Egy hét múlva kezdődik a Volt

Egy hét múlva, június 30-án kezdődik a 23. Volt Fesztivál Sopronban, a Lővér kempingben, ahol július 4-ig világsztárok és hazai fellépők adnak koncerteket – hangzott el a fesztivált beharangozó keddi sajtótájékoztatón Sopronban - tudósít az MTI.

Mit remélt Magyarország az EU-tagságtól és mi lett mindebből 20 év alatt?
Devizahitelezés, euróbevezetés, uniós pénzek, kilátások - online Klasszis Klubtalálkozó élőben Medgyessy Péterrel!

Vegyen részt és kérdezzen Ön is Magyarország korábbi miniszterelnökétől!

2024. április 22. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Lobenwein Norbert, a fesztivál egyik főszervezője az MTI-nek elmondta, hogy reményeik szerint idén is megközelítik a tavalyi 120 ezres nézőszámot. Az előzetes bérlet- és jegyvásárlások alapján a pénteki és a szombati napok lesznek a legerősebbek. A várhatóan magas látogatószám - Lobenwein Norbert szerint - részben az olyan fellépőknek is köszönhető, mint a Motörhead, David Guetta, Slash, a Bastille, John Newman vagy Fatboy Slim, másrészt az idei újításoknak, mint az egymással szemközti két nagyszínpad, ahol délután három órától hajnalig egymást váltják a fellépők néhány perces átállás után.

A fesztivál főszervezője a sajtótájékoztatón felidézte: június 6-án kötöttek megállapodást Áder János köztársasági elnökkel arról, hogy támogatják az elobolygonk.hu éghajlatvédelmi kampányt és részt vesznek benne. Ennek keretében aláírásokat gyűjtenek, július 3-án tízezer léggömböt eresztenek a magasba a fesztiválozók üzeneteivel, július 4-én délután 2 órától pedig a köztársasági elnök előadást tart a klímavédelemről.

Az újítások között említette Lobenwein Norbert, hogy a Volt művészeti fesztivállá is válik: a Volt Art Group tagjai – ef Zámbó István, Wahorn András, Surcsik József, Győri Márton, Soós Nóra és Verebélyi Diána képzőművészek – raklapokból készült bútorokat alakítanak át, emellett a fesztivál Pocichter Negyedében egy háromszáz négyzetméteres festményt helyeznek el a színpad két oldalán.

Lobenwein Norbert kiemelte, hogy a nyitó napon hat olyan hazai csapat lép fel, amelyek kerek évfordulót ünnepelnek. Köztük lesz az ötéves Intim Torna Illegál, a tízéves Irie Maffia, a tizenöt éves 30Y, valamint Ganxsta Zolee és a Kartel, illetve a Heaven Street Seven, amelyek huszadik születésnapjukat ünneplik idén.

A sajtótájékoztatón jelentette be Lobenwein Norbert, hogy a tavalyi fesztiválon művészek és résztvevők által közösen készített, 2,5 méter magas és 12 méter széles Sopron felirat a Liszt Ferenc Konferencia és Kulturális Központ előtt végleges helyére került.

Beszámolt arról is, hogy Volt feliratú molinókkal kezdték el feldíszíteni a városi kandelábereket és a Tűztornyot, a Csillagok Városa projekt keretében pedig idén is öt székkel egészül ki a városban elhelyezett, hazai és nemzetközi sztárok által dedikált köztéri alkotások sora. Ezeket David Guetta, Slash, Lemmy, a Bastille és Fatboy Slim fogja dedikálni a tervek szerint – tette hozzá a fesztivál főszervezője.

A sajtótájékoztatón ott volt Ákos is, aki két év után tér vissza a Volt színpadára. Felidézte, hogy legutóbb 2084 című produkciójával lépett fel, és elárulta, hogy ezúttal a tavaly bemutatott Újrakezdhetnénk és Igazán című szintirockdalok adják július 4-i koncertjének ívét.

