Hétfőn startol a SIRHA Budapest

A SIRHA Budapest a jövő héten 3 napon át fogadja az élelmiszeripar, a sütő- és cukrászipar, a szálloda- és vendéglátóipar gyártóit, forgalmazóit és beszerzőit. A HUNGEXPO a korábbi FOODAPEST, UKBA és HOVENTA kiállítások partnereit új koncepció alapján szervezett szakvásárral várja.

Ízelítő a programokból:

Bocuse d’Or Hungarian Selection március 12. szerda

A SIRHA Budapest kiállítás ad helyet a legnevesebb nemzetközi szakácsverseny magyar elődöntőjének. A 6 séf előkészítő tréningje már januárban megkezdődött, és már tudhatjuk, hogy a menü kötelező alkotó elemei; a svéd malac, az osztriga, a kagyló és a fekete tőkehal. A Bocuse d’Or több mint két évtizedes múltjával az egész világon meghonosította azt a fajta versenyzést, ahol az indulók a világ legnagyszerűbb séf-zsűrije előtt készítik el adott időre munkáikat. Itt fontos még megemlíteni, hogy a Magyar Bocuse d'Or Akadémia benyújtotta pályázatát a Bocuse d'Or 2016 évi európai döntőjének budapesti rendezésére, és felkerült a short listbe. Amennyiben a pályázat győz, a szakácsverseny helyszíne akkor is a SIRHA Budapest kiállítás és a HUNGEXPO lesz. Magyar

Élelmiszeripari Börze március 10-12.

Az élelmiszeriparban állami szinten fontos szakmai szerepet betöltő szervezetek egy szigeten jelennek majd meg a kiállításon. A kör alakban elrendezett látványos standegyüttes a Magyar Élelmiszeripari Börze nevet viseli. A Börze és a sziget 4 fő elemét a Magyar Turizmus Zrt. Agrármarketing Centrum Vezérigazgatósága, a Vidékfejlesztési Minisztérium, a Vágóállat- és Hús Terméktanács és a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal alkotja. Mellettük kisebb standokon 24 magyar élelmiszergyártó kiállító jelenik meg, és a látogatók a szigethez tartozó színpadon szakmai előadásokat hallgathatnak meg.

Kreatív Konyha Fórum március 10-12.

A hétfői és keddi napokon változatos programot mutatnak be a Kreatív Konyha Fórum előadói. Olyan aktuális témák mellett, mint a péktermékek előállítása éttermekben és szállodákban, szó lesz még példamutató éttermi törekvésekről, alap-anyagok különböző felhasználásáról, tányérdesszertekről, fagylaltokról, táplálékallergiával élőknek készíthető desszertekről. Pékek

Fejedelmi Rendje március 10-12.

Bemutatók keretében esik szó hagyományokról és modernizációról, sütőipari termékek készítéséről korszerű berendezésekkel, egészséges alapanyagokról, régiós jellegzetességekről és dagasztási technikákról. A szakmai fórumra pedig a standon kialakított kávé- és teaházukba várják az érdeklődőket. A fórum központi témája: Kapcsolat a sütőipar és a vendéglátóipar között, élelmiszeripari és táplálkozási trendek.

Magyar Barista Bajnokság március 10-12.

2014-ben a SIRHA Budapest kiállításon az SCAE magyar tagozatának szervezésében Magyarországon 10. alkalommal kerül megrendezésre a Magyar Barista Bajnokság. A szakemberek hat kategóriában mérhetik össze tudásukat: Barista, Brewers - Filter, Latte Art, Coffee In Good Spirit - Alkoholos kávékoktélok, Cup Tasting, Cezve/Ibrik. A nyertes versenyzők képviselhetik Magyarországot a Melbourne-ben és Riminiben megrendezésre kerülő világversenyeken.

Desszert verseny március 11.

A kiállítás cukrász nagykövete Kolonics Zoltán, a Gerbeaud kreatív cukrász séfje. Kolonics Zoltán és egy szakértő zsűri közreműködésével valósul meg a SIRHA Budapest Desszert versenye, melyet desszert és tányér desszert kategóriában hirdettek ki. A pályázat célja, hogy hazánkban is meghonosítsa a kreatív cukrászatot, illetve teret adjon az előremutató, multikulturális desszerteknek.

Élelmezésvezetők Napja március 11.

Az Élelmezésvezetők Országos Szövetségének szakmai napjára kedden kerül sor az A pavilon Fórum színpadán. A szakmai találkozó fő témája az egészségtudatos közétkeztetés. A konferencián kerekasztal beszélgetéseken, főzőbemutatókon és előadásokon vehetnek részt az érintett látogatók.

Giro Pizza of Europe március 11.

A nemzetközi pizza készítő verseny magyarországi állomása a SIRHA Budapest kiállítás. A látványos versenyt kedden nézhetik meg, de a kiállítás további napjain a Pizza e Pasta Italiana jóvoltából különböző pizza tészta készítési és kelesztési technológiákat ismerhetnek meg.

Innovációs verseny

A szakkiállítás bejelentkezett kiállítói nevezhetnek az Innovációs versenyre. A kiállítók négy kategóriában nevezhetnek termékeikkel és szolgáltatásaikkal: élelmiszeripar, cukrászat és sütőipar, horeca szolgáltatók, gépek és technológiák. A SIRHA Budapest Innovációs versenyének szervezője a Trade magazin.

