Egységes európai marketingre épít Tunézia

Tunézia az idei Utazás kiállítás díszvendége volt, sajtótájékoztatójukon beszámoltak többek között az ország egységes marketingkoncepciójáról.

Mit remélt Magyarország az EU-tagságtól és mi lett mindebből 20 év alatt?
Devizahitelezés, euróbevezetés, uniós pénzek, kilátások - online Klasszis Klubtalálkozó élőben Medgyessy Péterrel!

Vegyen részt és kérdezzen Ön is Magyarország korábbi miniszterelnökétől!

2024. április 22. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Tunézia magyarországi nagykövete, Abderraouf Betbaieb elmondta, hogy sokat köszönhetnek hazánknak, mivel a demokratikus átmenet során Magyarország támogatásáról és segítségéről biztosította őket, és azt is hozzátette, hogy Tunézia biztos lépésekkel halad a változás útján. A nagykövet úr kiemelte, hogy – amint azt megígérték – az igazságon és átláthatóságon alapuló tájékoztatást fognak nyújtani.

A sajtótájékoztatón szó esett arról is, hogy a demokratikus átmenethez szükség van gazdasági fellendülésre, ami nagy részben a turizmusban keresendő, hiszen az ország devizabevételének 19%-a az idegenforgalomból származik, és közel 400.000 főt foglalkoztat ez az ágazat.

Áprilistól indul Tunézia marketingje Magyarországon

Leith Ben Zakour, a tunéziai nemzeti idegenforgalmi hivatal igazgatója elmondta, hogy idén új koncepcióval fejlesztik Tunézia arculatát és promotálják az országot, illetve mindent megtesznek azért, hogy felhívják Magyarország figyelmét Tunéziára, mint desztinációra. A promóciós médiaprojektben kreatív módon mutatják be azt, hogy hogyan lehet Tunéziában egy nap alatt kikapcsolódni. Az ország déli részében például délelőtt Djerba szigetén fürdőzhetnek az utazók, délután már a Szaharában gyalogtúrázhatnak, majd thalasso terápiával zárhatják a napot. Összesen 10 ilyen programterv készült, a tipikus üdülőprogramokon túl van például gasztronómiai és kulturális időtöltést bemutató kisfilmjük is.

Leith Ben Zakour hozzátette, tisztában vannak vele, hogy Tunéziát a charterjáratok célországaként tartják számon, ők pedig megpróbálnak ezt figyelembe véve kommunikálni. Elmondta továbbá, hogy ez az első alkalom, amikor egy konzisztens, egységes üzenetet, arculatot alakítottak ki egész Európában, csak a nyelv különbözik, illetve reklámfilmek esetén a kísérő zene.



Az igazgató elmondta, hogy már áprilistól megjelennek a színen hirdetéseikkel, mert a magyarok szeretik ilyenkor kiválasztani tengerparti úti céljukat, ezért a tévés reklámfilmet áprilisban sugározzák először, és júliusig fog futni. Emellett online reklámtevékenységet is folytatnak: a keresőoptimalizálás mellett a magyarok által kedvelt weboldalakon fog megjelenni az ország ajánlója videókkal és szöveges kedvcsinálókkal. A tunéziai nemzeti idegenforgalmi hivatal a figyelemfelkeltést követően májust a megygyőzésre szánja: hirdetni fognak a Metropolban, Győrben és Debrecenben pedig buszokon fognak megjelenni a Tunéziát ajánló kreatívok. Debrecent azért választották, mert a város és Tunézia között tervbe vették heti egy charterjárat indítását, Győr pedig az ott élők viszonylag magas életszínvonala és Bécshez való közelsége miatt került be a médiatervbe. A tévés reklámok augusztus utolsó hetében és szeptemberben is megjelennek, hogy a magyarokat tájékoztassák arról, hogy télen is érdemes az afrikai országot választani úti célként.

Abderraouf Betbaieb elmondta továbbá, hogy nagy erőkkel dolgoznak azon, hogy visszaállítsák a Tunisair Budapest-Tunisz menetrendszerinti járatát, a kérdésben a tárgyalások utolsó szakaszánál tartanak, és nagy esély van arra, hogy hamarosan elindulnak ezek a járatok.


