Zilai Zoltán

Ugyancsak forr mostanában körülötte a levegő. Egyrészt, mert a napokban kezdődik és egészen szeptember 15-ig tart a Nemzetközi Bor- és Pezsgőfesztivál egyszerre két helyszínen is, amely cégének, a Magyar Szőlő- és Borkultúra Kht.-nak egyik fő eseménye. Másrészt, mert híre ment, hogy a programsorozatnak idén akad egy konkurense a Felszabadulás téren. Erről is, arról is kérdeztük a borszakembert, a kht. ügyvezető igazgatóját, Zilai Zoltánt.

2ht Kezdjük azzal, ami most mindenkit érdekel: hogy viszonyul az ellenrendezvényhez? Hiszen a várbeli borfesztivállal épp egy időben, szeptember 9. és 12. között tartják a Felszabadulás téren a „Borfalu” elnevezésű programot. Mit gondol, miért találták ki ezt a szervezők?


– Komolyan mondom, fogalmam sincs, miért jó ez nekik. Hiszen üzleti fogásként sem hozhat nagy hasznot, ha egy időben rendeznek két hasonló típusú, a bort szerető nagyközönségnek szóló, vagyis ugyanazt a piaci szegmenst megcélzó eseményt. Amikor megtudta a borszakma, hogy mire készül a Palota Borház Kft. (a kezdeményezéshez Szeremley Huba is csatlakozott), egyöntetűen kiálltak a mi rendezvényünk mellett. Levelet írtak a Borfalu fővédnökének, Demszky Gábor főpolgármesternek, amelyben közösen tiltakoznak a program miatt. A nyilatkozatot a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa, a Magyar Borgazdaságok Szövetsége és a Pannon Bormíves Céh képviselői is aláírták. Ez utóbbinak különben Szeremley Huba szintén tagja. Szóval higgye el, nem értem az egészet. Azonban úgy gondoltuk, természetesen nekünk is lépnünk kell: bírósághoz fordultunk, „jellegbitorlás” címén adtuk be a peranyagot, és reméljük, hogy gyorsított eljárás során járnak el majd a hatóságok. Idén már 13. éve rendezzük meg ezt a programsorozatot, nagy tapasztalattal rendelkezünk, egyre több a jelentkező (idén már 150 a kiállítók száma a kezdeti 20-25-tel szemben), és a 40-60 ezres látogatói létszám alapján nyugodtan mondhatom, óriási a siker. A rendezvénysorozaton részt vevő borászok véleménye is azonos: ilyen jó közönséggel, a borosszakma számára fontos piaci szegmenssel való találkozó sehol másutt nincs az országban, kizárólag a szeptemberi rendezvényen fenn, a Várban.

2ht Honnan veszi a borosszakma, hogy pontosan kik a látogatók?

– Nap mint nap találkoznak velük a kiállítás ideje alatt, valamint az a kérdőív is mérvadó, amit idén immár harmadik éve készítünk. 7-800 látogatót kérdezünk végig, ebből kiderül, hogy nők-férfiak fele-fele arányban látogatnak hozzánk, többségük tehetős, és a 40 év alatti korosztályhoz tartozik. Mérjük a tetszésindexet, a médiakampányunk sikerességét, és rákérdezünk személyes adatokra is: iskolázottság, foglalkozás, anyagi helyzet. Aki nem akar, az a kérdésekre persze nem válaszol.

2ht Jártam tavaly a rendezvényükön, jó hangulatú, kellemes és kulturált szórakozásnak tűnt, megfejelve kiváló borokkal. Csak azon gondolkodtam, miért nem tolják ki a programsorozat idejét? Hiszen másutt, például a Balatonnál gyakran tartanak borheteket, itt pedig, a főváros szívében, egyben legszebb, legfrekventáltabb helyén, úgy gondolják, elegendő ez a négy rövid nap?

– Már 1992 óta, a nyitástól mindig ugyanebben az időpontban, szeptember elején tartjuk a fesztivált. Igaz, korábban még a Vörösmarty téren rendezkedtünk be, ott állítottuk fel a pavilonokat, csakhogy később kinőttük a pesti Belvárost, ezért kapaszkodtunk fel a Várba. És természetesen nekünk is eszünkbe jutott a hatalmas érdeklődésen felbuzdulva, hogy ki kellene tolni az időpontot. Hiszen egy sikeres szakmai és idegenforgalmi eseménysorozat miért ne tarthatna nyitva egy héten át? Ám az ötlet heves ellenállásba ütközött a borosgazdák, a kereskedők és a borházak részéről. Érthető, mivel ez a szüret kezdetének ideje, ilyenkor mindenkinek otthon, a szőlőjében a helye. És mivel a hazai borászat krémje, a felső kétharmad az állandó kiállítónk, tudjuk és megértjük, még ez a négy nap is hatalmas kiesés nekik. Csak azért jönnek el, mert nekik is fontos a nagyközönséggel a találkozó.

2ht A záró kérdés szinte törvényszerű: ön, a szakember milyen bort szeret, melyiket fogyasztja legszívesebben?

– Ahogy öregszem, azt vettem észre, hogy korszakaim vannak. Most épp a testes, szép, érett fehérborokat pártolom. Azonban ha egy éve kérdez, akkor a vörösborokat kóstoltam szívesebben, és ma még nem tudhatom, mit hoz a jövő.

 

 

Született: 1959. április 27-én, Budapesten, a Bika jegyében. („Nemigen foglalkozom a horoszkópokkal. Azt azért tudom, hogy a Bikát a szelídség, a béketűrés, az emberszeretet jellemzi, valamint az, hogy nem tud haragot tartani – talán ilyen vagyok én is.”)

