Hat stáció, három hoteligazgató, egy kulcsátadás

Mivel november 1-től igazgatóváltás lesz az ötcsillagos Sofitel Budapest Chain Bridge-ben, a három és fél évig a szállodát irányító francia Philippe Godard elköszönt, átadva az idei évben idáig hihetetlen jó eredményeket produkáló ház kulcsát október 13-án este egy angol szállodai szakembernek, Jean Bowcott-nak.

Az új igazgató budapesti kinevezéséig az Accor üzemeltetési vezetője volt Londonban, korábban pedig sok-sok éven át dolgozott a világ 16 országában jelen lévő francia Accor-lánc kötelékén belül különböző Sofitel házakban. Az ünnepélyes kulcsátadás alkalmával a távozó igazgató elmondta, ő volt az ötödik General Manager (GM) a nyitás óta üzemelő budapesti házban, egyben az emelvényre felhívta Kovács Istvánt (MSZÉSZ főtitkár) is, aki a nyitástól, 1982-től negyedévszázadon át vezette az ötcsillagos luxusszállodát, amelyet nyitásakor még Hyatt néven ismertünk mindannyian. Monsieur Godard különben tőlünk Varsóba teszi át székhelyét, ahol az ottani Sofitel vezetése mellett a közép-kelet európai régió házait is irányítja, az Orbis-nál alelnöki pozícióban.

Jean Bowcott, az új GM elmondta, régi vágya teljesült azzal, hogy ebbe a meseszép városba, Budapestre érkezhetett dolgozni, és mivel ő a hatodik igazgató a magyarországi Sofitel életében, így a ház Paris Budapest éttermének német származású executive chefje, Deff Haupt hat stációból álló étel- és borsorral lepte meg, amelyet ő álmodott és hozott létre csapatával, és mindegyik ételkreációt Miklós Csabi különböző boraihoz tervezte.


Újabb atlétikai csúcsesemény gazdája lesz Budapest

Újabb atlétikai csúcsesemény gazdája lesz Budapest 

A Nemzetközi Atlétikai Szövetség (WA) újabb esélyt adna Magyarországnak.
Húsvéti szafari Nagykőrösön

Húsvéti szafari Nagykőrösön 

A tavaszi szünet első napján újra kinyitja kapuit Magyarország első és egyetlen autós szafari parkja.
Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben

Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben 

A 80 éve püspökké szentelt Mindszenty József egykori székhelye is megújul a beruházás során.
Banksy-kiállítás nyílik Budapesten

Banksy-kiállítás nyílik Budapesten 

A művész több mint száz alkotását lehet majd megnézni május 3-tól a Király utcai Komplex Kiállítóteremben.
Túrák és családi programok Székesfehérváron

Túrák és családi programok Székesfehérváron  

Íme a legjobb húsvéti programok és kirándulások a városban a hosszú hétvégén.
XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt

XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt 

A Wenckheim-pincét egy domb alá fúrták be, melyen a Csolt nemzetség által emelt monostor romjai állnak.
Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke?

Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke? 

Az április 30-ig véleményezhető terveken új stégek és a tóval kapcsolatot teremtő sétányok láthatók.
Húsvét a Skanzenben

Húsvét a Skanzenben 

Húsvétvasárnap és hétfőn a régi falusi húsvéti ünnepeket kelti életre a Szabadtéri Néprajzi Múzeum.
Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között

Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között 

A „Együttműködés a közösségekért" című magyarországi projekt célja egy multifunkcionális tér létrehozása a Józsefvárosban.
Váratlan helyről érkezett segítség a budapesti beutazó turizmushoz

Váratlan helyről érkezett segítség a budapesti beutazó turizmushoz 

A brit nézők körében közel két évtizede töretlenül népszerű BBC-műsor, "A Gyakornok" versenyzői legutóbb a magyar főváros turisztikai kínálatát is népszerűsítve versenyeztek egymással.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.