Pályázati támogatással vinnék vissza a cigányzenét a fővárosi éttermekbe

„Muzsikáló Budapest 2017” címmel írt ki pályázatot a Miniszterelnöki Kabinetiroda és a Hagyományok Háza. A pályázat célja a cigányzene támogatása és népszerűsítése. 

A kiírás szerint pályázatot nyújthatnak be azon vendéglátó egységek tulajdonosai vagy működtetői, üzemeltetői, amelyek Budapest turisztikai szempontból frekventált helyszínein működnek, minimum 30 fő vendég befogadására alkalmasak, továbbá vállalják, hogy 2017. május 20. és 2017. augusztus 20. között legalább a hét hat napján, 19 és 23 óra között 4–7 fős cigány zenekarnak zenélési lehetőséget biztosítanak az étteremben (hangerősítés nem lehetséges).

A pályázat elvárt tartalmi elemei: a helyszín bemutatása, a vendégfogadás karakterének ismertetése, a fellépő muzsikusok tervezett létszáma és elhelyezése, amennyiben olyan cigány zenészeket kíván foglalkoztatni, akik zenei szolgáltatását már korábban igénybe vette, a zenekar bemutatása és a prímás elérhetőségeinek megadása.

A pályázatnak tartalmaznia kell: a hiánytalanul kitöltött pályázati adatlapot, az éttermet működtető vállalkozás működési formájának megfelelő jogi dokumentációját, amennyiben az éttermet üzemeltető működteti, a tulajdonos és bérlő között létrejött bérleti/üzemeltetési szerződés másolata, amely legalább 2017. augusztus 31-ig érvényes.

A pályázat beérkezési határidejének rövidségére tekintettel, a 30 napnál nem régebbi jogi dokumentáció helyett, a pályázathoz elégséges egy korábbi jogi dokumentációról készült másolatot mellékelni. A kiválasztott vendéglátó egységek a 30 napnál nem régebbi jogi dokumentációt a szerződéskötés előttig, de legkésőbb május 5-ig pótolhatják.

Részletes pályázati kiírás ezen a linken.

A pályázaton 12 vendéglátó egységet választanak ki (ezen kívül 5 tartalékot, akik a kiválasztás sorrendjében annak a nyertes pályázónak a helyébe léphet, akivel bármely okból nem köthető szerződés). A vendéglátó egységekkel a Hagyományok Háza együttműködési megállapodást köt a program megvalósítására, azok közvetlen pénzügyi támogatásban nem részesülnek. A támogatás a muzsikusok tiszteletdíja (a továbbiakban: megbízási díj).

A megbízási díjat a Hagyományok Háza a muzsikusokkal egyedileg kötött megbízási szerződés alapján, az abban foglaltak szerint közvetlenül a muzsikusok részére fizeti meg. A megbízási díj összege bruttó 14 045 Ft/nap (nettó: 10 000 Ft/nap + járulékok), a prímás megbízási díjának bruttó összege: 28 090 Ft/nap (nettó: 20 000 Ft/nap + járulékok). A megbízási díj a zenészek részére nyújtott csekély összegű támogatásnak minősül, amely az Európai Unió működéséről szóló szerződés 107. és 108. cikkének a csekély összegű támogatásokra való alkalmazásáról szóló 1407/2013/EU bizottsági rendelet (HL L 352/1.; 2013.12.24.) szabályaival összhangban nyújtható. A támogatás vissza nem térítendő támogatás.

A pályázatok egy eredeti példányban 2017. április 25-ig beérkezően nyújthatók be. Postai úton: a Hagyományok Háza levelezési címére: 1251 Budapest, Pf. 23-.

A pályázatokat Pál István Szalonna, Radics Ferenc, Sántha Ferenc, Tóth Kálmán és Kerényi Imre bírálja el. A bizottság tagjai változtatási jogát a pályázat kiírói fenntartják Eredményhirdetés: 2017. május 2-án a Hagyományok Háza portálján

A zenekarokat a nyertes helyszínekre a Hagyományok Háza delegálja azon pályázók számára, ahol a pályázó nem jelölt meg preferált zenekart. Amennyiben a pályázó megnevezett olyan zenekart, akinek korábban igénybe vette a zenei szolgáltatását és azt a támogatás terhére a pályázatban megadott időszakon belül tovább szeretné foglalkoztatni, a pályázata pozitív elbírálásával a bírálók elfogadottnak tekintik. Vitás esetekben a Hagyományok Háza dönt.

Kizárólag olyan zenésszel köthető megbízási szerződés (delegálható), aki rendelkezik a megbízási szerződéskötéshez szükséges azonosító adatokkal, dokumentumokkal. A szükséges azonosító adatok köre: személyi igazolvány és lakcímkártya, adóazonosító jel, társadalombiztosítási azonosító jel (tajszám), a zenész nevére szóló bankszámlaszám, legmagasabb iskolai végzettség.

A döntés ellen fellebbezésnek helye nincs!

A nyertes vendéglátó egységeknek a program lezárulta után beszámolót kell küldenie a Hagyományok Házának arról, hogy a támogatott időszakban történt-e mérhető változás a látogatottságra tekintettel, illetve hogyan fogadták a vendégek a cigány zenei szolgáltatást.


Újabb atlétikai csúcsesemény gazdája lesz Budapest

Újabb atlétikai csúcsesemény gazdája lesz Budapest 

A Nemzetközi Atlétikai Szövetség (WA) újabb esélyt adna Magyarországnak.
Húsvéti szafari Nagykőrösön

Húsvéti szafari Nagykőrösön 

A tavaszi szünet első napján újra kinyitja kapuit Magyarország első és egyetlen autós szafari parkja.
Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben

Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben 

A 80 éve püspökké szentelt Mindszenty József egykori székhelye is megújul a beruházás során.
Banksy-kiállítás nyílik Budapesten

Banksy-kiállítás nyílik Budapesten 

A művész több mint száz alkotását lehet majd megnézni május 3-tól a Király utcai Komplex Kiállítóteremben.
Túrák és családi programok Székesfehérváron

Túrák és családi programok Székesfehérváron  

Íme a legjobb húsvéti programok és kirándulások a városban a hosszú hétvégén.
XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt

XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt 

A Wenckheim-pincét egy domb alá fúrták be, melyen a Csolt nemzetség által emelt monostor romjai állnak.
Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke?

Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke? 

Az április 30-ig véleményezhető terveken új stégek és a tóval kapcsolatot teremtő sétányok láthatók.
Húsvét a Skanzenben

Húsvét a Skanzenben 

Húsvétvasárnap és hétfőn a régi falusi húsvéti ünnepeket kelti életre a Szabadtéri Néprajzi Múzeum.
Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között

Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között 

A „Együttműködés a közösségekért" című magyarországi projekt célja egy multifunkcionális tér létrehozása a Józsefvárosban.
Váratlan helyről érkezett segítség a budapesti beutazó turizmushoz

Váratlan helyről érkezett segítség a budapesti beutazó turizmushoz 

A brit nézők körében közel két évtizede töretlenül népszerű BBC-műsor, "A Gyakornok" versenyzői legutóbb a magyar főváros turisztikai kínálatát is népszerűsítve versenyeztek egymással.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.