Trendsziget

A Magyar Bútor és Faipari Szövetség gondozásában épül fel a Trendsziget. Ezen a standon több szállodai szobaberendezést is bemutatnak, így a látogatók ízelítőt kapnak különböző stílusokból és a legújabb trendekből.

Future Store Innovations 2014

Ismét lesz lehetőség, hogy megtekintsék a jövő áruházát, és annak innovatív termékeit és megoldásait, a SIRHA Budapest hivatalos lapja, a Trade magazin és a Trade Marketing Klub szervezésében. Közel 40 cég mutatja be azokat a szolgáltatásokat, eladásösztönző megoldásokat, vásárláshelyi hatékony eszközöket és természetesen az idei év legújabb termékeit. Vezetett bemutató sétákra a Trade magazin weboldalán lehet regisztrálni.

SIRHA Budapest Borsziget

A SIRHA Budapest kiállítás Borszigetén a vendégelőadók olyan témakörökben tartanak előadást, mint bor és turizmus, szakképzett sommelier, minőségi borok a vendéglátásban és borkereskedelem a vendéglátóipari helyeken. Együttműködő partner: Vinopolis

 

Programjainkról részletesen itt tájékozódhat.

Látogasson el ön is a rendezvényre, regisztráljon ingyenes szakmai belépőjegyért ezen a linken!

Forrás: Vendég & Hotel


Művészet és vendéglátás a Káli-medencében

Művészet és vendéglátás a Káli-medencében 

A Káli Art Inn lett 2023-ban az Art is Business Díj Vállalati kategóriájának győztese. Tulajdonosai, a Molnár Júlia–Héjja Róbert házaspár, szívvel-lélekkel elkötelezett amellett, hogy ötvözze a vendéglátást a művészetek szenvedélyes támogatásával. A Káli Art Park kialakításával pedig olyan egyedülálló kiállítóhelyet hoztak létre, ahol a kortárs szobrászművészek bemutathatják és értékesíthetik alkotásaikat.
Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen?

Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen? 

A tanulmányok szerint a fogyasztók több mint 90%-át befolyásolják az utazástervezésben az online platformokon posztolt értékelések, így nem meglepő, hogy az ágazat nagy harcot vív a hamis értékelésekkel, beleértve az indokolatlan rágalmazást és az érdemtelen túlértékelést egyaránt.
Szállodatörténelmet ír a Hunguest

Szállodatörténelmet ír a Hunguest 

480 teniszpálya területével egyenlő fejlesztést tudhat maga mögött a Hunguest, ami történelmi léptékű, hiszen Magyarországon ilyen volumenű szállodaipari felújítás és szállodaépítés még nem zajlott
Ráborították az asztalt a Bookingra

Ráborították az asztalt a Bookingra 

A beérkezett észrevételek értékelése után immár végleges a Gazdasági Versenyhivatal jelentése a hazai online szálláshely-közvetítési és szálláspiacon elvégzett gyorsított ágazati vizsgálatról. A Booking-botrányként elhíresült ügyben a hatóság több javaslatot is megfogalmazott a magyar fogyasztók és a hazai szállásadók védelme érdekében.
Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban

Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban 

A téli időszakban is az egyik legfontosabb turisztikai motiváció az egészségturizmus, amely így Magyarország egyik legjelentősebb, négyévszakos turisztikai terméke. Azon vidéki települések, ahol a gyógy- és élményfürdő mellett magas színvonalú szolgáltatások is várják a vendégeket, ebben az időszakban az átlagosnál nagyobb forgalomra és magasabb foglaltságra számíthatnak.
A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése

A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése 

A párizsi Ritz alkalmazottainak volt néhány izgalmas órája, mire egy porszívózsákból előkerült az ellopottnak hitt ékszer.
Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten

Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten 

A Kimpton Hotels, az Intercontinental Hotels Group luxus lifestyle márkája, amely világszerte több, mint 80 egységgel rendelkezik. A 2024 nyarán nyíló, Bem téren épülő, dunai panorámás patinás épület szintén ennek az izgalmas boutique brandnek ad majd otthont.
Vendégélmény fokozása az AR segítségével

Vendégélmény fokozása az AR segítségével 

A vendéglátóipar mindig is élen járt az új technológiák bevezetésében a vendégélmény fokozása érdekében. A mobil bejelentkezéstől a személyre szabott szolgáltatásokig a szállodák folyamatosan innovatív módokat keresnek ügyfeleik kielégítésére. Az egyik technológia, amely forradalmasíthatja a vendéglátást, az a kiterjesztett valóság (AR).
Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata

Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata 

A Hunguest Hotels megújult arculata elnyerte a Német Formatervezési Tanács által alapított German Design Award 2024 díjat a márkaidentitás kategóriában.
A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat

A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat 

A BDPST Ingatlanfejlesztő egyik projektje, a Dorothea Hotel nyerte a Portfolio Property Awards díjátadóján az Év Hotelprojektje kategóriában járó elismerést kedden Budapesten. Az eseményen az év legkiemelkedőbb hazai teljesítményeit, megoldásait és fejlesztéseit bírálták.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.