Tavasszal lesz hungarikum törvényünk

(MTI) - A kormány megalakulása óta kiemelt feladatként kezeli a magyar értékek védelmét, ezt a célt szolgálja Hungarikum-törvény is, amelyet a kormány most fogadott el - mondta Giró-Szász András kormányszóvivő szerdán Budapesten, a kormányszóvivői sajtótájékoztatón.

A Hungarikum-törvényt a Vidékfejlesztési Minisztérium múlt év végén nyújtotta be az Országgyűlésnek, és várhatóan még a tavaszi ülésszakon tárgyalni fogják a képviselők - tájékoztatta az újságírókat Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter.
A törvény végrehajtásából adódó feladatokra mintegy 500 millió forintot különítettek el a Miniszterelnökségen - közölte a kormányszóvivő.
A vidékfejlesztési miniszter emlékeztetett: a Hungarikum-törvény megalkotásáról 2008-ban az Országgyűlés kivételes politikai akarattal, azaz egyhangúlag döntött. Hozzátette: a most elfogadott Darányi Ignác Terv egyik fontos feladata és célja szintén a magyar értékek védelme.
Fazekas Sándor elmondta: a hungarikumok körébe tartoznak tárgyak, szellemi alkotások, kulturális javak, jelképek, valamint a magyar nemzettudatot megtestesítő alkotások, nemcsak Magyarországról, hanem a Kárpát-medencéből, sőt a világ minden tájáról.
A hungarikumokat először helyben, majd megyei és regionális szinten kívánják összegyűjteni. Ezekből az értékekből egy 13 fős bizottság állítja majd össze a magyar értéktárat, a legismertebbeket hungarikum-védjeggyel látják el.
A miniszter külön megköszönte a Hungarikum-törvény megalkotásában játszott szerepét Simicskó István (KDNP) országgyűlési képviselőnek, valamint Lezsák Sándornak, az Országgyűlés alelnökének (Fidesz).
Fazekas Sándor újságírói kérdésre válaszolva közölte: a hungarikumoknak és a hungarikum-védjegynek is piaci jelentősége van, mivel ezeket a termékeket az emberek már most keresik. A hungarikumok növelhetik a versenyképességet, előállításuk további munkahelyeket is teremthet. Közölte: a magyar élelmiszerek körében jelenleg 34 védjegyet alkalmaznak. Emlékeztetett arra, hogy a magyar termék elnevezés használatát a Vidékfejlesztési Minisztérium a magyar termékrendeletben szabályozza. Ez csak élelmiszerekre vonatkozik, eltérően a Hungarikum-törvénytől, amelyben nem csak élelmiszerek szerepelhetnek.
Giró-Szász András újságírói kérdésre válaszolva tájékoztatott arról, hogy a kismamák gyedéhez hasonló kompenzáció nem került szóba a táppénz esetében, hogy annak összege ne csökkenjen az adójóváírás kivezetését követően.
Szólt arról is, hogy a köztisztviselők végtörlesztésével kapcsolatos ügyekről a kormány még a héten tárgyal csütörtöki és pénteki ülésén. (MTI)


Művészet és vendéglátás a Káli-medencében

Művészet és vendéglátás a Káli-medencében 

A Káli Art Inn lett 2023-ban az Art is Business Díj Vállalati kategóriájának győztese. Tulajdonosai, a Molnár Júlia–Héjja Róbert házaspár, szívvel-lélekkel elkötelezett amellett, hogy ötvözze a vendéglátást a művészetek szenvedélyes támogatásával. A Káli Art Park kialakításával pedig olyan egyedülálló kiállítóhelyet hoztak létre, ahol a kortárs szobrászművészek bemutathatják és értékesíthetik alkotásaikat.
Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen?

Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen? 

A tanulmányok szerint a fogyasztók több mint 90%-át befolyásolják az utazástervezésben az online platformokon posztolt értékelések, így nem meglepő, hogy az ágazat nagy harcot vív a hamis értékelésekkel, beleértve az indokolatlan rágalmazást és az érdemtelen túlértékelést egyaránt.
Szállodatörténelmet ír a Hunguest

Szállodatörténelmet ír a Hunguest 

480 teniszpálya területével egyenlő fejlesztést tudhat maga mögött a Hunguest, ami történelmi léptékű, hiszen Magyarországon ilyen volumenű szállodaipari felújítás és szállodaépítés még nem zajlott
Ráborították az asztalt a Bookingra

Ráborították az asztalt a Bookingra 

A beérkezett észrevételek értékelése után immár végleges a Gazdasági Versenyhivatal jelentése a hazai online szálláshely-közvetítési és szálláspiacon elvégzett gyorsított ágazati vizsgálatról. A Booking-botrányként elhíresült ügyben a hatóság több javaslatot is megfogalmazott a magyar fogyasztók és a hazai szállásadók védelme érdekében.
Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban

Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban 

A téli időszakban is az egyik legfontosabb turisztikai motiváció az egészségturizmus, amely így Magyarország egyik legjelentősebb, négyévszakos turisztikai terméke. Azon vidéki települések, ahol a gyógy- és élményfürdő mellett magas színvonalú szolgáltatások is várják a vendégeket, ebben az időszakban az átlagosnál nagyobb forgalomra és magasabb foglaltságra számíthatnak.
A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése

A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése 

A párizsi Ritz alkalmazottainak volt néhány izgalmas órája, mire egy porszívózsákból előkerült az ellopottnak hitt ékszer.
Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten

Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten 

A Kimpton Hotels, az Intercontinental Hotels Group luxus lifestyle márkája, amely világszerte több, mint 80 egységgel rendelkezik. A 2024 nyarán nyíló, Bem téren épülő, dunai panorámás patinás épület szintén ennek az izgalmas boutique brandnek ad majd otthont.
Vendégélmény fokozása az AR segítségével

Vendégélmény fokozása az AR segítségével 

A vendéglátóipar mindig is élen járt az új technológiák bevezetésében a vendégélmény fokozása érdekében. A mobil bejelentkezéstől a személyre szabott szolgáltatásokig a szállodák folyamatosan innovatív módokat keresnek ügyfeleik kielégítésére. Az egyik technológia, amely forradalmasíthatja a vendéglátást, az a kiterjesztett valóság (AR).
Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata

Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata 

A Hunguest Hotels megújult arculata elnyerte a Német Formatervezési Tanács által alapított German Design Award 2024 díjat a márkaidentitás kategóriában.
A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat

A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat 

A BDPST Ingatlanfejlesztő egyik projektje, a Dorothea Hotel nyerte a Portfolio Property Awards díjátadóján az Év Hotelprojektje kategóriában járó elismerést kedden Budapesten. Az eseményen az év legkiemelkedőbb hazai teljesítményeit, megoldásait és fejlesztéseit bírálták.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.