Hetedik éve fut a Főszezon kiállítás

Az idei évben is közel 100 turisztikai szolgátató mutatja be a magyar vidék sokszínű utazási- és programkínálatát szeptember 21-22-én a Budai Vár Hunyadi teraszán, a Főszezon kiállításon. 

Az ingyenes turisztikai, gasztronómiai kiállítás és vásár igazi vidéki hangulatot varázsol a történelmi helyszínre: több ezer négyzetméteren szállodák, gyógyfürdők ajánlatai, wellnessprogramok, aktív pihenési lehetőségek közül választhatnak az érdeklődők, akiket a hagyományokhoz híven, az idei évben is szórakoztató, családi programok egész sora várja.

Idén a hetedik alkalommal rendezik meg a Főszezon kiállítást, amelynek mottója, "Legyen egész évben főszezon" megvalósulni látszik, mondta el Galisz Tamás, a rendezvény ötletgazdája, szervezője az eseményt beharangozó sajtótájékoztatón. A kezdetben a West End City Center tetőkertjében, majd 2012-től a Budai Várban rendezett vásár az elmúlt hét esztendő alatt a belföldi turizmus meghatározó fórumává nőtte ki magát. Az elő- és utószezonnak is sikerült lökést adniuk a rendezvénnyel, amelyet szándékosan tartanak minden évben kora ősszel. Örvendetes, hogy a nyári csúcsidőszakon kívül is egyre több a belföldi turista, bakancsosok, kerékpárosok, sőt a síturisták is, tette hozzá.

Az idei az első olyan év, hogy külföldi díszvendég is bemutatkozik a kiállításon: Szombathely és testvérvárosa, Oberwart a határon átívelő kerékpáros együttműködésük adta lehetőségeket mutatja be. Idén is a kiállítók között lesz Lengyelország kézműves termékeivel és színes programokkal. Vendégcsalogató ajánlatokkal jelentkeznek a hazai gyógyfürdők, és bemutatkoznak a vendégváró magyar városok is. Kiemelt hangsúlyt kap a gasztronómia is, kóstolni és vásárolni is lehet majd a sajtokat, kolbászokat, pálinkákat, borokat, pékárut. Rengeteg ötletet meríthetnek az őszi-téli kirándulásaikhoz azok, akik a hétvégén ellátogatnak a Budai Várba. 

A belföldi turizmus szerepét hangsúlyozta Szabó László, a Hegyvidék SCH Üdülőszálloda-lánc elnök-vezérigazgatója, aki a magyarországi turizmus helyzetéről, trendjeiről, a következő költségvetési ciklusra vonatkozó turizmusfejlesztési koncepcióról is beszélt.

Fontos hazai ügyet támogat az Országos Takarékszövetkezeti Szövetség azzal, hogy immár harmadik éve szponzorálja a Főszezon kiállítás megvalósulását, véli Varga István, az OTSZ ügyvezetője, aki bízik benne, hogy a Magyar Takarék jövőre is a kiállítás támogatói között lehet. 


Művészet és vendéglátás a Káli-medencében

Művészet és vendéglátás a Káli-medencében 

A Káli Art Inn lett 2023-ban az Art is Business Díj Vállalati kategóriájának győztese. Tulajdonosai, a Molnár Júlia–Héjja Róbert házaspár, szívvel-lélekkel elkötelezett amellett, hogy ötvözze a vendéglátást a művészetek szenvedélyes támogatásával. A Káli Art Park kialakításával pedig olyan egyedülálló kiállítóhelyet hoztak létre, ahol a kortárs szobrászművészek bemutathatják és értékesíthetik alkotásaikat.
Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen?

Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen? 

A tanulmányok szerint a fogyasztók több mint 90%-át befolyásolják az utazástervezésben az online platformokon posztolt értékelések, így nem meglepő, hogy az ágazat nagy harcot vív a hamis értékelésekkel, beleértve az indokolatlan rágalmazást és az érdemtelen túlértékelést egyaránt.
Szállodatörténelmet ír a Hunguest

Szállodatörténelmet ír a Hunguest 

480 teniszpálya területével egyenlő fejlesztést tudhat maga mögött a Hunguest, ami történelmi léptékű, hiszen Magyarországon ilyen volumenű szállodaipari felújítás és szállodaépítés még nem zajlott
Ráborították az asztalt a Bookingra

Ráborították az asztalt a Bookingra 

A beérkezett észrevételek értékelése után immár végleges a Gazdasági Versenyhivatal jelentése a hazai online szálláshely-közvetítési és szálláspiacon elvégzett gyorsított ágazati vizsgálatról. A Booking-botrányként elhíresült ügyben a hatóság több javaslatot is megfogalmazott a magyar fogyasztók és a hazai szállásadók védelme érdekében.
Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban

Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban 

A téli időszakban is az egyik legfontosabb turisztikai motiváció az egészségturizmus, amely így Magyarország egyik legjelentősebb, négyévszakos turisztikai terméke. Azon vidéki települések, ahol a gyógy- és élményfürdő mellett magas színvonalú szolgáltatások is várják a vendégeket, ebben az időszakban az átlagosnál nagyobb forgalomra és magasabb foglaltságra számíthatnak.
A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése

A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése 

A párizsi Ritz alkalmazottainak volt néhány izgalmas órája, mire egy porszívózsákból előkerült az ellopottnak hitt ékszer.
Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten

Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten 

A Kimpton Hotels, az Intercontinental Hotels Group luxus lifestyle márkája, amely világszerte több, mint 80 egységgel rendelkezik. A 2024 nyarán nyíló, Bem téren épülő, dunai panorámás patinás épület szintén ennek az izgalmas boutique brandnek ad majd otthont.
Vendégélmény fokozása az AR segítségével

Vendégélmény fokozása az AR segítségével 

A vendéglátóipar mindig is élen járt az új technológiák bevezetésében a vendégélmény fokozása érdekében. A mobil bejelentkezéstől a személyre szabott szolgáltatásokig a szállodák folyamatosan innovatív módokat keresnek ügyfeleik kielégítésére. Az egyik technológia, amely forradalmasíthatja a vendéglátást, az a kiterjesztett valóság (AR).
Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata

Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata 

A Hunguest Hotels megújult arculata elnyerte a Német Formatervezési Tanács által alapított German Design Award 2024 díjat a márkaidentitás kategóriában.
A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat

A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat 

A BDPST Ingatlanfejlesztő egyik projektje, a Dorothea Hotel nyerte a Portfolio Property Awards díjátadóján az Év Hotelprojektje kategóriában járó elismerést kedden Budapesten. Az eseményen az év legkiemelkedőbb hazai teljesítményeit, megoldásait és fejlesztéseit bírálták.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.