Művészet és vendéglátás a Káli-medencében

Művészet és vendéglátás a Káli-medencében 

A Káli Art Inn lett 2023-ban az Art is Business Díj Vállalati kategóriájának győztese. Tulajdonosai, a Molnár Júlia–Héjja Róbert házaspár, szívvel-lélekkel elkötelezett amellett, hogy ötvözze a vendéglátást a művészetek szenvedélyes támogatásával. A Káli Art Park kialakításával pedig olyan egyedülálló kiállítóhelyet hoztak létre, ahol a kortárs szobrászművészek bemutathatják és értékesíthetik alkotásaikat.
Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen?

Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen? 

A tanulmányok szerint a fogyasztók több mint 90%-át befolyásolják az utazástervezésben az online platformokon posztolt értékelések, így nem meglepő, hogy az ágazat nagy harcot vív a hamis értékelésekkel, beleértve az indokolatlan rágalmazást és az érdemtelen túlértékelést egyaránt.
Szállodatörténelmet ír a Hunguest

Szállodatörténelmet ír a Hunguest 

480 teniszpálya területével egyenlő fejlesztést tudhat maga mögött a Hunguest, ami történelmi léptékű, hiszen Magyarországon ilyen volumenű szállodaipari felújítás és szállodaépítés még nem zajlott
Ráborították az asztalt a Bookingra

Ráborították az asztalt a Bookingra 

A beérkezett észrevételek értékelése után immár végleges a Gazdasági Versenyhivatal jelentése a hazai online szálláshely-közvetítési és szálláspiacon elvégzett gyorsított ágazati vizsgálatról. A Booking-botrányként elhíresült ügyben a hatóság több javaslatot is megfogalmazott a magyar fogyasztók és a hazai szállásadók védelme érdekében.
Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban

Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban 

A téli időszakban is az egyik legfontosabb turisztikai motiváció az egészségturizmus, amely így Magyarország egyik legjelentősebb, négyévszakos turisztikai terméke. Azon vidéki települések, ahol a gyógy- és élményfürdő mellett magas színvonalú szolgáltatások is várják a vendégeket, ebben az időszakban az átlagosnál nagyobb forgalomra és magasabb foglaltságra számíthatnak.
A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése

A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése 

A párizsi Ritz alkalmazottainak volt néhány izgalmas órája, mire egy porszívózsákból előkerült az ellopottnak hitt ékszer.
Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten

Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten 

A Kimpton Hotels, az Intercontinental Hotels Group luxus lifestyle márkája, amely világszerte több, mint 80 egységgel rendelkezik. A 2024 nyarán nyíló, Bem téren épülő, dunai panorámás patinás épület szintén ennek az izgalmas boutique brandnek ad majd otthont.
Vendégélmény fokozása az AR segítségével

Vendégélmény fokozása az AR segítségével 

A vendéglátóipar mindig is élen járt az új technológiák bevezetésében a vendégélmény fokozása érdekében. A mobil bejelentkezéstől a személyre szabott szolgáltatásokig a szállodák folyamatosan innovatív módokat keresnek ügyfeleik kielégítésére. Az egyik technológia, amely forradalmasíthatja a vendéglátást, az a kiterjesztett valóság (AR).
Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata

Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata 

A Hunguest Hotels megújult arculata elnyerte a Német Formatervezési Tanács által alapított German Design Award 2024 díjat a márkaidentitás kategóriában.
A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat

A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat 

A BDPST Ingatlanfejlesztő egyik projektje, a Dorothea Hotel nyerte a Portfolio Property Awards díjátadóján az Év Hotelprojektje kategóriában járó elismerést kedden Budapesten. Az eseményen az év legkiemelkedőbb hazai teljesítményeit, megoldásait és fejlesztéseit bírálták.

Interjú

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.
Első az életképesség: fenntartható üzleti modell a vendéglátásban

Első az életképesség: fenntartható üzleti modell a vendéglátásban 

A vendéglátóipar fenntarthatósági fordulata elkerülhetetlen az ökológiai lábnyomunk csökkentéséért - de vajon hatékonyan cselekedhet-e a fenntarthatóságért egy olyan vendéglátóhely, amelynek saját jövője sincs biztosítva?
Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.