Bővült a vendéglátás forgalma az Egyesült Államokban

Stabilan bővült a kiskereskedelem és vendéglátás forgalma júniusban az Egyesült Államokban, dacára a magasabb áraknak és a bérek szerény mértékű emelkedésének, ami jól mutatja, hogy a fogyasztók bizalma továbbra is töretlen.

Az amerikai kereskedelmi minisztérium hétfőn közölte, hogy a kiskereskedelmi forgalom és vendéglátás szezonális és naptári hatással kiigazított értéke júniusban folyó áron 506,8 milliárd dollárt tett ki, ami 0,5 százalékos emelkedés az előző hónaphoz képest. Elemzők is 0,5 százalékot vártak a májusi 1,3 százalékos növekedés után.

Éves összevetésben az utóbbi öt év legerősebb ütemével, 6,6 százalékkal bővült a kiskereskedelmi forgalom és vendéglátás volumene a májusi 6,5 százalék után. A kiskereskedelem és a vendéglátás forgalma júniusban havi összevetésben 0,4 százalékkal, éves szinten pedig 7,1 százalékkal nőtt.



Az első fél évben a kiskereskedelem és vendéglátás forgalma 5,5 százalékkal bővült 2017 első hat hónapjával összevetve. Idén április-júniusban az előző negyedévhez képest 1,9 százalékos, a tavalyi második negyedévhez képest pedig 5,9 százalékos volt a növekedés.

Az Egyesült Államokban a lakossági fogyasztás felelős a gazdasági teljesítmény több mint kétharmadáért, ezért a kiskereskedelmi forgalom alakulása fontos jelzőszám a növekedés megítéléséhez. A júniusi adatok azt sugallják, hogy az amerikai fogyasztók derűlátóan ítélik meg a gazdasági kilátásokat, miközben a munkanélküliségi ráta 18 éves mélyponton áll, a gazdaság pedig felpörgött a gyenge évkezdet után.


Máltán tűzijáték festi az eget

Máltán tűzijáték festi az eget 

A színpompás tűzijáték előadások idén április 20. és 30. között öt helyszínen kerülnek megrendezésre.
Megszűnik a határellenőrzés Románia repülőterein

Megszűnik a határellenőrzés Románia repülőterein 

Emellett a határrendészet mobil egységei továbbra is végezhetnek bejelentetlen ellenőrzéseket.
Rekord számú magyar munkavállaló az osztrák turizmusban

Rekord számú magyar munkavállaló az osztrák turizmusban 

Fenntarthatóság állt az idei bécsi Ferien Messe fókuszában.
Köln már most focilázban ég

Köln már most focilázban ég 

Kölnben játszik a magyar csapat a futball EB-n. És mi lehet ott a 90 percen túl?
Visszaállítják a határellenőrzést az EB idején a németek

Visszaállítják a határellenőrzést az EB idején a németek 

Minden németországi határátkelőnél ellenőrzést tartanak a nyári futball Európa-bajnokság ideje alatt, jelentették be a hivatalos szervek.
Osztrák kisokos áramszünet esetén

Osztrák kisokos áramszünet esetén 

A körlevélből megtudható, hogy mi a teendő és a helyes követendő eljárás egy teljes és tartós áramszünet következtében kialakult helyzetben.
Hamarosan összekötik az M30-ast az A2 osztrák autópályával

Hamarosan összekötik az M30-ast az A2 osztrák autópályával 

Újabb szakasza készült el az S7-es gyorsforgalmi útnak Ausztriában.
Ha nyár, akkor Ausztria -  vulkánok, kristályok, császári látnivalók

Ha nyár, akkor Ausztria - vulkánok, kristályok, császári látnivalók 

Akik idén nyáron különleges élményeket keresnek, legjobb, ha nem is mennek messzire.
Czeiszing Miklós: Nyárra érdemes északi úti célt választani, hogy a hőség, a szárazság ne zavarja a pihenést

Czeiszing Miklós: Nyárra érdemes északi úti célt választani, hogy a hőség, a szárazság ne zavarja a pihenést 

A Német Turisztikai Hivatal (DZT) magyarországi képviseletének vezetőjével a Klasszis Klub március 21-ei adásában beszélgettünk.
A hely, ahol a hegyi doktor rendel

A hely, ahol a hegyi doktor rendel 

A családi ház, illetve a rendelő, ahol a "Der Bergdoktor", azaz "A hegyi doktor újra rendel" forgatása zajlik immár 17 éve, valóban olyan, mint a filmeken.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.