Vezetőváltás Turizmus és Vendéglátás Intézet élén

Július 1-től Dr. Puczkó László váltja a Turizmus és Vendéglátás Intézet, valamint a Turizmus-vendéglátás BA és a Turizmus-menedzsment MA szakok élén Dr. José Luis Martínezt.

Mit remélt Magyarország az EU-tagságtól és mi lett mindebből 20 év alatt?
Devizahitelezés, euróbevezetés, uniós pénzek, kilátások - online Klasszis Klubtalálkozó élőben Medgyessy Péterrel!

Vegyen részt és kérdezzen Ön is Magyarország korábbi miniszterelnökétől!

2024. április 22. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Puczkó László első diplomáját turizmus és logisztika területére specializálódott közgazdaként szerezte (1993, Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetem), majd ezt követően, a kultúra és művészetek iránti érdeklődésétől vezérelve elvégezte a Magyar Művelődési Intézet tánctanári kurzusát (1995), illetve az Iparművészeti Egyetem Menedzserképző Intézetének Art & Design Management szakát (1996). 1993-ban elkezdte, majd 2000-ben sikeresen be is fejezte PhD tanulmányait, amelynek témája a turizmus és a környezet kapcsolatának vizsgálta volt. 2003-ban szerezte meg a CMC – Bejegyzett Vezetési Tanácsadó címet. 2006 óta betölti a Turisztikai Tanácsadók Szövetségének elnök pozícióját, 2007 és 2010 között tagja volt a Travel and Tourism Research Association Europe Chapter vezetőségének.
László az elmúlt 20 évben számos, egymáshoz nem feltétlenül kapcsolódó, ám igen érdekes területen próbálta ki magát: dolgozott utazási irodában, menedzselt professzionális táncosokat, koreografált táncelőadásokat, de hordott ki újságot is. Leghosszabb időt az oktatásban és a tanácsadásban töltötte. Tanít számos turizmusra specializálódott felsőoktatási intézményben külföldön (pl. Finnországban, Észtországban) és belföldön egyaránt (volt munkatársa a Corvinus Egyetemnek, a Kodolányi János Főiskolának és a Heller Farkas Főiskolának is). Professzionális turisztikai és utazási tanácsadói karrierjét tanulmányaival párhuzamosan kezdte el a Turizmus Kutatócsoportban, amelynek 2001-ig volt munkatársa, majd csatlakozott a KPMG Utazás, Szabadidő és Turizmus Csoportjához, ahol három éven keresztül megtapasztalta azt, hogy milyen is multinacionális nagyvállalat kötelékén belül és nemzetközi környezetben dolgozni. Az elmúlt évek és szakmai partnerek lehetőséget adtak arra, hogy kedvelt szakterületein kamatoztathassa ismereteit és növelje tapasztalatait: a turizmuson kívül, pl. a múzeumok, az élménytervezés vagy a spa-k világában. Azok a szakterületek, amelyekben több mint 100 projektben vett részt az elmúlt közel 20 évben: a kutatás, a stratégiai és taktikai tervezés, termékfejlesztés és élménytervezés, hatáselemzések, valamint a marketing a területeken - egészség-, wellness, spa és gyógyturizmus, közlekedés, örökség és kulturális turizmus, ökoturizmus és speciális érdeklődésű és tematikus turisztikai termékek. László nemzetközileg is ismert és elismert szakértő, aki számos nemzetközi szakmai és tudományos konferencia és kongresszus előadója.
Több szakkönyv (pl. Egészségturizmus, Turizmus hatásai, Attrakciótól az élményig, Turizmus történelmi városokban, Health and Wellness Tourism, Tourism in New Europe) és számos szakfolyóiratban (pl. Current Issues of Tourism, Hungarian Geographical Bulletin, Journal of Town and City Management, Tourism Recreation Research) megjelent cikk (társ)szerzője.

Elődje, PhD. Dr. Martínez nyugdíjba vonul, de a BKF UNESCO Tanszék vezetőjeként továbbra is részt vesz a szakmai munkában.


