'Visszahozni a pincér szakma becsületét!'

Ezúttal a pincérszakma jövője került napirendre a Vendéglátóipari Szakmai Oktatók Országos Egyesületének (VSZOE) és a Magyar Éttermi Mesterek Klubjának együttesen szervezett ülésén a Dobos C. József szakiskolában.

Az ülés első számú célja a pincértanulóknak oktatandó tananyag egységesítése volt, hogy a kollégák a különböző vizsgákon, versenyeken egyforma elvárásokat tudjanak támasztani a tanulók felé. Az esemény jelentőségét az is mutatja, hogy szombat délután 34 kiváló gyakorló pedagógus jelent meg az ország minden tájáról (Szeged, Gyöngyös, Sopron, Gödöllő, Vác, Zsámbék, Szolnok, Kecskemét, Felcsút, Baja, Budapest, Szekszárd), hogy a tavaly júliusban megkezdett munkával tényleges eredményeket érjenek el, ezúttal a pincér szakoktatás területén.

Tóth Gábor, a tavaly júliusban megalakult VSZOE alelnöke bevezetőjében kifejtette, hogy komoly problémák vannak a pincérképzés területén. Nem elég, hogy országosan is hiány van a pincérekből, egyre kevesebb a pincér tanuló és nem oly régen voltak olyan hangok, amelyek még a pincér szakma létjogosultságát is megkérdőjelezték. Az utóbbi években többször alakították át a középfokú vendéglátó szakképzés számos elemét (szerkezetét, vizsgakövetelményeit, vizsgarendjét, a képzés tartalmát stb.).

Jelenleg nincs megfelelő étel és italismeret, holott ennek egyre nagyobb jelentősége van. A vendéglátóhelyeken tisztában kell azzal lenni, hogy a pincér mit visz ki a vendég elé, gondoljunk csak a legutóbbi uniós rendelkezésre, miszerint a vendéget többek között fel kell világosítani az ételekben előforduló allergizáló allergén anyagokról is.

Problémát jelent az is, hogy a pincérszakmában tanítandó elemeket más társszakmák kezdték átvenni: új trendeket teremtenek a borászok, borászatok, pálinkafőzdék és a kávé biznisz szereplői. Rengeteg, a pincérszakmára épülő divatos képzést indítottak az utóbbi időben a sommelier-től, baristától kezdve a mixer képzésig. A legfőbb probléma azonban, hogy ezen képzések alatt egy sor fontos ismeretet nem sajátítanak el a tanulók (pl. többek között terítést vagy étrend-összeállítást, de nincs általános élelmiszer, étel-és italismeretük sem) ugyanakkor ezekből a gyorstalpaló tanfolyamokból kerülnek ki manapság a jövő pincérjei.

Balogh István az Éttermi Mesterek Klubjának elnöke elmondta, hogy a mesterképzésben sincsenek jó tapasztalataik. Itt a legfőbb probléma, hogy mivel törvény írja elő, szükségből és kötelességből történik a vizsgázás, ezért nem mindenhol tartják be a mestervizsga előírásait. Ebben a kérdésben a kamarával való összefogást sürgeti a szakember, ugyanis a minőség emelése csak a folyamatos ellenőrzésekkel biztosítható. „Célunk, hogy visszahozzuk a pincér szakma becsületét!”- fűzte hozzá a szakember.

Zsolnay Gábor elnök is az együttműködésre hívta fel a figyelmet. „Együtt nagyon nehéz, de egyedül lehetetlen!” hangsúlyozta, és a VSZOE által kínált előnyökre hívta fel a pedagógusok figyelmét. Elkészült a VSZOE weboldala, ahol folyamatosan osztanak meg a minőségi oktatáshoz szükséges hasznos tartalmakat, tananyagokat, feladatlapokat, feladatszerkesztő. anyagokat és módszertani segédleteket. A honlap működését a befizetett tagdíjakból tudják biztosítani, melyre minden év június 30-ig kell regisztrálni. A VSZOE elnöke kiemelte, az egyik legfontosabb feladatnak tartják a duális képzésre épülő, triális szakképzés feltételeinek visszaépítését az oktatásba. Csak ez segíthet abban, hogy a különböző munkahelyeken zajló foglalkoztatás eltérőségeit legalább részben egalizálni lehessen a képzésben.

A találkozón megjelent Vomberg Frigyes, a 2015-ös Bocuse d'Or világbajnokság magyar csapatkapitánya, a 2016-os európai döntő egyik szervezője is, aki a legújabb trendek bemutatásával segíti a pincér oktatók szakmai felkészültségét.

