Sztevia az új természetes édesítőszer

Az Európai Parlament várhatóan 2011 novemberében ad engedélyt arra, hogy a sztevia nevű Dél-Amerikából származó növény kivonatát élelmiszer-alapanyagként használják a gyártók az EU területén - írja a Pénz&Piac.

Sokan éreznek lelkiismeret furdalást nassoláskor, pedig van, akinek nehezebb az önmegtartóztatás. Amerikai kutatók ugyanis megállapították, hogy nem kizárólag szokásainkon múlik, hogy mennyire vagyunk édesszájúak, hanem főként az öröklött génjeinken. Sokan próbálnak alternatívát találni a cukor helyettesítésére, így itthon is folyamatosan nő az édesítőszerek használata. A természetes cukorpótlás híveinek jó hír, hogy hamarosan az EU-ban is engedélyezhetik a sztevia nevű növény kivonatát. Az ezzel készített ételeket és italokat a cukorbetegek is fogyaszthatják majd.

A cukorfalat édesen szereti

Nem véletlen, hogy a kedves, szeretnivaló embereket gyakran az „édes” jelzővel illetjük és hogy a szerelmesek gyakran „Édesemnek” szólítják egymást. Amerikai kutatók megállapították, hogy fellelhetőek közös vonások az ízlelésben és a személyiségjegyekben. Az Észak-Dakotai Állami Egyetem munkatársai arra jutottak, hogy kedvesebbnek és barátságosabbnak tartjuk azokat az embereket, akik szeretik az édességeket. Arra is fény derült, hogy azok, akik jobban kedvelik az édes ízt, általában valóban segítőkészebbek társaikkal.

Géneken is múlik

A Monell Chemical Senses Központjának munkatársai pedig azt bizonyították be, hogy alapvetően gének határozzák meg, ki az édesszájú, hiszen nem minden ember érzékeli és szereti egyformán az édes ízeket. Egereken végzett tanulmányuk során kiderült, hogy az édességek szeretete olyan génektől is függ, amelyek nem közvetlenül az ízérzékelésben, hanem az édes ízhez kapcsolható jutalmazási-, és motivációs folyamatokban vesznek részt.

Új édesítőszer jöhet

Sokan lelkiismeret furdalást éreznek, ha édességet, édes italokat fogyasztanak, hiszen tudják, hogy a túlzott cukorbevitel a magas energiatartalom miatt súlygyarapodást okozhat. Azonban ebben sem szabad átesni a ló túloldalára, hiszen a cukornak is megvan a maga helye a kiegyensúlyozott étrendben, amennyiben mértékkel fogyasztjuk. Ha édesítésről van szó, ma már egyre több lehetőség áll rendelkezésünkre. Az elmúlt évek során hazánkban is folyamatosan nő a cukorpótlók (édesítőszerek) fogyasztása, az élelmiszergyártók is sorra dobják piacra a különböző édesítőszerekkel ízesített termékeiket. Az Európai Parlament várhatóan 2011 novemberében ad engedélyt arra, hogy a sztevia nevű Dél-Amerikából származó növény kivonatát élelmiszer-alapanyagként használják a gyártók az EU területén. A sztevia kivonatait (port, szirupot, tablettát) és szárított leveleit a világ számos táján széles körben használják édesítésre. Az ázsiai országokban évtizedek óta elfogadott és ismert: üdítőitalokat, cukormentes rágógumikat, joghurtokat, savanyúságokat, szárított tenger gyümölcseit és süteményeket édesítenek vele a gyártók. „A sztevia egy természetes édesítőszer, levelei 200-300-szor édesebbek a cukornál, az élelmiszerekhez a kivonatait használják. Alig tartalmaz kalóriát, ezért számos diéta során felhasználható, még cukorbetegek is fogyaszthatják.” – tájékoztat a várhatóan újonnan forgalomba kerülő édesítőszerről Antal Emese, a Magyar Dietetikusok Országos Szövetségének (MDOSZ) elnöke. (forrás: Pénz&Piac)