Művészet és vendéglátás a Káli-medencében

Művészet és vendéglátás a Káli-medencében 

A Káli Art Inn lett 2023-ban az Art is Business Díj Vállalati kategóriájának győztese. Tulajdonosai, a Molnár Júlia–Héjja Róbert házaspár, szívvel-lélekkel elkötelezett amellett, hogy ötvözze a vendéglátást a művészetek szenvedélyes támogatásával. A Káli Art Park kialakításával pedig olyan egyedülálló kiállítóhelyet hoztak létre, ahol a kortárs szobrászművészek bemutathatják és értékesíthetik alkotásaikat.
Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen?

Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen? 

A tanulmányok szerint a fogyasztók több mint 90%-át befolyásolják az utazástervezésben az online platformokon posztolt értékelések, így nem meglepő, hogy az ágazat nagy harcot vív a hamis értékelésekkel, beleértve az indokolatlan rágalmazást és az érdemtelen túlértékelést egyaránt.
Szállodatörténelmet ír a Hunguest

Szállodatörténelmet ír a Hunguest 

480 teniszpálya területével egyenlő fejlesztést tudhat maga mögött a Hunguest, ami történelmi léptékű, hiszen Magyarországon ilyen volumenű szállodaipari felújítás és szállodaépítés még nem zajlott
Ráborították az asztalt a Bookingra

Ráborították az asztalt a Bookingra 

A beérkezett észrevételek értékelése után immár végleges a Gazdasági Versenyhivatal jelentése a hazai online szálláshely-közvetítési és szálláspiacon elvégzett gyorsított ágazati vizsgálatról. A Booking-botrányként elhíresült ügyben a hatóság több javaslatot is megfogalmazott a magyar fogyasztók és a hazai szállásadók védelme érdekében.
Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban

Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban 

A téli időszakban is az egyik legfontosabb turisztikai motiváció az egészségturizmus, amely így Magyarország egyik legjelentősebb, négyévszakos turisztikai terméke. Azon vidéki települések, ahol a gyógy- és élményfürdő mellett magas színvonalú szolgáltatások is várják a vendégeket, ebben az időszakban az átlagosnál nagyobb forgalomra és magasabb foglaltságra számíthatnak.
A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése

A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése 

A párizsi Ritz alkalmazottainak volt néhány izgalmas órája, mire egy porszívózsákból előkerült az ellopottnak hitt ékszer.
Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten

Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten 

A Kimpton Hotels, az Intercontinental Hotels Group luxus lifestyle márkája, amely világszerte több, mint 80 egységgel rendelkezik. A 2024 nyarán nyíló, Bem téren épülő, dunai panorámás patinás épület szintén ennek az izgalmas boutique brandnek ad majd otthont.
Vendégélmény fokozása az AR segítségével

Vendégélmény fokozása az AR segítségével 

A vendéglátóipar mindig is élen járt az új technológiák bevezetésében a vendégélmény fokozása érdekében. A mobil bejelentkezéstől a személyre szabott szolgáltatásokig a szállodák folyamatosan innovatív módokat keresnek ügyfeleik kielégítésére. Az egyik technológia, amely forradalmasíthatja a vendéglátást, az a kiterjesztett valóság (AR).
Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata

Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata 

A Hunguest Hotels megújult arculata elnyerte a Német Formatervezési Tanács által alapított German Design Award 2024 díjat a márkaidentitás kategóriában.
A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat

A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat 

A BDPST Ingatlanfejlesztő egyik projektje, a Dorothea Hotel nyerte a Portfolio Property Awards díjátadóján az Év Hotelprojektje kategóriában járó elismerést kedden Budapesten. Az eseményen az év legkiemelkedőbb hazai teljesítményeit, megoldásait és fejlesztéseit bírálták.

Interjú

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.
Első az életképesség: fenntartható üzleti modell a vendéglátásban

Első az életképesség: fenntartható üzleti modell a vendéglátásban 

A vendéglátóipar fenntarthatósági fordulata elkerülhetetlen az ökológiai lábnyomunk csökkentéséért - de vajon hatékonyan cselekedhet-e a fenntarthatóságért egy olyan vendéglátóhely, amelynek saját jövője sincs biztosítva?
Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.