A Nemzeti Egység Klaszter vezetője, Asztalos István szintén felajánlotta a szervezet segítségét. Az ernyőszervezetként működő Klaszter célja a különféle területeken jelentkező problémák összefogása, javaslatok kidolgozása és a döntéshozók felé történő közös képviselet.

A célok kitűzését és az együttműködés összehangolását követően megkezdődött a tényleges szakmai tanácskozás a tananyag minőségi fejlesztéséről, valamint a pincér szakoktatás aktuális kérdéseiről.

Forrás: Vendég & Hotel Online


Művészet és vendéglátás a Káli-medencében

Művészet és vendéglátás a Káli-medencében 

A Káli Art Inn lett 2023-ban az Art is Business Díj Vállalati kategóriájának győztese. Tulajdonosai, a Molnár Júlia–Héjja Róbert házaspár, szívvel-lélekkel elkötelezett amellett, hogy ötvözze a vendéglátást a művészetek szenvedélyes támogatásával. A Káli Art Park kialakításával pedig olyan egyedülálló kiállítóhelyet hoztak létre, ahol a kortárs szobrászművészek bemutathatják és értékesíthetik alkotásaikat.
Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen?

Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen? 

A tanulmányok szerint a fogyasztók több mint 90%-át befolyásolják az utazástervezésben az online platformokon posztolt értékelések, így nem meglepő, hogy az ágazat nagy harcot vív a hamis értékelésekkel, beleértve az indokolatlan rágalmazást és az érdemtelen túlértékelést egyaránt.
Szállodatörténelmet ír a Hunguest

Szállodatörténelmet ír a Hunguest 

480 teniszpálya területével egyenlő fejlesztést tudhat maga mögött a Hunguest, ami történelmi léptékű, hiszen Magyarországon ilyen volumenű szállodaipari felújítás és szállodaépítés még nem zajlott
Ráborították az asztalt a Bookingra

Ráborították az asztalt a Bookingra 

A beérkezett észrevételek értékelése után immár végleges a Gazdasági Versenyhivatal jelentése a hazai online szálláshely-közvetítési és szálláspiacon elvégzett gyorsított ágazati vizsgálatról. A Booking-botrányként elhíresült ügyben a hatóság több javaslatot is megfogalmazott a magyar fogyasztók és a hazai szállásadók védelme érdekében.
Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban

Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban 

A téli időszakban is az egyik legfontosabb turisztikai motiváció az egészségturizmus, amely így Magyarország egyik legjelentősebb, négyévszakos turisztikai terméke. Azon vidéki települések, ahol a gyógy- és élményfürdő mellett magas színvonalú szolgáltatások is várják a vendégeket, ebben az időszakban az átlagosnál nagyobb forgalomra és magasabb foglaltságra számíthatnak.
A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése

A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése 

A párizsi Ritz alkalmazottainak volt néhány izgalmas órája, mire egy porszívózsákból előkerült az ellopottnak hitt ékszer.
Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten

Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten 

A Kimpton Hotels, az Intercontinental Hotels Group luxus lifestyle márkája, amely világszerte több, mint 80 egységgel rendelkezik. A 2024 nyarán nyíló, Bem téren épülő, dunai panorámás patinás épület szintén ennek az izgalmas boutique brandnek ad majd otthont.
Vendégélmény fokozása az AR segítségével

Vendégélmény fokozása az AR segítségével 

A vendéglátóipar mindig is élen járt az új technológiák bevezetésében a vendégélmény fokozása érdekében. A mobil bejelentkezéstől a személyre szabott szolgáltatásokig a szállodák folyamatosan innovatív módokat keresnek ügyfeleik kielégítésére. Az egyik technológia, amely forradalmasíthatja a vendéglátást, az a kiterjesztett valóság (AR).
Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata

Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata 

A Hunguest Hotels megújult arculata elnyerte a Német Formatervezési Tanács által alapított German Design Award 2024 díjat a márkaidentitás kategóriában.
A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat

A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat 

A BDPST Ingatlanfejlesztő egyik projektje, a Dorothea Hotel nyerte a Portfolio Property Awards díjátadóján az Év Hotelprojektje kategóriában járó elismerést kedden Budapesten. Az eseményen az év legkiemelkedőbb hazai teljesítményeit, megoldásait és fejlesztéseit bírálták.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.