Zöld út a Kalocsa Szíve programnak

2 milliárd forintot nyert Kalocsa a Kalocsa Szíve Program megvalósításához.

A 2010 őszén megválasztott új kalocsai önkormányzat új fejlesztéspolitikai irányt szabott a városnak. Ennek alapja az a 2012 elején elfogadott Haynald Városfejlesztési Stratégia, mely hat fő területet ölel fel: gazdaságfejlesztés és innováció, infrastruktúrafejlesztés, intézmények fejlesztése, humánerőforrás-fejlesztés, zöldgazdaság-fejlesztés, turizmusfejlesztés.

Utóbbi megvalósulásához több dolog együttes meglétére van szükség a településen. Egyrészt nélkülözhetetlen a TDM szervezet és a városmarketing kft. munkája a többnapos fesztiválok, egy-egy napos rendezvények, különleges programok megvalósításában, hogy élettel teljen meg a város.

Mindezek mellett azonban fontos az is, hogy azt a szellemi-kulturális örökséget, ami most is Kalocsa turizmusának alapja, modern, 21. századi köntösbe öltöztesse a desztináció. Épp ezért elengedhetetlen a történelmi belváros infrastrukturális és attrakciókkal történő fejlesztése. Ennek jegyében született meg a Kalocsa Szíve Program, amely politikai ciklusokon átívelő, középtávú, 8-12 évet felölelő projekt.

A stratégia megvalósításának első üteméhez Kalocsa Város Önkormányzata (Konzorciumban az Incrementum Érseki Vagyonkezelő Központ és Kalocsai Vagyonhasznosítási és Könyvvezető Kft. közreműködésével) 2012 májusában turisztikai kiemelt projektötletet nyújtott be a Dél-alföldi Regionális Fejlesztési Ügynökséghez „Kalocsa Szíve Program” címmel.

Zöld utat kapott a program

A Kormány 1312/2013. (VI. 7.) Korm. határozatában döntött a „Kalocsa Szíve Program” kiemelt projektként történő nevesítéséről 1.999.933.400 maximális elszámolható közkiadással, 100 százalékos támogatási intenzitással, és hozzájárult ahhoz, hogy a részletes projektjavaslat benyújtását követően a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség a támogatási szerződést a konzorciumi tagokkal megkösse.

A kitartó lobbinak és a szakmai előkészítő munkának köszönhetően az elmúlt hét végén a magyar közlönyben megjelent az a kormányhatározat, mely közli a Kalocsa Szíve Program megvalósításához 2 milliárd forint támogatást ítéltek oda. A tervek szerint Kalocsa történelmi belvárosára összesen 2 milliárd 650 millió forintot költhetnek. 

Befejeződik a főszékesegyház granciózus rekonstrukciója

A 2 milliárd 650 millió forint a következőképp oszlik meg: az érsekség kapott egyszer 150 majd 500 millió forint támogatást, (úgynevezett RKI-t, a Rendkívüli Kormányzati Intézkedési alapból), melyből be tudja fejezni a grandiózus rekonstrukció alatt álló főszékesegyházat, az Érseki Palotát, a Huber házat, valamint a Szentháromság tér felújítását, a Szentháromság szoborral együtt.

Ezen 650 millió felett, a konzorciumban beadott Kalocsa Szíve első ütemének 2 milliárdjából 400 millió forint szintén az egyház része, melyből a szálloda melletti kanonoki ház modern egyházi látogatóközponttá és kincstárrá fejlesztése valósul meg.

Vonzóbbá válik a történelmi belváros

A Kalocsa Szíve Program célja Kalocsa város történelmi városmagjának integrált turisztikai vonzerőfejlesztése, ezáltal az épített és kulturális örökség megőrzése, és látogatóbarát fejlesztése. Az önkormányzat célja továbbá, hogy a város idegenforgalmának fellendítésével, a látogatók és a vendégéjszakák számának növelésével közvetlen és közvetett módon új munkahelyek jöjjenek létre Kalocsán és a térségben, valamint a turizmusban és a kapcsolódó iparágakban működő helyi kis- és középvállalkozások jövedelmezősége, ezáltal munkahely-megőrző képessége erősödjön, és a kalocsai lakosság életkörülményei javuljanak.

