Terven felüli árbevételt produkált a Messe Düsseldorf

A Messe Düsseldorf csoport 2016-ban is megingathatatlanul őrizte vezető szerepét a saját vásárterülettel működő vásártársaságok nyereségességi rangsorában. 430 millió euróra emelkedett a vásár konszolidált árbevétele, bővült a nemzetközi portfólió, jelentős a szerepvállalás India ígéretes piacán továbbá indul a déli vásárkapu és az 1. pavilon újjáépítése is.

A Messe Düsseldorf csoport 2016-ban is megingathatatlanul őrizte vezető szerepét a saját vásárterülettel működő vásártársaságok nyereségességi rangsorában. A csoport konszolidált árbevétele a vásárok rendezési gyakoriságából eredően rendezvényekben gazdag 2016-os évben mintegy 430 millió euró volt (az előző évi 302 millió eurót követően). A Messe Düsseldorf GmbH 400 millió eurónyi árbevétele mintegy öt százalékkal haladta meg a tervezettet (az előző évi 243 millió eurót követően). Ebből 33 millió euró Németországon kívülről származott (az előző évi 40 millió eurót követően). A vállalat éves adózott eredménye 2016-ban meghaladja a 65 millió eurót (az előző évi 31 millió eurót követően). A 2017-es tervek között szerepel az akár 6,5 millió eurós osztalékfizetés is, amelynek végleges mértékét a vállalat szervei 2017 második negyedévében, a végleges mérlegadatok ismeretében határozzák meg.

A konszern operatív külpiaci üzleti volumene a Brnói Vásártársaság értékesítése, valamint a tartósan nehéz orosz gazdasági helyzet és Kína lelassult növekedése tükrében átmenetileg 63 millió euróra csökkent (az előző évi 100 millió eurót követően). „Nemzetközi rendezvénykínálatunk stratégiai fejlesztésének köszönhetően 2015-ben még a konszolidált árbevétel több mint 30 százaléka származott Németországon kívülről” – állapította meg Werner M. Dornscheidt, a Messe Düsseldorf GmbH ügyvezetésének elnöke. „Ezt a szintet kell tehát a következő évek során ismét elérni, majd a »Messe Düsseldorf 2030« vállalati stratégiánk keretében fokozatosan emelni” – nyilvánította ki a düsseldorfi vásár-igazgató a céljait. „Csak így vagyunk képesek ellentételezni a belföldi árbevételünk ingadozását és biztosítani a vállalatcsoport árbevételének folyamatos növekedését.

” A világméretű terjeszkedési stratégia alapjait a vállalat mind szervezési, mind tartalmi tekintetben azzal fektette le, hogy a nemzetközi tevékenységét a vezető düsseldorfi világvásárok márkájával fémjelezve négy globális portfólióba tagolta. „Az országokon átívelő, kölcsönösen előnyös szinergiáknak köszönhetően a kiállítók és a látogatók még inkább élvezhetik az egész világpiacra kiterjedő szakmai hozzáértésünk és a helyi piaci ismereteink előnyeit.” Werner M. Dornscheidt a siker további garanciáját látja a nemzetközi értékesítés fejlesztésében olyan ígéretes piacokon, mint India, Algéria vagy Irán. A jelentős gazdasági növekedést mutató térségek gyors feltárásában a külpiaci szakértő a világméretű kapcsolatrendszerben és a helyi szolgáltatókkal ápolt együttműködésben bízik.

Változatlanul Oroszország a Messe Düsseldorf vásártársaság legnagyobb forgalmat adó külpiaca A globális portfólió stratégiai fejlesztésével összpontosítanak a jövő piacaira

A vállalatcsoport 2016-ban Németországon kívül elért összesen 63 millió eurónyi árbevételéből 25 millió euró származott Oroszországból, 15,5 millió Kínából, 6,5 millió Szingapúrból és 4,3 millió az Amerikai Egyesült Államokból. A Messe Düsseldorf összesen 63 saját és társult rendezvényt valósított meg Németországon kívül az elmúlt évben, 2017-re pedig 55 rendezvényt és részvételt terveznek.

