabb szakasza készült el az S7-es gyorsforgalmi útnak Ausztriában.
Ha nyár, akkor Ausztria -  vulkánok, kristályok, császári látnivalók

Ha nyár, akkor Ausztria - vulkánok, kristályok, császári látnivalók 

Akik idén nyáron különleges élményeket keresnek, legjobb, ha nem is mennek messzire.
Czeiszing Miklós: Nyárra érdemes északi úti célt választani, hogy a hőség, a szárazság ne zavarja a pihenést

Czeiszing Miklós: Nyárra érdemes északi úti célt választani, hogy a hőség, a szárazság ne zavarja a pihenést 

A Német Turisztikai Hivatal (DZT) magyarországi képviseletének vezetőjével a Klasszis Klub március 21-ei adásában beszélgettünk.
A hely, ahol a hegyi doktor rendel

A hely, ahol a hegyi doktor rendel 

A családi ház, illetve a rendelő, ahol a "Der Bergdoktor", azaz "A hegyi doktor újra rendel" forgatása zajlik immár 17 éve, valóban olyan, mint a filmeken.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.