Az önkormányzat 1,6 milliárdjából tételesen lebontva a következő elemek valósulnak meg: Kalocsai Látogatóközpont és borturisztikai bemutatóhely létrehozása a Nagyszeminárium épületében; Nicolas Schöffer Gyűjtemény látogatóbarát múzeummá fejlesztése, és a Chronos-8 fénytorony rekonstrukciója; Érsekkert és környezetének rehabilitációja, Platán Kulturális Rendezvényközpont építése; Asztrik tér vonzerőfejlesztése; Szentháromság tér környékének közlekedési útjainak és parkolóinak minőségi és mennyiségi fejlesztése; Foktői úton új turisztikai buszparkoló létrehozása a Csillás parkban, és a buszparkolótól a Szentháromság térig gyalogos felvezető sétány kiépítése a Foktői úti Vajas-hídon keresztül; Népművészeti Tájház felújítása; Kálvária felújítása a Kalocsai Temetőben.

A „Kalocsa Szíve Program” kivitelezési munkáinak tervezett kezdete 2013 ősze, a projekt várható megvalósulása 2014 vége.


Művészet és vendéglátás a Káli-medencében

Művészet és vendéglátás a Káli-medencében 

A Káli Art Inn lett 2023-ban az Art is Business Díj Vállalati kategóriájának győztese. Tulajdonosai, a Molnár Júlia–Héjja Róbert házaspár, szívvel-lélekkel elkötelezett amellett, hogy ötvözze a vendéglátást a művészetek szenvedélyes támogatásával. A Káli Art Park kialakításával pedig olyan egyedülálló kiállítóhelyet hoztak létre, ahol a kortárs szobrászművészek bemutathatják és értékesíthetik alkotásaikat.
Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen?

Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen? 

A tanulmányok szerint a fogyasztók több mint 90%-át befolyásolják az utazástervezésben az online platformokon posztolt értékelések, így nem meglepő, hogy az ágazat nagy harcot vív a hamis értékelésekkel, beleértve az indokolatlan rágalmazást és az érdemtelen túlértékelést egyaránt.
Szállodatörténelmet ír a Hunguest

Szállodatörténelmet ír a Hunguest 

480 teniszpálya területével egyenlő fejlesztést tudhat maga mögött a Hunguest, ami történelmi léptékű, hiszen Magyarországon ilyen volumenű szállodaipari felújítás és szállodaépítés még nem zajlott
Ráborították az asztalt a Bookingra

Ráborították az asztalt a Bookingra 

A beérkezett észrevételek értékelése után immár végleges a Gazdasági Versenyhivatal jelentése a hazai online szálláshely-közvetítési és szálláspiacon elvégzett gyorsított ágazati vizsgálatról. A Booking-botrányként elhíresült ügyben a hatóság több javaslatot is megfogalmazott a magyar fogyasztók és a hazai szállásadók védelme érdekében.
Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban

Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban 

A téli időszakban is az egyik legfontosabb turisztikai motiváció az egészségturizmus, amely így Magyarország egyik legjelentősebb, négyévszakos turisztikai terméke. Azon vidéki települések, ahol a gyógy- és élményfürdő mellett magas színvonalú szolgáltatások is várják a vendégeket, ebben az időszakban az átlagosnál nagyobb forgalomra és magasabb foglaltságra számíthatnak.
A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése

A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése 

A párizsi Ritz alkalmazottainak volt néhány izgalmas órája, mire egy porszívózsákból előkerült az ellopottnak hitt ékszer.
Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten

Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten 

A Kimpton Hotels, az Intercontinental Hotels Group luxus lifestyle márkája, amely világszerte több, mint 80 egységgel rendelkezik. A 2024 nyarán nyíló, Bem téren épülő, dunai panorámás patinás épület szintén ennek az izgalmas boutique brandnek ad majd otthont.
Vendégélmény fokozása az AR segítségével

Vendégélmény fokozása az AR segítségével 

A vendéglátóipar mindig is élen járt az új technológiák bevezetésében a vendégélmény fokozása érdekében. A mobil bejelentkezéstől a személyre szabott szolgáltatásokig a szállodák folyamatosan innovatív módokat keresnek ügyfeleik kielégítésére. Az egyik technológia, amely forradalmasíthatja a vendéglátást, az a kiterjesztett valóság (AR).
Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata

Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata 

A Hunguest Hotels megújult arculata elnyerte a Német Formatervezési Tanács által alapított German Design Award 2024 díjat a márkaidentitás kategóriában.
A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat

A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat 

A BDPST Ingatlanfejlesztő egyik projektje, a Dorothea Hotel nyerte a Portfolio Property Awards díjátadóján az Év Hotelprojektje kategóriában járó elismerést kedden Budapesten. Az eseményen az év legkiemelkedőbb hazai teljesítményeit, megoldásait és fejlesztéseit bírálták.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.