Fodor Tamás (Fidesz-KDNP), Sopron polgármestere a sajtótájékoztatón hangsúlyozta, hogy a Volt a város egyik legfontosabb eseménye, amelynek pozitív hatása van a hazai és a nemzetközi turizmusra. Sopron pedig látványosságaival a kulturális hátteret tudja biztosítani a fesztiválhoz - mutatott rá. Rózsa István, a főszponzor Magyar Telekom vállalati kommunikációs igazgatója kiemelte: idén azoknak is szeretnének élményt adni, akik valamiért nem lehetnek ott a fesztiválon. Mint fogalmazott, az újításoknak köszönhetően bárki nyomon követheti a fesztivál eseményeit az interneten.

Forrás: Vendég&Hotel Online / MTI

Forrás: MTI/Turizmus Online


Jöhetnek az ötletek, hogy mivel dobjuk fel Budapestet!

Jöhetnek az ötletek, hogy mivel dobjuk fel Budapestet! 

Jó hír a vállalkozó kedvű, városukat szerető budapestieknek: 2024-ben ismét lesz Budapest Tuning ötletpályázat!
Túrázni hívja a fiatalokat a Valmart és a Pick

Túrázni hívja a fiatalokat a Valmart és a Pick 

A PICK tavaszi kampánya arra buzdítja az embereket, hogy mozduljanak ki a négy fal közül
Alkoholtilalom és a bulihajók száműzése - a főváros rendezné a pesti rakpart gondjait

Alkoholtilalom és a bulihajók száműzése - a főváros rendezné a pesti rakpart gondjait 

A fővárosi önkormányzat kitiltaná a hajók nagy részét a pesti rakpartról.
Két napig hajnalig nyitva a Szentendrei Skanzen

Két napig hajnalig nyitva a Szentendrei Skanzen 

Új zenei és művészeti fesztivállal bővül a Szabadtéri Néprajzi Múzeum programkínálata.
Ismét találkozhatunk a Google Utcakép autóival

Ismét találkozhatunk a Google Utcakép autóival 

A Google Utcakép autói idén tavasszal újra visszatérnek a magyar utakra.
Különleges túraútvonalon láthatóak a Kékvándor fotográfiák

Különleges túraútvonalon láthatóak a Kékvándor fotográfiák 

Túraútvonal-szerű kiállításon tekinthetők meg Burger Barna az Országos Kéktúrán készült fotográfiái a Természettudományi Múzeumban
Sok munkavállaló ragaszkodik az otthoni munkavégzéshez

Sok munkavállaló ragaszkodik az otthoni munkavégzéshez 

A nagyobb rugalmasságra már a pandémia idején is volt igény.
Kertek a turizmusban,  turizmus a kertekben

Kertek a turizmusban, turizmus a kertekben 

Kétnapos, "Kertörökség a turizmusban" címmel konferencia vette kezdetét szerdán, a Petőfi Irodalmi Múzeumban.
Szezonnyitó kedvezmények várják hétvégén a bringásokat

Szezonnyitó kedvezmények várják hétvégén a bringásokat 

Több mint 80 kerékpárosbarát szolgáltató készül akcióval hétvégén a Föld napjára. 
Az Év Tájházvezetője díj Újbarokra került

Az Év Tájházvezetője díj Újbarokra került 

Az Év Tájházvezetője elismerést és a Tájházak és Szabadtéri Múzeumok Szövetsége életműdíjat adták át Szentendrén, a Skanzenben.

Interjú

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.
Első az életképesség: fenntartható üzleti modell a vendéglátásban

Első az életképesség: fenntartható üzleti modell a vendéglátásban 

A vendéglátóipar fenntarthatósági fordulata elkerülhetetlen az ökológiai lábnyomunk csökkentéséért - de vajon hatékonyan cselekedhet-e a fenntarthatóságért egy olyan vendéglátóhely, amelynek saját jövője sincs biztosítva?
Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.