Zöld megoldás: ingyenes tömegközlekedés

A La Manche csatorna partján, a belga határ közelében fekvő 90 ezres francia város, Dunkerque  újabban zöld beruházásokkal próbálja átpozicionálni magát. A tengerbe egy jelentős szélerőmű farmot építenek, míg a városközpontot a gyalogosok érdekében szabják át.

Tavaly szeptemberben az egész tömegközlekedést átalakították. Negyven százalékkal nőtt a buszok száma, útvonalakat hosszabbítottak meg, expressz járatokat vezettek be és az egész rendszert ingyenessé tették. Nemcsak a városi, hanem a környékbeli településekre járó vonalakat is ingyenesek lettek, összesen 200 ezer embert kiszolgálva. A buszozásért pedig a helyiek mellett az ide utazóknak sem kell fizetnie.

 

hogy Nyugat-Európában és Észak-Amerikában szinte mindenhol, Dunkerque-ben is az autós közlekedésnek rendelték alá a városfejlesztést a huszadik század második felében. Ennek az lett az eredménye, hogy a francia városban a városi buszok gyakran szinte teljesen üresek voltak, mint számos másik nyugati kisvárosban. A jegyeladások a rendszer működtetésének mindössze tíz százalékát fedezték, így a város komolyabb bevételkiesés nélkül tehette ingyenessé a tömegközlekedést.

Hétvégén duplájára nőtt a buszokat használók száma, hétköznapokon pedig 60 százalékkal nőtt. Egy felmérés szerint a Dunkerque-iek fele többször vagy sokkal többször használja a buszokat, mint korábban. A többet buszozók fele pedig azt mondta, hogy autózás helyett kezdtek el rendszeresen buszozni.

Az ingyenes tömegközlekedés modelljét számos környékbeli város teszteli. Az 50 kilométerre fekvő Calais-ban 2020-tól vezetik be. Az északi iparvidék egyik leginkább elszegényedett városa, Valenciennes a 25 éven aluliaknak teszi ingyenessé a tömegközlekedést egy 20 eurós regisztrációs díj ellenében. A közép-nyugati Chateauroux és Niort buszjárataiért már évek óta nem kell fizetni.

{youtube|id=3ktMBkIQ2RA}

Szintén Európában

Az észt Tallin híres arról, hogy a világ fővárosai közül elsőként lett ingyenes a tömegközlekedés 2013-ban. Észtország pedig most Luxemburggal verseng, hogy melyikük lehet az első ország, ahol nem kell fizetni az utazásért.

 

Forrás: G7


Közel félmillió e-töltőpont elérhető hamarosan a franciáknál

Közel félmillió e-töltőpont elérhető hamarosan a franciáknál 

A nagyszabású fejlesztés megvalósítása érdekében 64 francia autópálya-pihenőben most 320 Siemens gyorstöltőt telepítettek.
A WIZZ első isztambuli járata elindult Debrecenből

A WIZZ első isztambuli járata elindult Debrecenből 

Isztambul a második törökországi város, amely már Debrecenből is közvetlenül elérhető Antalya után.
Nyitva az izraeli légtér a súlyos iráni légitámadást követően

Nyitva az izraeli légtér a súlyos iráni légitámadást követően 

Izrael vasárnap reggel megnyitotta légterét a szombat éjszakai, sikeresen kivédett légitámadás után, jelentették be hivatalosan Izraelben.
Melyik lesz az év ötödik kerékpárútja?

Melyik lesz az év ötödik kerékpárútja? 

A pályázat célja, hogy minél több vonzó bringás helyszínt tegyen ismertté.
Újabb fenntarthatósági lépés ennél a légitársaságnál

Újabb fenntarthatósági lépés ennél a légitársaságnál 

Hamarosan a Wizz Air járatainak tíz százaléka repülhet zöld üzemanyaggal.
Közvetlen járat indítása Budapest és Kanton között

Közvetlen járat indítása Budapest és Kanton között  

Elsősorban üzleti utasokra számítanak.
Figyelem! Útfelújítás a reptér felé vezető úton

Figyelem! Útfelújítás a reptér felé vezető úton 

A 3. ütem várhatóan április 15-én kezdődik és április 20-ig tart.
Egyre többen repülnek Svájcba

Egyre többen repülnek Svájcba 

Élen a Budapest-Bázel útvonal a Kiwi.com svájci foglalási listáján.
A világ legnépszerűbb repülős útvonalai

A világ legnépszerűbb repülős útvonalai 

2024-ben az előrejelzések szerint rekordszámú, 4,7 milliárd ember utazik légi úton.
A Flixbus szintet lép új olasz útvonalaival

A Flixbus szintet lép új olasz útvonalaival 

Közölték, hogy népszerű alternatívaként érdemes számításba venni a buszos utaztatást különböző útvonalakon.

Interjú

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.
Első az életképesség: fenntartható üzleti modell a vendéglátásban

Első az életképesség: fenntartható üzleti modell a vendéglátásban 

A vendéglátóipar fenntarthatósági fordulata elkerülhetetlen az ökológiai lábnyomunk csökkentéséért - de vajon hatékonyan cselekedhet-e a fenntarthatóságért egy olyan vendéglátóhely, amelynek saját jövője sincs biztosítva?
Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.