2013-ban jön a negyedik Erzsébet-testvér

Cafeteria-témában tartott nagyszabású konferenciát a Nemzeti Üdülési Szolgálat Kft. (NÜSZ) a MOM Kulturális Központban kedden, ahol az egyéves Erzsébet-program összegzéséről, törvénymódosításról, újdonságokról, valamint a SZÉP-kártyával kapcsolatos információkról, és a cafeteria területén történt változásokról is szó esett.

Mit remélt Magyarország az EU-tagságtól és mi lett mindebből 20 év alatt?
Devizahitelezés, euróbevezetés, uniós pénzek, kilátások - online Klasszis Klubtalálkozó élőben Medgyessy Péterrel!

Vegyen részt és kérdezzen Ön is Magyarország korábbi miniszterelnökétől!

2024. április 22. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

„2012-ben 2 milliárd forintról, idén évre már 2,5 milliárd forintnyi üdülési támogatásról döntött a kormány”, mondta köszöntőjében Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes, közigazgatási és igazságügyi miniszter.
Guller Zoltán miniszteri biztos, az Erzsébet-program elindítója ehhez hozzátette, a tavalyi év egyik igazi sikertörténete, hogy az elfogadóhelyek 70 százaléka magyar tulajdonú.

Guller Zoltán (MTI Foto Beliczay László)

2013-ban az Erzsébet-programban 1,1 milliárd forint értékben írnak ki szociális üdülési pályázatokat, amelyhez minimális önerő biztosítása szükséges.1,4 milliárd forint értékben pedig elsősorban a gyerekek számára hirdetnek meg általános és tematikus táborokat, illetve tavaszi és őszi kirándulásokat. A pályázati kiírások mától érhetők el az Erzsébet-program honlapján, hívta fel a figyelmet a miniszteri biztos.
Horváth Viktória, az NGM turizmusért felelős helyettes államtitkára a SZÉP Kártya tavalyi eredményeit ismertette: 65 milliárd forintnyi feltöltés 775 ezer munkavállaló részéről és 18 ezer volt az igénybe vevő munkáltatók száma. Kiemelte, hogy az Erzsébet-program a nehéz szociális helyzetben lévőknek, míg a SZÉP-kártya a súlyos gazdasági helyzetben jelenthet segítséget.
Közteherváltozásokról, havi keretemelkedésről (5 ezerről 8 ezerre az Erzsébet utalvány esetében) és a munkáltatók egyik „nagy” kívánságáról, számolt be Fata László, a téma szakértője, aki elmondta, sokak kérése, hogy az utalvánnyal uszodai szolgáltatások is igénybe vehetővé váljanak.
Kocsmár Kornél, a NÜSZ ügyvezető igazgatója számolt be az idei év újdonságáról, miszerint ezentúl ötféle Erzsébet-utalvány adható: a már ismert étkezési és gyermekvédelmi mellett megjelenik az iskolai utalvány, amely tanszerekre, taneszközökre, ruházatra költhető, a szabadidős utalvány kulturális és sport célokra fordítható, valamint az ajándék utalvány, amely sokféle témában használható fel – szinte egyedül csak étkezési célra nem. Az immár négy Erzsébet-testvér ezentúl színeiben is megkülönböztethető lesz.


Művészet és vendéglátás a Káli-medencében

Művészet és vendéglátás a Káli-medencében 

A Káli Art Inn lett 2023-ban az Art is Business Díj Vállalati kategóriájának győztese. Tulajdonosai, a Molnár Júlia–Héjja Róbert házaspár, szívvel-lélekkel elkötelezett amellett, hogy ötvözze a vendéglátást a művészetek szenvedélyes támogatásával. A Káli Art Park kialakításával pedig olyan egyedülálló kiállítóhelyet hoztak létre, ahol a kortárs szobrászművészek bemutathatják és értékesíthetik alkotásaikat.
Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen?

Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen? 

A tanulmányok szerint a fogyasztók több mint 90%-át befolyásolják az utazástervezésben az online platformokon posztolt értékelések, így nem meglepő, hogy az ágazat nagy harcot vív a hamis értékelésekkel, beleértve az indokolatlan rágalmazást és az érdemtelen túlértékelést egyaránt.
Szállodatörténelmet ír a Hunguest

Szállodatörténelmet ír a Hunguest 

480 teniszpálya területével egyenlő fejlesztést tudhat maga mögött a Hunguest, ami történelmi léptékű, hiszen Magyarországon ilyen volumenű szállodaipari felújítás és szállodaépítés még nem zajlott
Ráborították az asztalt a Bookingra

Ráborították az asztalt a Bookingra 

A beérkezett észrevételek értékelése után immár végleges a Gazdasági Versenyhivatal jelentése a hazai online szálláshely-közvetítési és szálláspiacon elvégzett gyorsított ágazati vizsgálatról. A Booking-botrányként elhíresült ügyben a hatóság több javaslatot is megfogalmazott a magyar fogyasztók és a hazai szállásadók védelme érdekében.
Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban

Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban 

A téli időszakban is az egyik legfontosabb turisztikai motiváció az egészségturizmus, amely így Magyarország egyik legjelentősebb, négyévszakos turisztikai terméke. Azon vidéki települések, ahol a gyógy- és élményfürdő mellett magas színvonalú szolgáltatások is várják a vendégeket, ebben az időszakban az átlagosnál nagyobb forgalomra és magasabb foglaltságra számíthatnak.
A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése

A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése 

A párizsi Ritz alkalmazottainak volt néhány izgalmas órája, mire egy porszívózsákból előkerült az ellopottnak hitt ékszer.
Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten

Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten 

A Kimpton Hotels, az Intercontinental Hotels Group luxus lifestyle márkája, amely világszerte több, mint 80 egységgel rendelkezik. A 2024 nyarán nyíló, Bem téren épülő, dunai panorámás patinás épület szintén ennek az izgalmas boutique brandnek ad majd otthont.
Vendégélmény fokozása az AR segítségével

Vendégélmény fokozása az AR segítségével 

A vendéglátóipar mindig is élen járt az új technológiák bevezetésében a vendégélmény fokozása érdekében. A mobil bejelentkezéstől a személyre szabott szolgáltatásokig a szállodák folyamatosan innovatív módokat keresnek ügyfeleik kielégítésére. Az egyik technológia, amely forradalmasíthatja a vendéglátást, az a kiterjesztett valóság (AR).
Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata

Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata 

A Hunguest Hotels megújult arculata elnyerte a Német Formatervezési Tanács által alapított German Design Award 2024 díjat a márkaidentitás kategóriában.
A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat

A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat 

A BDPST Ingatlanfejlesztő egyik projektje, a Dorothea Hotel nyerte a Portfolio Property Awards díjátadóján az Év Hotelprojektje kategóriában járó elismerést kedden Budapesten. Az eseményen az év legkiemelkedőbb hazai teljesítményeit, megoldásait és fejlesztéseit bírálták.

Interjú

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.
Első az életképesség: fenntartható üzleti modell a vendéglátásban

Első az életképesség: fenntartható üzleti modell a vendéglátásban 

A vendéglátóipar fenntarthatósági fordulata elkerülhetetlen az ökológiai lábnyomunk csökkentéséért - de vajon hatékonyan cselekedhet-e a fenntarthatóságért egy olyan vendéglátóhely, amelynek saját jövője sincs biztosítva?
Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.