A sör, a likőr, a hidegkonyha, a fagylalt és Hrabal

„Fél esztendeje tartózkodom Magyarországon, és bevallom, az egyik ok, amiért kitűnően érzem magam, a magyar ételek és italok – kezdte köszöntőjét Helena Bambasová, a Cseh Köztársaság budapesti nagykövete. – Ugyanakkor biztos vagyok abban, hogy a hagyományos cseh ételek és italok megtalálják helyüket a magyar piacon.”

Mit remélt Magyarország az EU-tagságtól és mi lett mindebből 20 év alatt?
Devizahitelezés, euróbevezetés, uniós pénzek, kilátások - online Klasszis Klubtalálkozó élőben Medgyessy Péterrel!

Vegyen részt és kérdezzen Ön is Magyarország korábbi miniszterelnökétől!

2024. április 22. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Négy termelő, illetve gyártó mutatkozott be az érdeklődőknek ezen a napon. A sorban az első a Pivovar Nymburk, a már-már legendás, bár Magyarországon kevésbé ismert sörgyár volt. A legtájékozottabb sörkedvelők sem nagyon tudják, hogy az 1897-ben alapított gyár neve összeforrt a legendává vált cseh író. Bohumil Hrabal nevével. Hrabal élete egy részét Nymburkban élte le, sőt, mivel nevelőapja a sörgyár gondnokaként kereste kenyerét, az író gyermekkora egy részét a sörgyárban töltötte, itt lévén a szolgálati lakhely. A sok inspiráció végezetül a nálunk Sörgyári Capricco címen ismert könyvben összegződött. A regény eredeti címe (Postřižiny) után kapta – a szerző engedélyével – a Nymburk-i sörgyár terméke a Postřižinsky pivo nevet. „A független, középkategóriásnak számító gyárban évi 170 ezer hektó sört főznek, ennek 20 százaléka kerül exportra” – mondta el Pavel Benák, a Pivovar Nymburk igazgatója.

(A program hivatalos részén túl a jelenlévők megemlékeztek arra is, hogy a bemutató napja egybeesett a cseh író óriás születésének 97. évfordulójával.)

Hasonlóan komoly hagyományokkal rendelkezik a vizovicei Rudof Jelinek Rt. A tájegység egyik jellegzetessége a XVI. század óta a szilvapálinka, így nem véletlen, hogy a gyár gyümölcspárlatok és likőrök termelésére szakosodott. Az 1894 óta jegyzett vállalkozás specialitásai közé tartoznak a kóser előírásoknak maximálisan megfelelő italok, melyeket valamennyi kontinensre exportálnak, Ausztráliától Észak-Amerikáig. „Legkeresettebb márkánk a háromszor párolt szilvapálinka, a Slivovitz, amely többféle változatban is megvásárolható” – mondta Radovan Seibert, a Rudolf Jelinek Rt. kereskedelmi igazgatója. A gyártó termékeinek csaknem egyharmada kerül exportra.

A bemutatkozó cégek közül a legfiatalabb az 1993-ban alapított Lahúdky-Palma. Mint Aleš Řiha, a cég termelési igazgatója elmondta, az édesapja által alapított vállalkozás havi háromszáz tonnás mennyiségben állítja elő a cseh gasztronómia ínyencségeit. A magyar piacra hidegkonyhai készítményekkel érkező Lahúdky Palma kifejezetten a csek sörök ízvilágához illeszkedő termékeket mutatott be ezen a napon. A termelési igazgatótól megtudtuk, hogy tevékenységük eddig belföldre korlátozódott, ez az első kísérletük, hogy az országuk határán kívül is bemutassák választékukat.

Végezetül a Magyarországon már ismert Nowaco képviselője jelezte, hogy fagylaltjaikkal is megcélozzák a magyar piacot. A gyümölcsbál készülő gyümölcsfagylaltok csehországi népszerűségére és hazai versenyképességére jellemző, hogy fej-fej melletti eredményeket érnek el a cseh piacon jelen lévő multinacionális fagylaltgyártókkal.

A bemutatkozások után („…ez volt az elmélet, most akkor térjünk át a dolog gyakorlati részére” – mondta Csémy Tamás, kereskedelmi tanácsos) az érdeklődők személyesen is meggyőződhettek az előadók által elmondottakról, és lehetőséget kaptak a közvetlen kapcsolatfelvételre. Hogy milyen sikerrel, azt hamarosan megláthatjuk az üzletek polcain, vagy a vendéglátóhelyek, szállodák termékkínálatában.


Csak most került az italpiacra - már nyert is egy rangos nemzetközi versenyen

Csak most került az italpiacra - már nyert is egy rangos nemzetközi versenyen 

Merész döntés volt a versenyre nevezni egy piacra került új termékkel - de bejött.
Ezt a várost is meghódította a gyorsétteremlánc

Ezt a várost is meghódította a gyorsétteremlánc  

Második éttermét nyitja a BURGER KING Zalában.
Dobja a mobilját a dobozba, és figyeljen szeretteire egy jó ebéd vagy vacsora közben!

Dobja a mobilját a dobozba, és figyeljen szeretteire egy jó ebéd vagy vacsora közben! 

Pihennek a mobilok, szárnyra kapnak a családi kapcsolatok - üzeni a VakVarjú éttermek stábja a Mobil Off Élmény On hét alkalmával.
Jöhet három izgalmas mocktail recept?

Jöhet három izgalmas mocktail recept? 

Hol vannak már azok az idők, amikor, ha nem akartunk alkoholt inni, akkor csak a víz vagy az üdítő marad?
Hol isznak a legtöbb alkoholt Európában?

Hol isznak a legtöbb alkoholt Európában? 

Van tippje? Most egy friss felmérés adatai alapján eláruljuk a helyes megfejtést. És annyit segítünk, hogy közreadunk egy fotót az első helyen végzett ország fővárosáról.
A Wolt elindítja saját hirdetési szolgáltatását

A Wolt elindítja saját hirdetési szolgáltatását 

A vállalat bejelentette hogy elindítja a Wolt Ads-et annak érdekében, hogy partnerei növekedését és láthatóságát felgyorsítsa.
Rekordszámú nevezés a nemzetközi pálinkaversenyen

Rekordszámú nevezés a nemzetközi pálinkaversenyen 

Érkezett párlat Romániából, Szlovákiából, Szerbiából és Horvátországból is.
Munkatársakat keres a Mere, az orosz diszkont cég

Munkatársakat keres a Mere, az orosz diszkont cég 

A két hónapja feladott hirdetésben a Mere beszerzési menedzser pozícióra keres munkatársakat.
Új kávépörkölő csúcstechnológiával - Budaörsön

Új kávépörkölő csúcstechnológiával - Budaörsön 

Április 11-én nyitotta meg kávépörkölő üzemét és oktatóstúdióját Budaörsön a teljes egészében hazai tulajdonú Roastar Zrt.
A Beatles grafikusa tervezett sörösdobozokat a híres sörmárkának

A Beatles grafikusa tervezett sörösdobozokat a híres sörmárkának 

A limitált kiadású dobozok Nagy-Britanniában már megvásárolhatók.

Interjú

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.
Első az életképesség: fenntartható üzleti modell a vendéglátásban

Első az életképesség: fenntartható üzleti modell a vendéglátásban 

A vendéglátóipar fenntarthatósági fordulata elkerülhetetlen az ökológiai lábnyomunk csökkentéséért - de vajon hatékonyan cselekedhet-e a fenntarthatóságért egy olyan vendéglátóhely, amelynek saját jövője sincs biztosítva?
Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.