A válság ellenére a legnagyobb árbevételt adó külpiac mind a vállalatcsoport, mind a düsseldorfi vásártársaság részéről Oroszország. Innen származik a düsseldorfi vásártársaság külföldi árbevételének 58 százaléka. Szintén fontos külpiac Kína 14 és India a külföldi árbevétel 8 százalékával. A vásártársaság mindenekelőtt Indiában, a világ egyik leggyorsabb ütemben bővülő nemzetgazdaságában fejleszti folyamatosan a jelenlétét új rendezvényekkel. 2016-ban az új FoodPex India egészítette ki a PackTech India szakvásárt, amelyet 2017-ben az új koncepcióval bemutatkozó pacprocess INDIA vált fel. Szintén 2017-ben jelennek meg további új vásárok is az indiai szubkontinensen: Új-Delhiben a glasspex India szakvásárral párhuzamosan nyitja meg először kapuit februárban a glasspro INDIA, és csupán néhány nappal később nyit az új munkavédelmi és egészségügyi szakvásár, az INOS+H Expo is. A nemzetközi növekedést minden tekintetben előkészítették. „Célunk az, hogy világszerte minél átfogóbb szolgáltatást nyújtsunk megrendelőinknek” – nyilatkozta Werner M. Dornscheidt. „Világméretű jelenlétünk terjesztésével egyúttal a nemzetközi kiállítók és látogatók részarányát is erősíteni kívánjuk a vezető düsseldorfi világvásárokon.”

A 2016-os üzleti évben a düsseldorfi vezető világvásárok erős nemzetközi részvételt és biztos árbevételt mutattak

A düsseldorfi hazai pályán elért eredmények igazolják a vállalati stratégia helyességét. 2016-ban a nemzetközi kiállítók aránya a saját rendezésű düsseldorfi szakvásárokon átlagosan 70,5 százalékkal ismét szignifikánsan magas volt (az előző rendezvényeknél ez az átlag 69,8 százalékos volt). Mindenekelőtt a ProWein és a MEDICA büszkélkedhet kiemelkedő (84, illetve 77 százalékos) nemzetközi részvétellel. A látogatók körében szintén, átlagosan 42 százalékra emelkedett a Németországon kívülről érkezők aránya (az előző rendezvényeken ez az érték 39,3 százalékos volt). A legnagyobb külföldi látogatottságot a drupa érte el 75 százalékkal, majd a glasstec következett 70 százalékban külföldi látogatókkal. „A vezető düsseldorfi világvásárokat kiemelkedő nemzetközi részvétel jellemzi” – hangsúlyozta Werner M. Dornscheidt. „Ezt a bemutatott ágazatok döntésért felelős vezetői is tudják.”A vásárigazgató adatai szerint ezért kiemelkedően magas a látogatók szakmai színvonala is az egyes szakvásárokon. „A drupa esetében például a látogatók mintegy 75 százaléka volt vezető, így döntő szerepük volt a vállalati beruházásokban.

” A múlt év legnagyobb árbevételt hozó rendezvényei közé tartozott a drupa, a K, a MEDICA, a boot, a ProWein, a wire és a Tube seregszemléje. A Düsseldorfi Vásárvárosban 2016-ban összesen 31 rendezvényt tartottak (az előző évi 29-et követőn). Ezek közül 19 volt saját és 12 partner- illetve vendégrendezvény. A düsseldorfi szakvásárokon mintegy 32.100 kiállító és 1,6 millió látogató vett részt, megerősítve ezzel a szakvásárok jelentőségét a marketing eszköztárában.

Napjainkban a szakvásárokon találkoznak a világgazdaság szereplői

A düsseldorfi vezető világvásárokon tapasztalható nemzetközi részvétel erősödése a vásárok elmúlt 15-20 évben tapasztalt változásait tükrözi. A vásárszervezés olyan ágazattá fejlődött, amely egyrészt valamennyi földrészen jelen van, másrészt az ágazat szereplői világszerte részt vesznek a szakvásárok témaköreinek kialakításában, miközben a vezető világvásárok egyre inkább a globalizált gazdaság találkozóhelyévé válnak. Emellett maguknak a szakvásároknak is megváltozott a jellege. Az egyes ágazatok vezető világvásárai egyre

inkább az ismeretek nemzetközi megosztásának és a piaci szereplők közötti eszmecserének adnak színteret – a tudományos világtól az induló kisvállalkozásokon át a világméretű tevékenységet folytató konszernekig. „Ebből következően a nemzetközi tevékenység kiterjesztésére irányuló tevékenységünket a »Messe Düsseldorf 2030« stratégiává fejlesztettük tovább, amellyel következetesen állítjuk vállalkozási tevékenységünk előterébe a világméretű portfólió kiterjesztését és a nemzetközi értékesítés erősítését. Emellett – és ez számukra kiemelten jelentős – tovább dolgozunk a düsseldorfi rendezésű vezető világvásáraink minőségének további fejlesztésén” – mondta el Werner M. Dornscheidt.

