A VM korszerűsíti a Magyar Élelmiszerkönyvet

(MTI) - A Magyar Élelmiszerkönyv korszerűsítését végzik a Vidékfejlesztési Minisztériumban (VM) annak érdekében, hogy tisztázzák és meghatározzák a kézműves termék fogalmát, hatékonyan segítve ezzel a termelőket - közölte a vidékfejlesztési miniszter szombaton Budapesten újságírók előtt.

Fazekas Sándor a. 6. Kézműves Magyar Ízek Vásárán a Millenárison elmondta azt is: egyre több vásárló tudatosan keresi a minőségi magyar termékeket. A vásárlók 80-85 százaléka magyar termékeket részesíti előnyben, mintegy 50 százalékuk még akkor is, ha azok valamivel drágábbak.
A miniszter ezért is fontosnak nevezte a Magyar Ízek Vásárához hasonló rendezvényeket, amelyek elősegítik, hogy a régi ízek ne merüljenek feledésbe, és azok a technológiák is fennmaradjanak, amelyekkel az egy-egy kisebb területre, régióra jellemző, kiváló minőségű termékeket, élelmiszereket elő lehet állítani.
A magyar termék rendelet megalkotását nagyon hasznosnak ítélte a vidékfejlesztési tárca vezetője. Az MTI kérdésére elmondta: a több hónapja érvényben lévő jogszabály hatására "elválik a tüdő a májtól", azaz láthatóvá válik, mi a magyar áru és mi nem az. Jelenleg mintegy 2000 termék tartozik az e területen védjegyezett körbe.
A helyzet egyértelmű tisztázását segíti az is, hogy a vevőket tájékoztató feliratoknak jól láthatóaknak és olvashatóknak kell lenniük. Jelezte: nem minden termék magyar termék, de amelyen ott szerepel a megkülönböztető felirat, az valóban az.
Emlékeztetett: a magyar termék 100 százalékosan magyar alapanyagból készül, és a teljes feldolgozási folyamatot is belföldön végzik. Emellett vannak a hazai termékek, amelyeknél már nincs 100 százalékos magyar munka, és vannak a hazai feldolgozású termékek, amelyeknél már lehet, hogy az alapanyag is importból származik.
A szaktárca a kézműves termékek piacra jutását többek között azzal is segíteni kívánja, hogy ösztönzi az elárusítóhelyek létesítését. Fazekas Sándor példaként említette: a tanyaprogram keretében 54 településen nyílik lehetőség arra, hogy a tanyán termelt áruk a szélesebb vásárlóközönség előtt is megjelenjenek.
Hozzáfűzte: a fővárosban például a Hold utcai piac a tanyasi termékek "áruháza" lesz, emellett a megyeszékhelyeken is programok indulnak annak érdekében, hogy minél több tanyasi termék jusson el a városi vásárlókhoz. Emellett pályázati pénzekkel kívánják támogatni a különböző feldolgozó kapacitások bővítését is, erre példaként említette a vágópontokat, tészta- és szörpüzemeket.
Az áfacsökkentéssel kapcsolatban a tárcavezető megismételte: az intézkedés célja a feketegazdaság visszaszorítása, valamint annak elősegítése, hogy a sertéságazat növekedési pályára kerüljön. Ez az első lépés abba az irányba, hogy más élelmiszerek, így a feldolgozott hústermékek áfáját is csökkenteni lehessen - tette hozzá.
A szervezők információja szerint a budapesti Millenárison megrendezett árumustrán mintegy 180 kiállító várja a látogatókat. A mostani rendezvényen egy 30 termelő kínálatát bemutató szabadtéri vásárt is berendeztek, ahol a húskészítmények mellett vad- és halkülönlegességeket is vehetnek az érdeklődők a hétvégén.


Művészet és vendéglátás a Káli-medencében

Művészet és vendéglátás a Káli-medencében 

A Káli Art Inn lett 2023-ban az Art is Business Díj Vállalati kategóriájának győztese. Tulajdonosai, a Molnár Júlia–Héjja Róbert házaspár, szívvel-lélekkel elkötelezett amellett, hogy ötvözze a vendéglátást a művészetek szenvedélyes támogatásával. A Káli Art Park kialakításával pedig olyan egyedülálló kiállítóhelyet hoztak létre, ahol a kortárs szobrászművészek bemutathatják és értékesíthetik alkotásaikat.
Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen?

Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen? 

A tanulmányok szerint a fogyasztók több mint 90%-át befolyásolják az utazástervezésben az online platformokon posztolt értékelések, így nem meglepő, hogy az ágazat nagy harcot vív a hamis értékelésekkel, beleértve az indokolatlan rágalmazást és az érdemtelen túlértékelést egyaránt.
Szállodatörténelmet ír a Hunguest

Szállodatörténelmet ír a Hunguest 

480 teniszpálya területével egyenlő fejlesztést tudhat maga mögött a Hunguest, ami történelmi léptékű, hiszen Magyarországon ilyen volumenű szállodaipari felújítás és szállodaépítés még nem zajlott
Ráborították az asztalt a Bookingra

Ráborították az asztalt a Bookingra 

A beérkezett észrevételek értékelése után immár végleges a Gazdasági Versenyhivatal jelentése a hazai online szálláshely-közvetítési és szálláspiacon elvégzett gyorsított ágazati vizsgálatról. A Booking-botrányként elhíresült ügyben a hatóság több javaslatot is megfogalmazott a magyar fogyasztók és a hazai szállásadók védelme érdekében.
Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban

Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban 

A téli időszakban is az egyik legfontosabb turisztikai motiváció az egészségturizmus, amely így Magyarország egyik legjelentősebb, négyévszakos turisztikai terméke. Azon vidéki települések, ahol a gyógy- és élményfürdő mellett magas színvonalú szolgáltatások is várják a vendégeket, ebben az időszakban az átlagosnál nagyobb forgalomra és magasabb foglaltságra számíthatnak.
A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése

A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése 

A párizsi Ritz alkalmazottainak volt néhány izgalmas órája, mire egy porszívózsákból előkerült az ellopottnak hitt ékszer.
Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten

Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten 

A Kimpton Hotels, az Intercontinental Hotels Group luxus lifestyle márkája, amely világszerte több, mint 80 egységgel rendelkezik. A 2024 nyarán nyíló, Bem téren épülő, dunai panorámás patinás épület szintén ennek az izgalmas boutique brandnek ad majd otthont.
Vendégélmény fokozása az AR segítségével

Vendégélmény fokozása az AR segítségével 

A vendéglátóipar mindig is élen járt az új technológiák bevezetésében a vendégélmény fokozása érdekében. A mobil bejelentkezéstől a személyre szabott szolgáltatásokig a szállodák folyamatosan innovatív módokat keresnek ügyfeleik kielégítésére. Az egyik technológia, amely forradalmasíthatja a vendéglátást, az a kiterjesztett valóság (AR).
Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata

Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata 

A Hunguest Hotels megújult arculata elnyerte a Német Formatervezési Tanács által alapított German Design Award 2024 díjat a márkaidentitás kategóriában.
A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat

A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat 

A BDPST Ingatlanfejlesztő egyik projektje, a Dorothea Hotel nyerte a Portfolio Property Awards díjátadóján az Év Hotelprojektje kategóriában járó elismerést kedden Budapesten. Az eseményen az év legkiemelkedőbb hazai teljesítményeit, megoldásait és fejlesztéseit bírálták.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.