Vaddisznók tartják rettegésben a balatoni vendégeket

A Balaton térségében több helyen is tarthatatlan helyzet alakult ki a vadak elszaporodása miatt, ezért a Balatoni Szövetség (BSZ) kezdeményezi, hogy a belterületi vadgazdálkodás jogi hátterének megteremtéséig az önkormányzatok, a térség vadásztársaságai és a rendőrség összehangolt munkával végezzenek vadgyérítést télen az üdülőrégió belterületein.

Erről a térség önkormányzatait tömörítő szövetség elnöke, Balassa Balázs számolt be az MTI-nek szerdán. Közölte, a szövetség keddi elnökségi ülésén tárgyaltak a BSZ-nek címzett, az észak-balatoniaktól 700 aláírással érkezett levélről, amelyben felhívták a figyelmet arra, hogy a térség lakói tűrhetetlennek tartják a helyzetet. A vadak elszaporodása olyan mértékű, hogy sötétedés után már nem mernek kimenni az utcákra, mert vaddisznó kondák jönnek velük szembe. Kutyákat sebesítettek meg a vadállatok a bekerített lakóingatlanokon, és szállóvendégek mondják vissza foglalásaikat, gyermekeiket féltve. A levélírók célszerűnek tartanák a belterületi vadbefogás és vadkilövés szabályozását, gyakorlatát életszerűbbé tenni. Ha a vadászati helyzet nem változik, jövőre a vaddisznók száma duplázódik - áll a levélben, amelynek aláírói a problémával régóta foglalkozó BSZ hathatósabb közbenjárását kérték.

Balassa Balázs arról is beszámolt, hogy a térség polgármestereiből álló elnökség tagjai saját tapasztalataikkal is megerősítették a levélben megfogalmazottakat, és egyetértettek abban, hogy elengedhetetlen a gyors és hatékony intézkedés. Hangsúlyozták, hogy a vadakat a lakott területek határain kívülre kell szorítani. Nagyon veszélyesnek tartják a vaddisznók túlzott elszaporodását. Ugyancsak komoly gondot jelent a rókák, szarvasok, őzek, varjak túlzott elszaporodása - összegezte a BSZ elnöke. Emlékeztetett arra is, hogy tavaly, majd legutóbb idén júliusban fordult a BSZ az agrártárcához, kérve a belterületi vadgazdálkodás jogi hátterének megteremtését, de még nem kaptak választ levelükre. Mivel sürgetőnek tartják, hogy történjen valami, ezért döntöttek úgy, hogy megvizsgálják, mit lehet tenni a mostani jogszabályi háttér keretein belül - mondta.

Forrás: Turizmus Online / MTI


Megmutatják magukat Gyenesdiás rejtett kincsei

Megmutatják magukat Gyenesdiás rejtett kincsei 

Gyenesdiás, a Nyugat-Balaton családbarát üdülőfaluja méltán híres díjnyertes strandjairól, de igazi élmények a parton túl is felfedezhetők.
Idén új helyszínen folytatódik a Szeláví! Fesztivál

Idén új helyszínen folytatódik a Szeláví! Fesztivál 

Barátok, nyáresti koncertek, koccintás az élet apró örömeire és kirándulások a Dunakanyar egyik legszebb helyén
Helyzetjelentés a munkaerőpiacról: fluktuáció, munkaerő-kereslet, passzív leépítés, átképzés

Helyzetjelentés a munkaerőpiacról: fluktuáció, munkaerő-kereslet, passzív leépítés, átképzés 

Mérséklődött a fluktuáció, de a HoReCa-szektorra alapvetően ez még nem jellemző. Friss munkaerő piaci elemzés - fontos megállapításokkal.
Futóverseny és koncertek - jön az EU-napi futás

Futóverseny és koncertek - jön az EU-napi futás 

Szabó Balázs Bandája, a Carson Coma Akusztik Trió és a Lázár tesók is fellépnek május 12-én az idei Európa-napon.
Személyi hír házunk tájáról

Személyi hír házunk tájáról 

Kedves Olvasónk! Aki figyelemmel kíséri szakmai oldalunkat, napi hírleveleinket - láthatja, olvashatja, tudhatja, hogy új szerkesztő érkezett hozzánk Szöllősi Tímea személyében.
Őzek és manók lakhelye a medvehagymától illatos Bakony

Őzek és manók lakhelye a medvehagymától illatos Bakony 

A környék turisztikai célpontjait bejárva feltárul előttünk az időtlen természet és az évszázados történelem
Szintet lép a Csak a Mentes rendezvény

Szintet lép a Csak a Mentes rendezvény 

Új, az eddiginél nagyobb helyszínen, több, mint hetven kiállítóval április 20-21-én rendezik a Csak a Mentes Tavaszi Fesztivált.
Szigetcsép legfurcsább versenyét, a Hucul ösvényt idén is megrendezik

Szigetcsép legfurcsább versenyét, a Hucul ösvényt idén is megrendezik 

Szigetcsépen mindig van program, májusban például egy lovasverseny színesíti a mindennapokat.
Göncz Árpád és Fenyő János autóklasszikusai érkeznek Szegedre

Göncz Árpád és Fenyő János autóklasszikusai érkeznek Szegedre 

Száz különleges Mercedes, száz izgalmas történet .
Biztató eredmények a hazai turizmusban

Biztató eredmények a hazai turizmusban 

Az utazási kedv élénkülését elsősorban az idei több hosszú hétvégével magyarázzák a szakértők.

Interjú

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.
Első az életképesség: fenntartható üzleti modell a vendéglátásban

Első az életképesség: fenntartható üzleti modell a vendéglátásban 

A vendéglátóipar fenntarthatósági fordulata elkerülhetetlen az ökológiai lábnyomunk csökkentéséért - de vajon hatékonyan cselekedhet-e a fenntarthatóságért egy olyan vendéglátóhely, amelynek saját jövője sincs biztosítva?
Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.