Művészet és vendéglátás a Káli-medencében

Művészet és vendéglátás a Káli-medencében 

A Káli Art Inn lett 2023-ban az Art is Business Díj Vállalati kategóriájának győztese. Tulajdonosai, a Molnár Júlia–Héjja Róbert házaspár, szívvel-lélekkel elkötelezett amellett, hogy ötvözze a vendéglátást a művészetek szenvedélyes támogatásával. A Káli Art Park kialakításával pedig olyan egyedülálló kiállítóhelyet hoztak létre, ahol a kortárs szobrászművészek bemutathatják és értékesíthetik alkotásaikat.
Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen?

Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen? 

A tanulmányok szerint a fogyasztók több mint 90%-át befolyásolják az utazástervezésben az online platformokon posztolt értékelések, így nem meglepő, hogy az ágazat nagy harcot vív a hamis értékelésekkel, beleértve az indokolatlan rágalmazást és az érdemtelen túlértékelést egyaránt.
Szállodatörténelmet ír a Hunguest

Szállodatörténelmet ír a Hunguest 

480 teniszpálya területével egyenlő fejlesztést tudhat maga mögött a Hunguest, ami történelmi léptékű, hiszen Magyarországon ilyen volumenű szállodaipari felújítás és szállodaépítés még nem zajlott
Ráborították az asztalt a Bookingra

Ráborították az asztalt a Bookingra 

A beérkezett észrevételek értékelése után immár végleges a Gazdasági Versenyhivatal jelentése a hazai online szálláshely-közvetítési és szálláspiacon elvégzett gyorsított ágazati vizsgálatról. A Booking-botrányként elhíresült ügyben a hatóság több javaslatot is megfogalmazott a magyar fogyasztók és a hazai szállásadók védelme érdekében.
Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban

Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban 

A téli időszakban is az egyik legfontosabb turisztikai motiváció az egészségturizmus, amely így Magyarország egyik legjelentősebb, négyévszakos turisztikai terméke. Azon vidéki települések, ahol a gyógy- és élményfürdő mellett magas színvonalú szolgáltatások is várják a vendégeket, ebben az időszakban az átlagosnál nagyobb forgalomra és magasabb foglaltságra számíthatnak.
A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése

A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése 

A párizsi Ritz alkalmazottainak volt néhány izgalmas órája, mire egy porszívózsákból előkerült az ellopottnak hitt ékszer.
Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten

Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten 

A Kimpton Hotels, az Intercontinental Hotels Group luxus lifestyle márkája, amely világszerte több, mint 80 egységgel rendelkezik. A 2024 nyarán nyíló, Bem téren épülő, dunai panorámás patinás épület szintén ennek az izgalmas boutique brandnek ad majd otthont.
Vendégélmény fokozása az AR segítségével

Vendégélmény fokozása az AR segítségével 

A vendéglátóipar mindig is élen járt az új technológiák bevezetésében a vendégélmény fokozása érdekében. A mobil bejelentkezéstől a személyre szabott szolgáltatásokig a szállodák folyamatosan innovatív módokat keresnek ügyfeleik kielégítésére. Az egyik technológia, amely forradalmasíthatja a vendéglátást, az a kiterjesztett valóság (AR).
Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata

Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata 

A Hunguest Hotels megújult arculata elnyerte a Német Formatervezési Tanács által alapított German Design Award 2024 díjat a márkaidentitás kategóriában.
A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat

A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat 

A BDPST Ingatlanfejlesztő egyik projektje, a Dorothea Hotel nyerte a Portfolio Property Awards díjátadóján az Év Hotelprojektje kategóriában járó elismerést kedden Budapesten. Az eseményen az év legkiemelkedőbb hazai teljesítményeit, megoldásait és fejlesztéseit bírálták.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.