A rendezvények tartalmi fejlődése emellett a gazdaság és az élet valamennyi területén mutatkozó és terjedő digitalizáció jegyében zajlik. Werner M. Dornscheidt ebben kihívást, egyúttal pedig lehetőséget lát a vásáripar egészére nézve: „A digitális átalakulás minket vállalatként érint, de ugyanúgy érinti ügyfeleinket is, mindenekelőtt a gépgyártás területén. Ezen a téren további szolgáltatásokat teremtünk. Számunkra azonban ez a változás a »vásárok« lényegét is erősíti – az emberek közötti találkozást és az eszmecserét.”

Megkezdődhet a déli vásárkapu és az 1. vásárcsarnok újjáépítése

A vállalati koncepció szerves része a vásárváros korszerűsítésére irányuló átfogó elképzelés, amely a vásárváros valamennyi csarnokára és konferenciatermére is kiterjed. A 2016-os év magabiztos eredményei ehhez további pénzügyi alapot biztosítanak. Az elmúlt évekhez hasonlóan az operatív tevékenységből származó készpénzbevételek túlnyomó részét a Düsseldorfi Vásárváros korszerűsítésére fordították. A vállalat 2016 végéig a 19 vásárcsarnokból konkrétan 11-et teljesen újjáépített vagy felújított. Az 1. csarnok újjáépítése (ami a jelenlegi 1. és 2. csarnokot jelenti) az interpack 2017 után kezdődik. Szintén megszületett a jóváhagyás a CCD Süd kongresszusi központ átalakításának indítására. A közvetlenül a Rajna partjára tervezett új és csúcsmodern vásárkapuval a Messe Düsseldorf vásártársaság kitüntetett helyen egy építészetileg is kiemelkedő, jelzésértékű műtárgyat teremt, amely egyúttal a funkcionális követelményeknek is messzemenően megfelel. A Messe Düsseldorf vásártársaság a vásárváros felújításának befejezését 2030-ra tervezi. Az átépítések és újjáépítések tervezett beruházási összege mintegy 636 millió euró. A vásártársaság valamennyi beruházást saját forrásból fedez.

Kitekintés 2017-re

„A költségek meggyőző kordában tartásával és támogatásoktól mentes működéssel tudtuk növelni az eredményünket 2016-ban. Nagyon elégedettek vagyunk” – hangsúlyozta Werner M. Dornscheidt. A 2017-es évben a Messe Düsseldorf GmbH mintegy 300 millió eurónyi árbevétellel számol. Az operatív cashflow pozitív mérlege 2017-ben is biztosítja a vásárváros optimalizálásának folytatását és az új építéseket.

Jól bevált a vezető, düsseldorfi helyszínű világvásárok továbbfejlesztése és újrapozícionálása; ezt ékesen példázza a drupa, amely növekedéssel kecsegtető, jövőbemutató témákra, mint például a 3D nyomtatásra vagy a funkcionális nyomtatásra helyezi a hangsúlyt. 2017 teljes egészében a (2017. május 4-10. között rendezett) interpack jegyében zajlik. Nincs még egy olyan szakvására ennek az iparágnak, amely a teljes értékláncot ilyen részletességgel képezné le az egyes termelő ágazatokat kiszolgáló, testre szabott és innovatív megoldásokkal az élelmiszerektől az italokon, édesipari és sütőipari, gyógyszeripari és kozmetikai termékeken át a nonfood-ig bezárólag. Az összetartozásuk kiemelése - az egységes és az egész világra kiterjedő márkastratégia keretében - „interpack alliance“ márkajelzéssel fogják össze a csomagolás és feldolgozás területéhez kapcsolódó nemzetközi rendezvényeket. Az interpack szakvásárra minden hely elkelt. A mintegy 2.700 kiállító hozzávetőlegesen 170.000 látogatóra számíthat.