Család: A papa neves borszakember, szőlészetet tanított korábban a Kertészeti Egyetemen, az édesanya óvónő volt nyugdíjazásáig. Bátyja ügyvéd, és szintén a borok szakértője: a rangos Magyar Bor Akadémia tagja. Zilai úr családos ember, neje légiutas-kísérő a Malévnál, lányaik 13, illetve 16 évesek, mindketten iskolába járnak még.

Iskolák: A budafoki Soós István Borászati Szakközépiskolában érettségizett 1977-ben, majd a budapesti Kertészeti Egyetem borászat szakán szerzett 1983-ban diplomát. Később beiratkozott a Gödöllői és Párizsi Agrár Egyetemek közös, azaz két helyszínen vezetett, agrártanácsadó képzésére, ahol 1991-ben kapott másoddiplomát.

Munkahelyek: „Mint mindenben, ebben is hűséges típus vagyok” – vallja a szervező szakember, és kiderül, tényleg: tíz éven át (1983–93) a Hungarovinnél tevékenykedett gyártásvezetőként. Közben, a rendszerváltást követően, 1991-ben barátaival és testvéreivel alakította meg azt a céget – a Corvinum Kft.-t (amely ma már részvénytársaságként működik) –, ahol jelenleg is tulajdonos. Aktívan 1993–2000 között dolgozott a cégben, a bornagykereskedésben, ahol ma is ez a fő profiljuk. 1991-ben kezdte munkáját a Magyar Szőlő- és Borkultúra Alapítvány, amely 8 év után Kht.- ként működött tovább, és ahol ügyvezető igazgatóként dolgozik a borszakember.

Nyelvtudás: Francia.


Művészet és vendéglátás a Káli-medencében

Művészet és vendéglátás a Káli-medencében 

A Káli Art Inn lett 2023-ban az Art is Business Díj Vállalati kategóriájának győztese. Tulajdonosai, a Molnár Júlia–Héjja Róbert házaspár, szívvel-lélekkel elkötelezett amellett, hogy ötvözze a vendéglátást a művészetek szenvedélyes támogatásával. A Káli Art Park kialakításával pedig olyan egyedülálló kiállítóhelyet hoztak létre, ahol a kortárs szobrászművészek bemutathatják és értékesíthetik alkotásaikat.
Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen?

Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen? 

A tanulmányok szerint a fogyasztók több mint 90%-át befolyásolják az utazástervezésben az online platformokon posztolt értékelések, így nem meglepő, hogy az ágazat nagy harcot vív a hamis értékelésekkel, beleértve az indokolatlan rágalmazást és az érdemtelen túlértékelést egyaránt.
Szállodatörténelmet ír a Hunguest

Szállodatörténelmet ír a Hunguest 

480 teniszpálya területével egyenlő fejlesztést tudhat maga mögött a Hunguest, ami történelmi léptékű, hiszen Magyarországon ilyen volumenű szállodaipari felújítás és szállodaépítés még nem zajlott
Ráborították az asztalt a Bookingra

Ráborították az asztalt a Bookingra 

A beérkezett észrevételek értékelése után immár végleges a Gazdasági Versenyhivatal jelentése a hazai online szálláshely-közvetítési és szálláspiacon elvégzett gyorsított ágazati vizsgálatról. A Booking-botrányként elhíresült ügyben a hatóság több javaslatot is megfogalmazott a magyar fogyasztók és a hazai szállásadók védelme érdekében.
Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban

Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban 

A téli időszakban is az egyik legfontosabb turisztikai motiváció az egészségturizmus, amely így Magyarország egyik legjelentősebb, négyévszakos turisztikai terméke. Azon vidéki települések, ahol a gyógy- és élményfürdő mellett magas színvonalú szolgáltatások is várják a vendégeket, ebben az időszakban az átlagosnál nagyobb forgalomra és magasabb foglaltságra számíthatnak.
A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése

A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése 

A párizsi Ritz alkalmazottainak volt néhány izgalmas órája, mire egy porszívózsákból előkerült az ellopottnak hitt ékszer.
Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten

Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten 

A Kimpton Hotels, az Intercontinental Hotels Group luxus lifestyle márkája, amely világszerte több, mint 80 egységgel rendelkezik. A 2024 nyarán nyíló, Bem téren épülő, dunai panorámás patinás épület szintén ennek az izgalmas boutique brandnek ad majd otthont.
Vendégélmény fokozása az AR segítségével

Vendégélmény fokozása az AR segítségével 

A vendéglátóipar mindig is élen járt az új technológiák bevezetésében a vendégélmény fokozása érdekében. A mobil bejelentkezéstől a személyre szabott szolgáltatásokig a szállodák folyamatosan innovatív módokat keresnek ügyfeleik kielégítésére. Az egyik technológia, amely forradalmasíthatja a vendéglátást, az a kiterjesztett valóság (AR).
Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata

Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata 

A Hunguest Hotels megújult arculata elnyerte a Német Formatervezési Tanács által alapított German Design Award 2024 díjat a márkaidentitás kategóriában.
A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat

A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat 

A BDPST Ingatlanfejlesztő egyik projektje, a Dorothea Hotel nyerte a Portfolio Property Awards díjátadóján az Év Hotelprojektje kategóriában járó elismerést kedden Budapesten. Az eseményen az év legkiemelkedőbb hazai teljesítményeit, megoldásait és fejlesztéseit bírálták.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.