Zuhan a forint, esik a tőzsde

A múlt hét közepén látottnál is gyengébb szintre esett, az euróval szemben három, a svájci frankkal szemben kilenc hónapos, a dollárral szemben éves mélyponton van a forint árfolyama.

Főleg a görög helyzet gyengíti a forintot, de a pénzünk rosszabbul szerepel, mint a cseh vagy a lengyel valuta. A pesti tőzsde is zuhanásban, a BUX a hétfői kétszáz után ma eddig hétszáz pontot esett. A kedd reggeli órákban ismét gyengülésnek indult a forint, melynek következtében az euróval szembeni árfolyam újra a 270-es szint fölé emelkedett. A hazai fizetőeszköz piacát így továbbra is nyomás alatt tartják a görögországi fejlemények, és mostanra egyértelműen látszik, hogy súlyosabb veszteségeket kell elszenvednie, mint a többi régiós devizásnak.

Bár a kedd délelőtti kereskedésben rövid időre a 269-es sávba csökkent az euró ára, ám 11 után nem sokkal már túl volt 271 forinton, a dollár ekkor már 207 forint közelében volt, a svájci frank 190 forinthoz közelített. A forint lejtmenete kedden kora délután tovább tartott. Fél egy után nem sokkal már 208 forint fölött járt a dollár – a utolsó kötés 208,12 forinton született –, és átlépte a 190 forintos szintet a svájci frank. A devizahitelesek számára legfontosabb valutával a legutolsó kötés 190,75 forinton született.

Az euró 273 forintra drágult, ami a múlt hét végivel összevetve pedig csaknem 3 százalékos gyengülést jelent. A forint ezzel három hónapos mélypontra zuhant az euróval szemben, míg a svájci frank tavaly június óta nem látott szintre drágult. Délután háromkor a svájci frank már 191 forint fölött volt, az euró ára 274 forint fölé emelkedett, míg a dollár árfolyama megközelítette a 210 forintot, ami éves forintmélypontot jelent a dollárral szemben. Utóbbi kedd reggel nyolctól nagyjából fél nap alatt 6 forintot drágult a devizapiaci kereskedésben, ami csaknem 3 százalékos erősödésnek felel meg. Az euró nagyjából 2, míg a frank 1,5 százalékkal drágult kedd reggeltől délutánig.

Hogy nem magyar sajátosságról van szó, azt jelzi: a régió többi devizája, a lengyel zloty és a cseh korona is leértékelődött kedden. Ezek árfolyamának csökkenése azonban a forintéval összevetve mérsékelt volt. Vagyis a forint a múlt heti esési hullámhoz hasonlóan most is kilóg a régiós devizák teljesítményéből: a lengyel zloty 1 százalékkal, míg a cseh korona mindössze 0,4 százalékkal gyengült az euróval szemben. (Index, Portfolio.hu)


Művészet és vendéglátás a Káli-medencében

Művészet és vendéglátás a Káli-medencében 

A Káli Art Inn lett 2023-ban az Art is Business Díj Vállalati kategóriájának győztese. Tulajdonosai, a Molnár Júlia–Héjja Róbert házaspár, szívvel-lélekkel elkötelezett amellett, hogy ötvözze a vendéglátást a művészetek szenvedélyes támogatásával. A Káli Art Park kialakításával pedig olyan egyedülálló kiállítóhelyet hoztak létre, ahol a kortárs szobrászművészek bemutathatják és értékesíthetik alkotásaikat.
Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen?

Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen? 

A tanulmányok szerint a fogyasztók több mint 90%-át befolyásolják az utazástervezésben az online platformokon posztolt értékelések, így nem meglepő, hogy az ágazat nagy harcot vív a hamis értékelésekkel, beleértve az indokolatlan rágalmazást és az érdemtelen túlértékelést egyaránt.
Szállodatörténelmet ír a Hunguest

Szállodatörténelmet ír a Hunguest 

480 teniszpálya területével egyenlő fejlesztést tudhat maga mögött a Hunguest, ami történelmi léptékű, hiszen Magyarországon ilyen volumenű szállodaipari felújítás és szállodaépítés még nem zajlott
Ráborították az asztalt a Bookingra

Ráborították az asztalt a Bookingra 

A beérkezett észrevételek értékelése után immár végleges a Gazdasági Versenyhivatal jelentése a hazai online szálláshely-közvetítési és szálláspiacon elvégzett gyorsított ágazati vizsgálatról. A Booking-botrányként elhíresült ügyben a hatóság több javaslatot is megfogalmazott a magyar fogyasztók és a hazai szállásadók védelme érdekében.
Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban

Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban 

A téli időszakban is az egyik legfontosabb turisztikai motiváció az egészségturizmus, amely így Magyarország egyik legjelentősebb, négyévszakos turisztikai terméke. Azon vidéki települések, ahol a gyógy- és élményfürdő mellett magas színvonalú szolgáltatások is várják a vendégeket, ebben az időszakban az átlagosnál nagyobb forgalomra és magasabb foglaltságra számíthatnak.
A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése

A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése 

A párizsi Ritz alkalmazottainak volt néhány izgalmas órája, mire egy porszívózsákból előkerült az ellopottnak hitt ékszer.
Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten

Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten 

A Kimpton Hotels, az Intercontinental Hotels Group luxus lifestyle márkája, amely világszerte több, mint 80 egységgel rendelkezik. A 2024 nyarán nyíló, Bem téren épülő, dunai panorámás patinás épület szintén ennek az izgalmas boutique brandnek ad majd otthont.
Vendégélmény fokozása az AR segítségével

Vendégélmény fokozása az AR segítségével 

A vendéglátóipar mindig is élen járt az új technológiák bevezetésében a vendégélmény fokozása érdekében. A mobil bejelentkezéstől a személyre szabott szolgáltatásokig a szállodák folyamatosan innovatív módokat keresnek ügyfeleik kielégítésére. Az egyik technológia, amely forradalmasíthatja a vendéglátást, az a kiterjesztett valóság (AR).
Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata

Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata 

A Hunguest Hotels megújult arculata elnyerte a Német Formatervezési Tanács által alapított German Design Award 2024 díjat a márkaidentitás kategóriában.
A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat

A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat 

A BDPST Ingatlanfejlesztő egyik projektje, a Dorothea Hotel nyerte a Portfolio Property Awards díjátadóján az Év Hotelprojektje kategóriában járó elismerést kedden Budapesten. Az eseményen az év legkiemelkedőbb hazai teljesítményeit, megoldásait és fejlesztéseit bírálták.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.