A Messe Düsseldorf vállalatcsoport *:

A 2016-os évben elért mintegy 430 millió eurós árbevételével a Messe Düsseldorf csoport meg tudta őrizni helyét a legnagyobb sikerű németországi vásártársaságok körében. A düsseldorfi rendezvényeken ebben a vásári idényben mintegy 32.100 kiállító mutatta be termékeit 1,6 millió szakmai látogatónak, ezen kívül hozzávetőlegesen félmillióan látogatták a konferenciákat. Düsseldorfban rendezett mintegy 50 szakvásárával - amelyek közül 24 a világ elsőszámú seregszemléje öt fő területen: a gépek, berendezések és felszerelések; a kereskedelem, a kisipar és szolgáltatások; a gyógyászat és az egészség; a divat és az életstílus, valamint a szabadidő területén - és a hozzávetőlegesen 70 Németországon kívüli saját rendezvényével, részvételével és megbízásos rendezvényével a Messe Düsseldorf csoport a világ egyik élenjáró exportplatformja. A beruházási javak szakvásárán mért nemzetközi részvétel tekintetében a Messe Düsseldorf GmbH áll az első helyen. A gépek, berendezések és felszerelések területén szervezett saját 2016-os rendezvényeken a kiállítók és látogatók mintegy 72 százaléka érkezett Németországon kívülről a Rajna partjára, összesen pedig mintegy 180 országból keresték fel a düsseldorfi vásárokat. A vállalatcsoport világméretű hálózatát a 132 országot kiszolgáló értékesítési hálózat (71 külföldi kirendeltséggel), valamint a 8 országban működő kompetencia-központok alkotják.

* A mérleg véglegesítéséig az adatok változhatnak

Forrás: Vendég&Hotel Online


Máltán tűzijáték festi az eget

Máltán tűzijáték festi az eget 

A színpompás tűzijáték előadások idén április 20. és 30. között öt helyszínen kerülnek megrendezésre.
Megszűnik a határellenőrzés Románia repülőterein

Megszűnik a határellenőrzés Románia repülőterein 

Emellett a határrendészet mobil egységei továbbra is végezhetnek bejelentetlen ellenőrzéseket.
Rekord számú magyar munkavállaló az osztrák turizmusban

Rekord számú magyar munkavállaló az osztrák turizmusban 

Fenntarthatóság állt az idei bécsi Ferien Messe fókuszában.
Köln már most focilázban ég

Köln már most focilázban ég 

Kölnben játszik a magyar csapat a futball EB-n. És mi lehet ott a 90 percen túl?
Visszaállítják a határellenőrzést az EB idején a németek

Visszaállítják a határellenőrzést az EB idején a németek 

Minden németországi határátkelőnél ellenőrzést tartanak a nyári futball Európa-bajnokság ideje alatt, jelentették be a hivatalos szervek.
Osztrák kisokos áramszünet esetén

Osztrák kisokos áramszünet esetén 

A körlevélből megtudható, hogy mi a teendő és a helyes követendő eljárás egy teljes és tartós áramszünet következtében kialakult helyzetben.
Hamarosan összekötik az M30-ast az A2 osztrák autópályával

Hamarosan összekötik az M30-ast az A2 osztrák autópályával 

Újabb szakasza készült el az S7-es gyorsforgalmi útnak Ausztriában.
Ha nyár, akkor Ausztria -  vulkánok, kristályok, császári látnivalók

Ha nyár, akkor Ausztria - vulkánok, kristályok, császári látnivalók 

Akik idén nyáron különleges élményeket keresnek, legjobb, ha nem is mennek messzire.
Czeiszing Miklós: Nyárra érdemes északi úti célt választani, hogy a hőség, a szárazság ne zavarja a pihenést

Czeiszing Miklós: Nyárra érdemes északi úti célt választani, hogy a hőség, a szárazság ne zavarja a pihenést 

A Német Turisztikai Hivatal (DZT) magyarországi képviseletének vezetőjével a Klasszis Klub március 21-ei adásában beszélgettünk.
A hely, ahol a hegyi doktor rendel

A hely, ahol a hegyi doktor rendel 

A családi ház, illetve a rendelő, ahol a "Der Bergdoktor", azaz "A hegyi doktor újra rendel" forgatása zajlik immár 17 éve, valóban olyan, mint a filmeken.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.